„Értékesebb az ezüstnél, és csaknem értékesebb az aranynál”
(id. Plinius, Természetrajz 34,1)

A görög és római világban a „korinthoszi fémből” készült tárgyakat egyedi megjelenésük és művészi kidolgozottságuk miatt különösen kedvelték. Id. Plinius szerint olyan nagyra értékelték, mintha aranyból lettek volna. Az ókorral foglalkozó tudósok előtt ennek a rejtélyes fémnek az azonosítása azonban sokáig megoldhatatlannak tűnt. Csak a közelmúltban sikerült az ókori források és a kémiai vizsgálatok eredményeit összehangolva megtalálni ezt a fémötvözetet, amelyet találóan az alkimisták fekete aranyának neveztek el.   Vizes korsóból és nyeles tálból álló kézmosó készlet Egyedről (fotó: Dabasi András)
A fennmaradt receptek és a természettudományos vizsgálatok alapján a korinthoszi fémet olyan rézötvözetnek tarthatjuk, amely kis mennyiségben aranyat, ezüstöt, valamint jellemzően arzént és vasat tartalmazott. A technika lényege egyrészt az így ötvözött réz, amely a felületén összefüggő, homogén barnás- vagy kékesfekete patinát képez. Másrészt szorosan hozzátartozott a gazdag ezüst- és aranyberakás is, amely fényességével erős kontrasztban áll az alapfém felületének matt fekete patinájával. A korinthoszi fémet valószínűleg az ókori Egyiptomban találták fel, ahol a fekete réz (hmty km) nevet kapta. A készítési technikája innen terjedt el a Mediterráneumban, majd a Távol-Keleten, ahol Indiában és Japánban ma is készítenek ezzel a technikával dísztárgyakat.  

Egyiptomi istent (íbiszfejű Thot) ábrázoló fémberakás az egyedi korsó oldalán (fotó: Dabasi András)​

A korinthoszi fémből készült szobrok és edények az ókori Rómában is keresett luxuscikknek számítottak, amelyek elbűvölték a város fényűzésért rajongó elitjét. Néhányuk valóságos gyűjteményt halmozott fel ezekből az edényekből. Seneca gúny tárgyává tette azokat a gazdag kortársait, akik „némelyek őrültsége szerint szép korinthoszi edényeket rakosgatnak egymás mellé aggályos pontossággal és napjaiknak nagyobb részét patinás fémtárgyak között töltik” (Seneca, Az élet rövidségéről 12, 2). Korábban Augustus császár is megszállott gyűjtő hírében állt, akit „kárhoztattak azért is, mert odavolt … a korinthoszi fémedényekért.” Ez a szenvedély annyira elhatalmasodott rajta, hogy állítólag „sok embert korinthoszi edényei miatt íratott be a vagyonelkobzásra ítéltek névsorába” (Suetonius, Az isteni Augustus 70, 2). A római korból mindössze három korinthoszi fémtechnikával készült lelet ismert. Mindhárom díszítése görög-egyiptomi forrásból merített és készítési helyüket tekintve is kapcsolat lehet közöttük. Egyikük egy réz oltárlap, a másik egy rézolló, a harmadik pedig egy kézmosó készletet alkotó edénypár, amely Pannonia földjéből származik. A 19. század híres műgyűjtője, Jankovics Miklós leírta, hogy az edényeket 1831-ben földmunkák során találták Egyeden, Festetics Vince gróf birtokán. Az adósságban úszó gróf arra volt kíváncsi, hogy az edények aranyból készültek-e. Hogy erről bizonyosságot szerezzen, az edényeket egy ötvöshöz vitte, aki savba áztatta őket. Ez az eljárás az edények „alsó részeit úgy elrongálta, hogy nemcsak az arany és ezüst szálkák kiolvasztván puszta helyeit hagyák, de némely helyen maga a réz alapja is már felforrott, többeken összerágódott, és azoknak erejétől megemésztetett” (Jankovics Miklós, Magyar Tudós Társaság Évkönyvei 1831–1832).

Nílusi jelenet vizilóval és krokodillal az egyedi nyeles tál belsejéből (fotó: Dabasi András)

Az edénypár az elszenvedett sérülések ellenére is lenyűgöző, bár csak a savból kilógó, épen maradt felületei alapján alkothatunk képet eredeti kinézetükről. A két edény fémberakásos díszítésére egyiptomi illetve egyiptizáló motívumokat használtak. A korsó nyakán és talpán a görög díszítőművészet kedvelt motívumait alkalmazták (szőlőinda, palmetták, olajág), míg az edény vállán tizenhat egyiptomi korona, a testen pedig nyolc egyiptomi isten vonul fel. Köztük Ízisz, Hórusz és Thot, akiket lótuszbimbón ülő békák, mint az újjászületésnek és öröklétnek a jelképei, választanak el egymástól. A nyeles tál körbefutó gazdag akantusz indákkal körbevett egyiptizáló témájú központi képe nílusi jelenetet ábrázol, amelyen egy víziló szájában krokodilt roppant össze. A korsó egyiptomi és görög művészet szintézisét mutatja, amely arra utal, hogy Egyiptom görög fővárosában és az ókori fémművesség egyik központjában, Alexandriában készülhetett a Kr. e. 1. század közepe és a Kr. u. 1. század közepe között.

A nyeles tál belsejében épen megőrződött fémberakás (fotó: Dabasi András)

Id. Pliniustól tudjuk, hogy „valódi korinthoszi fémből csak edények készültek.” (Természetrajz 34, 7). Az Egyeden talált készlet jelentősége az, hogy edényekként mindmáig egyedüliként képviselik az ókor valódi korinthoszi fémtechnikáját, amelyet ezért nemcsak a lelőhelye után nevezhetünk egyedinek.

Mráv Zsolt, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Római kori Gyűjtemény

Irodalom:
Giumlia Mair, A. R.–Craddock, P. T., Das schwerze Gold der Alchimisten. Corinthium aes. Zaberns Bildbände zur Archäologie, Band 11. Mainz 1993.
Giumlia Mair, A. R.–Mráv, Zs., The aes Corinthium vessels from Egyed, Hungary. Folia Archaeologica 56, 2014, 73–102.
Giumlia Mair, A. R., Polychrome production of a Roman-Egyptian workshop. In: Deschler-Erb, E.–Della Casa, Ph. (eds.): New Research on Ancient Bronzes. Acta of the XVIIth International Congress on Ancient Bronzes. Zurich Studies in Archaeology 10, 2015, 305–310.
Wessetzky, V., Isis és Osiris Pannoniában. Budapest 1989.