A Magyar Nemzeti Múzeum és főként környezete, a Múzeumkert, amely szerelmi találkahely is volt egyben, sokat tudna mesélni  régi idők szerelmeiről. Magában az épületben is szövődtek regénybe illő kapcsolatok, ezek közül a legismertebb a híres múzeumigazgató, Pulszky Ferenc lánya, Polyxéna és az Érem- és Régiségtár  vezetője, Hampel József szerelme, amely végül egy csodálatos házasságban és egy boldog nagy családban teljesedett be.

A Múzeumkert első padjait is ennek a találkozásnak köszönhetjük? (A Múzeumkert 1865-ben, Slowikowski Ádám vízfestményén, MNM Történelmi Képcsarnok)

Most egy orosz hercegnő és egy magyar földbirtokos nem mindennapi találkozását idézzük fel. Thaisz Péter és Demidoff Kornélia Teleki László 1861-es temetése alkalmával szerettek egymásba, amikor a 28 éves Thaisz Péter éppen a Nemzeti Múzeum kör alakú előcsarnokában felállított ravatal mellett állt díszőrséget. A Pesti Napló 1908. február 7-i számában, Demidoff Kornélia nekrológjából megtudhatjuk, hogy a temetésre összesereglett zsúfolt tömegben, midőn Kornélia asszony feltehetően elájult, Thaisz Péter sietett a segítségére. Feltételezésünk szerint a fiatalember padot keresett az elájult asszonynak, de nemigen talált. Erre abból következtethetünk, hogy néhány nappal később Demidoff Kornélia 120 forintot adományozott a Múzeumkert első tíz padjának felállítására. (Az erről szóló rövid híradásokban szerepelt először a neve a sajtóban.) Persze történhetett úgy is, ahogy Thaisz Péter nekrológjában, a Brassói Lapok 1928. január 23-i számában olvashatjuk: „A temetés kapcsán a diákság németellenes tüntetést rendezett. Ez 61-ben volt, a díszmagyaros öntudatra ébredés érájában, amikor nem nézték jó szemmel az osztrákos bécsi cilindert. Demidov herceg pedig éppen magas fényes cilinderben sétált a leányával, nem csoda, hogy beütötték kürtőkalapját. a hercegnő az izgalomtól elájult, de tüstént mellette termett egy daliás szép lovag: Thaisz Péter fogalmazó. mialatt a herceg a diákokkal magyarázkodott, egy kapu aljába vitte a fiatal hercegnőt, magához térítette és visszavezette édesapjához. kölcsönös bemutatkozás, hálálkodás. S e pillanatoktól kezdve a hercegnő minden vonzalma Thaisz Péteré volt…”

A szerelem azonban még sokáig nem teljesedhetett be, mert Kornélia Ruprecht Károly szabómester felesége volt és nem akart elválni tőle. Mindenesetre ettől fogva Thaisz Péter gyakori vendége lett a belvárosi (déli) Klotild-palota közelében egykor állt háznak (Sebestyén tér 8.). Egy kicsit Széchenyi István és Seilern Crescence szerelmét idézi a fenti történet, bár a részletekről nem sokat tudunk.  Demidoff Kornélia férje végül hosszas betegség után (amelynek során felesége a „legnagyobb gonddal ápolta”) 1880-ban hunyt el 64 éves korában. Valamikor ezután vezette oltár elé Thaisz Péter, akivel – mint írják – egy negyedszázadon át élt boldog házasságban.

Ruprecht Demidoff Kornélia, 1866 (Marastoni Jakab metszetén, MNM Történelmi Képcsarnok)

A szerelmes pár hölgytagjának, Demidoff Kornéliának az élettörténete tényleg regénybe illő. Kánya Emília (1828-1905) a Családi Kör 1866. augusztus 5-i számában írta meg származásának eredetét. E szerint Kornélia az egyik dúsgazdag Demidoff  herceg gyermekeként született Oroszországban, de családi érdekből a hozzátartozók elcserélték egy fiúgyermekre, majd Bécsbe vitték és árvaházba adták. A szörnyű bűntényre végül úgy derült fény, hogy a fiúgyermek édesanyja halálos ágyán felfedte ezt a titkot (ekkor a hercegként nevelt fiú már néhány éve halott volt). Ezután a herceg felkutatta lányát, aki immár egy pesti szabómester feleségeként élt. Szerette volna megtalált gyermekét Oroszországba vinni, de Kornélia nem hagyta el a férjét. Demidoff herceg ezután sok arannyal támogatta lányát,  a pénzt azonban ő azoknak adta,  akik a lelencház elhagyása után  fiatal leányként több évre befogadták és akiknél cselédként szolgált. – Ma már pontosan nem deríthető ki, hogy mi igaz ebből a regényes történetből, annyi azonban bizonyos, hogy a Családi Kör következő számában a szerző egy kiigazítást tett közzé azzal, hogy Kornélia asszony leánykorára vonatkozó adatokat illetően  „hibásan volt értesülve”. A származására vonatkozó elbeszélésnek ugyanakkor lehet alapja, hiszen ettől fogva Ruprechtné felvette a Demidoff nevet és – több évtizedig tartó – adakozásait és később létrejött műgyűjteményét nézve (amely majd halála után tíz évvel kerül árverésre) bizonyosnak vehetjük, hogy valamikor nagy vagyonra tett szert.  A korabeli híradásokban számos esetben grófnő vagy hercegnő szerepelt a neve mellett. Kánya Emília említett írásában azt olvashatjuk, hogy hét évvel korábban, tehát 1859-ben derült fény a titokra, arra, hogy Ruprecht Károly szabómester felesége valójában kicsoda. Lónyay Jánosné szül. Lónyay Florentina (1802–1885), a későbbi miniszterelnök Lónyay Menyhért édesanyja visszaemlékezéséből tudjuk, hogy korábban Ruprecht Fanny néven élt és híres somnambule-ként, azaz jövendőmondóként említi őt.

Azt pontosan nem tudjuk, hogy a Demidoff család melyik tagja lehetett Kornélia asszony édesapja, erről nem szól a fáma. Bár 1928-ban a Nagybánya című lapban, Thaisz Péter halála után megjelent megemlékezésben azt olvashatjuk, hogy az elhunyt apósa Anatolij Demidoff herceg (1813–-1870) volt, aki Napóleon unokahúgát, Mathilde Bonaparte hercegnőt vette feleségül. Ez azonban minden szempontból kizárható, ugyanis Kornélia 1830-ban született, amikor Anatolij 17 éves volt, s nem volt még felesége és később sem született gyermeke. Más Kornéliával foglalkozó források is csak, mint rokonát említik meg. De, ha már itt tartunk, akkor a Demidoff családról néhány szó: A család Nagy Péter cár alatt emelkedett fel fegyvergyártás és a bányászat révén. A Demidoffok a 18. század végére Oroszország leggazdagabb főurai közé tartoztak elsősorban bányavállalkozásaiknak köszönhetően. Számos családtag kitűnt művészetpártolásával és jótékonyságával, különösen a 19. században.

Demidoff Kornélia nevével is elsősorban a jótékonykodása révén találkozunk a korabeli sajtóban vagy más forrásokban. Bőkezűsége elsősorban a humanitárius egyesületek és intézmények felé nyilvánult meg. Halálakor erről többek közt ezeket írták: „Egyike volt a főváros általánosan ismert jótevőinek, aki a szegények és szenvedő emberiség nyomorának enyhítésére szentelte jóságos életét. az elmúlt század [ti. a 19.] hetvenes éveiben kimagasló szerepet játszott a fővárosi társadalomban és részt vett a József-fiuárvaház és az Erzsébet leányárvaház vezetésének nehéz munkájában és ő volt az első, aki a népkonyhák felállítására irányuló mozgalmakat megindította. Szóval mindenütt ott volt, ahol segítségre volt szükség, ahol fájdalmat, vagy nyomort kellett enyhíteni.” (Nagybánya és vidéke, 1908. febr. 9. 1.) Számos társadalmi egyesület tevékeny tagja volt, pl. a Gazdasszonyok Országos Egyesületének, az Országos Kisdedóvó Egyesületnek és a Nőipar-egyletnek, ez utóbbinak elnöke is lett. 1866-ban a porosz-osztrák háborúban sebesült katonáknak segített, melyről a Fővárosi Lapokban ezt olvashatjuk: „közelebb az üllői kaszárnya sebesültjei közt több ládika fehér ruhát osztott ki saját kezével.” (júl. 22. 671.) Hosszan lehetne sorolni adományait, csak egyet említünk: az 1876-os nagy budapesti árvíz károsultjainak megsegítését, ami után az uralkodó a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki.

Thaisz Péter 1890 körül (színezett fotó, Nagybánya, Evangélikus templom sekrestyéje)

Thaisz Péter1832-ben született Nagybányán, ahol édesapja Thaisz Ferenc több mint három évtizedig volt evangélikus lelkész. A korabeli lapok Péter nagybátyjaként említik Thaisz Eleket, a főváros első rendőrkapitányát, de ez egy távolabbi rokonság lehetett legfeljebb, hiszen a híres főrendőrnek négy ismert fiútestvéréből egyet sem hívtak Ferencnek. Thaisz Péter 1848-49-ben csak 16-17 éves volt, mégis részt vett Kazinczy Lajos ezredes (a későbbi aradi vértanú) segédtisztjeként a szabadságharcban. Később, nagybányai közigazgatási gyakornokságát követően Pestre került, ahol először a gyógyszerész szakra iratkozott be az egyetemen, de ezt követően feltehetően jogi pályára lépett, hiszen királyi bírói végrehajtóként működött egy ideig. Fiatal korától énekelt, szép bariton hangját dicsérik a korabeli újságokban, 1864-től már hangversenyeken is fellépett. Ebben az évben Mosonyi Mihály zeneszerző már neki ajánlotta egyik művét (Arany János egyik versének megzenésítését). 1865-ben pedig Szent Erzsébet legendájának a szerző, Liszt Ferenc vezényletével tartott pesti bemutatóján is énekelt. Liszt később is hallhatta előadását, mert 1870-ben Reményi Ede rákospalotai nyaralójában énekelte el Thaisz Mosonyi neki dedikált fent említett szerzeményét. (Évtizedekkel később zeneszerzőként is találkozunk a nevével.)

Egy későbbi megemlékezés szerint „fiatalember korában a legismertebb és legszebb férfiak közé számított”, aki nagy szerepet játszott az 1870-es,1880-as évek fővárosi társadalmi életében.  Tisza Kálmán politikai híve volt, először a Szabadelvű Párt, majd később Tisza István Nemzeti Munkapártjának lelkes tagja, aki azonban politikai szerepre nem vágyott és többszöri unszolásra sem indult az országgyűlési képviselőségért. (Budapesti Hirlap. 1928. jan. 18. 10.) A szabadságharc-, illetve honvéd hagyományőrzésben viszont részt vett, az 1848-49-es Honvédek Országos Bizottságának elnökeként tevékenykedett még idős korában is.

Thaisz Péterné Demidoff Kornélia nevét viselő színes üvegablak a nagybányai evangélikus templomban (az ablak már Kornélia halála után készült, ezzel is emléket állított neki a férje)

Néhány nappal 96. születésnapja előtt hunyt el, 20 évvel szeretett felsége, Demidoff Kornélia után. Egymás mellett nyugszanak a nagybányai evangélikus temető Thaisz családi sírboltjában. 1908-ban Kornélia asszonyt ugyan még Budapesten temették el a Kerepesi temetőben, de később, 1911-ben koporsóját férje az új családi kriptába szállíttatta.

Takács Ilus Thaisz Péter nekrológját a szerelmes párról megemlékezve saját költésű verssoraival ekként fejezte be:

Az egykori dalia, s hercegnője
Együtt pihennek némán,
csendesen,
Lelkük, mint hattyúpár
elringatózik,
Öröklét tengeren.”

(Nagybánya, 1928. jan. 22. 2.)

Szerző: Debreczeni-Droppán Béla, történész-főmuzeológus - MNM Központi Adattár és Digitális Képarchívum