1930-ban a grazi Joanneum múzeum cserére ajánlott fel egy díszes bronz zablát a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Mivel a 2. világháborúban a Nemzeti Múzeum főigazgatóságának iratanyaga nagyrészt megsemmisült a tranzakció részleteit homály fedi, az azonban bizonyos, hogy a zabla és alkatrészei a következő évben Budapestre kerültek. A kora vaskor magyar és nemzetközi kutatói 1939-ben, Gallus Sándor és Horváth Tibor monográfiájából értesülhettek a múzeum gyűjteményének új darabjáról, ami a szerzők véleménye szerint Magyarország területéről származik. Sőt, hangsúlyozták, hogy véleményük szerint tévedés lehet, hogy a tárgy lelőhelyeként egy 1886-ban megjelent katalógusban „Klein-Glein”-t jelölték meg.

1. kép: Kleinklein a Habsburg Birodalom Első Katonai Felmérésének térképlapjain, a négy halom közül csak az ún. Pommerkogel egészen könnyen azonosítható (A). Bekarikázva a két Hartnermichelkogel helye (B).

Klein-Glein – illetve, ahogy manapság írják Kleinklein – egy egészen félreeső kis falu Ausztria délkeleti részén, Stájerországban. Bizonyos körökben viszont, például az európai vaskor kutatói között kifejezetten ismert, akár azt is mondhatjuk: nagy hírnévre tett szert az elmúlt másfél évszázadban. Ez annak a négy nagyméretű halomsírnak köszönhető, amelyek a 19. század közepéig a falu közelében álltak. 1939-re ezeket már jól ismerték a régészek, mivel a századfordulóra mind a négyet felásták a helyiek, s a bennük talált leletek páratlan gazdagsága és különlegessége felkeltette irántuk figyelmet. A halmokból manapság alig látszik valami.

A közép-európai kora vaskor egyik legjelentősebb lelőhelyén 1844-ben egy helyi gazda, Michael Pichler kavicsbányászatba kezdett a telkén emelkedő, akkor még 7 m magas halmon. A munkálatokat hamarosan megakasztotta, hogy egy kőből rakott építményre és két bronzból készült tárgyra, egy kardra és egy baltára bukkantak. Miután a helyi hatóságok értesültek a felfedezésről, a tárgyakat lefoglalták és beszolgáltatták a grazi Joanneum múzeumba. A történet itt azonban nem zárult le, 1861-ben – ekkor már a halom teljes elhordásának tervével – újra megindultak a munkálatok, és – korántsem meglepő módon – újabb tárgyakra bukkantak. Ezeknek csak egy viszonylag kis része került a múzeumba, és ma nem is tudnánk róluk sokat, ha a gyűjtemény egyik munkatársa, Friz Pichler nem készít róluk leírást és rajzokat. Bár utóbbiak egy része elveszett, a jegyzetekből tudni lehet, hogy egy zabla alkatrészei is a tárgyak között voltak.

2. kép Az 1844-ben előkerült kard egy 1933-as felvételen, a fegyvert az 1990-es években ellopták a grazi múzeumból.

Nem sokkal a két múzeum közötti tranzakciót követően, 1933-ban jelent meg az első komolyabb összefoglalás az ekkor már fejedelmi sírokként megnevezett halmokról és leleteikről. Viszont a korábbi telektulajdonosról elnevezett első Hartnermichelkogel-ből előkerült leletek felsorolásakor W. Schmid nem tett említést zabláról, bár a korszak előkelőinek temetkezéseinek leletei között ezek egyáltalán nem ritkák. Egészen 1980-ig nem is merült fel, hogy a kleinkleini négy halom közül a legkorábbi egy zablát is rejtett, és C. Dobiat monográfiájának megjelenéséig arra még kevésbé gondoltak, hogy ezt a Magyar Nemzeti Múzeum raktárában kell keresni. A könyv ugyanis, amiben a szerző részletesen bemutatta a bronzedényekkel, fegyverekkel, sisakokkal és páncélokkal eltemetett, vaskori előkelők temetkezéseit, F. Pichler százéves rajzait, s az egyik rajzon a rejtély kulcsát is az olvasók elé tárta.

3. kép: A kleinkleini zabla

A grazi múzeum tudósának négy rajza közül kettő tűnt el, azonban a megmaradtak egyikén egy karikás bronzhenger ábrája is szerepel, amihez hasonlók a zabla alkatrészei között is megtalálhatók. A szembeszökő hasonlóság nem kerülte el a vaskor kutatóinak figyelmét, akik nem haboztak újra felütni Gallus Sándor és Horváth Mihály 1939-ben megjelent kötetét. Így a következő években többen is felvetették annak lehetőségét, hogy a Budapesten őrzött zabla valójában nem Magyarországról, hanem Michael Pichler telkéről került elő.

A ’90-es években osztrák régészek új lendülettel vágtak bele a kleinkleini lelőhely kutatásába. Ennek során a grazi múzeum levéltárát és raktárát is átkutatták az első Hartnermichelkogel leletei után keresve. A leltárkönyveket átlapozva sikerült a zabla nyomára bukkanni. A leltárkönyvi bejegyzés melletti rajz alapján könnyű volt azonosítani tárgyat és azt is, hogy 1931-ben sor került az átadásra. Ebből a leltárkönyvből derítette ki a Magyar Nemzeti Múzeum kutatója, Kemenczei Tibor is, hogy a magyarországi lelőhely gondolata valójában nem a Gallus – Horváth szerzőpárostól, vagy a Nemzeti Múzeum akkori más munkatársaitól származik, hanem a grazi leltárkönyvben is ez az adat szerepelt. Hogy miért? Erre máig nincs válasz. Valószínű viszont, hogy ennek a tévedésnek köszönhető, hogy a Kr. e. 8. századi előkelő lószerszámai ma a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében vannak. 

4. kép: A zabla lehetséges rekonstrukciói. S. Verger rekonstrukciója (1) és Kemenczei T. rajza (2).​

Írta: Soós Bence, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény (Vaskor)

Források:

• Dobiat, C., Das hallstattzeitliche Gräberfeld von Kleinklein und seine Keramik. Schild von Steier Beiheft 1. Graz 1980.
• Egg, M., Die Wiederentdeckung eines osthallstättischen Fürstengrabes. Jahrbuch des Römisch-Germanischen Zentralmuseums Mainz 51/1, 2004, 93-126.
• Egg, M., Princely graves from Kleinklein in Styria, Austria. Arheološki vestnik 70, 2019, 335–352.
• Kemenczei, T., Kleinklein oder Ungarn: Zur Frage des Fundortes einer hallstattzeitlichen Bronzetrense. Folia Archaeologica 51, 2003-2004, 52-60.
• Schmid, W., Die Fürstengräber von Klein Glein in Steiermark. Praehistorische Zeitschrift 24, 1933, 219-282.
• Teržan, B., Starejša železna doba na slovenskem Štajerskem [The early iron age in Slovenian Styria]. Katalogi in monografija 25. Ljubljana 1990.