Talán most, hogy egyre haladunk előre a tavaszban, egyre kevésbé szívtelenség szóba hozni a Balatont és a magyar kulturális és természeti örökség, egyúttal a magyar turizmus egyik legfontosabb helyét, Tihanyt. Kiindulópontunk egy fénykép, ami a Fortepan közösségi fotóarchívum gyűjteményében található és az 1960-as évek elején készült (1. kép).

1. kép: Bencés Apátság az Attila-dombról (1962) (Forrás: https://fortepan.hu/en/photos/?id=24869, hozzáférés: 2021.02.22.)

Az előtérben a falu házai, a háttérben a Balaton és a déli part dombjai vehetők ki, a kép középpontjában a bencés apátság ismerős alakja foglal helyet. Ebben a bejegyzésben azonban nem az I. András alapította monostorral és nem is a gejziritkúpokkal szeretnék foglalkozni, ahogy a levenduláról sem esik majd szó. Az Olvasó figyelmét az államalapítást jóval megelőző korok emlékei felé szeretném terelni, azaz a kép jobb alsó sarka felé. Itt az előtérben kis domb emelkedik, és bár a képen nem látszik, nem egyedül (2. kép).

2. kép: Halmok Tihanyban egy 1969-es légi felvételen (Forrás: https://www.fentrol.hu/hu/legifoto/130008, hozzáférés: 2021.02.22.)

Bár a magyar régészet hőskorától egészen a 60-as évekig többen is előálltak saját javaslatukkal, a fotó készítésekor még nem lehetett minden kétséget kizáróan tudni, hogy a dombok valójában egykorúak a visszatérő Olvasóink számára már talán ismerősen hangzó kleinkleini halomsírokkal, azaz a Hallstatt-időszakra keltezhetők (Kr. e. 800–450), és maguk is temetkezéseket rejtenek. Hiába keresünk azonban impozáns bronzedényeket, fegyvereket és lószerszámokat az eddig feltárt leletek között, és kőből épített sírkamrát sem találtak az eddig átkutatott halmokban. Az 1970-ben feltárt 1. halom esetében sírkamra helyett maga a halom épült – megközelítőleg 300 m3 – kőből, ami bár szokatlan, nem példa nélküli a Dunántúlon. A helyenként akár 100 kg-ot is meghaladó tömegű kövek alatt egy hajdani máglya helyét találták meg, ahonnan kerámiatöredékek, hamvasztott emberi maradványok és elvétve kisebb apró fémtárgyak töredékei kerültek elő (3. kép). A leletek töredékessége, az edények hiányossága azt sugallja, hogy a kerámiák már széttörve kerülhettek a sírba, illetve az összetört edényeket akár a halott mellett, a máglyán is elhelyezhették egyes esetekben.

3. kép: Válogatott edények a tihanyi 1. halomsírból. A kerámiatöredékek között összesen több mint 30 különböző edény töredékei különíthetők el, azonban ez csupán egy minimum érték, nem kizárt, hogy ennél sokkal nagyobb azon edényeknek a száma, melyek töredékei a feltárt leletek között megtalálhatók.

A tihanyi ásatást végző Uszoki András az elsőtől nyugatra fekvő halom feltárásával folytatta a munkát, ami jóval nagyobb méretűnek bizonyult, viszont kora vaskori temetkezést nem talált benne, csupán a halom pereménél került elő egy kőkeretes sír egy pár méter sugarú kőkupac alól (4. kép).

4. kép: Kőkeretes sír a 2. halom északi pereménél (készítette: Uzsoki András).

A Balaton környezetében csak két olyan további lelőhely van, ahol – Tihanyhoz hasonlóan – igazolhatóan halmok alá temették a kora vaskori közösségek előkelő tagjait. Ebből is sejthető, hogy a tihanyi lelőhely nem hétköznapi jelentőségű. Zalaszántó és Lengyeltóti azonban a tó nyugati térségében helyezkednek el, az északi, illetve déli partvidék tágabb környezetében. Ez is kiemeli a félszigeten található lelőhely fontosságát a tóval közvetlen kapcsolatban levő vidékek kontextusában.

És ezen a ponton érdemes szóba hozni azt, ami a fotón egyáltalán nem látszik. Azt a sáncrendszert, aminek bejáratánál állt a fotós a kép készítésekor. Bár az továbbra sem eldöntött kérdés, hogy az Óvár erődítései pontosan mikor épültek, az nyugodtan állítható, hogy a kora vaskori közösség számára is jól védhető helyet biztosított a vulkáni kaldera kiszélesedő, lapos pereme az egyébként is jól védhető félszigeten. A 26 hektár kiterjedésű Óvár meghatározó eleme Tihany látképének, egyúttal a sáncokról be lehet látni a félsziget belső területeit, csakúgy mint a Balaton keleti medencéjét és – ahogy az a fotón is kivehető – déli partvidékét (5. kép). De nem csak a látvány köti össze Tihanyon keresztül az északi és déli partot, hanem a rév is, aminek minden bizonnyal kora vaskori elődje is lehetett. Ez elképzelhető, hiszen Zamárdi területén az ember több helyen is a kora vaskor emlékeire talál.

5. kép: Kilátás az Óvárból, az Óvár sáncairól belátható területek beláthatósági vizsgálat (viewshed analysis) alapján

A fotón látható halom ma is őrt áll két (vagy három) társával az Óvár bejáratához vezető út mellett, arra figyelmeztetve, hogy különleges hely felé tartunk. És ahogy ma, amikor a zamárdi Kőhegy kilátójába felkapaszkodva felismerjük az apátság épületét a távolban, és eszünkbe jut az egyik legfontosabb korai nyelvemlékünk, a Tihanyi alapítólevélben (1055) szereplő „feheruuaru rea meneh hodu utu rea” és talán I. András is, úgy gondolhatott a halmokban eltemetett ősökre a kora vaskor embere is, amikor a pára fedte Óvár felé tekintett a déli partról (6. kép).

6. kép: Az apátság és mögötte Tihany-Óvár a kőhegyi kilátóból (készítette: Nagy Zsófia)

Írta: Soós Bence, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény (Vaskor)

Ajánlott irodalom

• Kuzsinszky, B. 1920: A Balaton környékének archaeologiája. A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei 3. kötet, 2. szakasz. Budapest 1920.
• Metzner-Nebelsick, C., Sumptuous Vessels and Animal Protomes – New finds of the early Hallstatt Period in Southeast Pannonia. In: Miroššayová, E. – Pare, Ch. – Stegmann-Rajtár, S. (szerk.): Das nördliche Karpatenbecken in der Hallstattzeit Wirtschaft, Handel und Kommunikation in früheisenzeitlichen Gesellschaften zwischen Ostalpen und Westpannonien. Budapest 2017, 433-470.
• Soós, B., Early Iron Age burials from Tihany, Hungary. Dissertationes Archaeologicae 3/5, 2017, 113-206.