A Vasárnapi Ujság 1906. évi XXVI. számának 429. oldalán egy fénykép látható. Barokaldi cirkuszát örökíti meg a budapesti Városligetben. A képen óriási ponyvákkal fedett építmény előtt, szellős csoportokba rendeződve, viselkedésükben és stílusukban visszafogott városi polgárokat látunk kalapos, a „Belle Epoque” divatja szerint öltözött karcsú hölgyekkel, és nagyobbacska, igen illedelmes gyermekekkel társalogni, talán éppen egy cirkuszi előadás előtt/ után. A jobb alsó sarokban a „FRANKLIN-T(ársulat)” szignója tűnik fel.
A fénykép, ami a születőben lévő sajtó-fotó műfaj egyik korai gyümölcse, egyben érdekes lenyomata a Franklin Társulat átalakulási folyamatának is. A Franklin Társulat, mint részvénytársaság a Werbőczy és a Wodianer könyvnyomdák és kiadó épületének, illetve nyomdai felszereléseik felvásárlása után, 1905-ben érte el fénykorát. Ekkor létesült kromo-foto-cinkográfiai osztálya, amely a legmodernebb gépek alkalmazásának köszönhetően immáron a napi-, heti- és folyóirat-nyomtatás területén is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Az 1906-ban megjelent fotográfia készítője ismeretlen. Felvételének vizuális megjelenése első pillantásra emlékeztet Kimnach László, szintén Barokaldi cirkuszát ábrázoló tollrajzára. (Ma a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában, Ltsz.: T.8053.)
A Vasárnapi Ujságban megjelent fényképfelvétel és a tusrajz ugyanazt a kompozíciós elrendezést ismétli. Tulajdonképpen semmi meglepő nincs ebben a párhuzamba-állításban. A fotográfia szabadalmaztatása (1839) óta eltelt időszakban ugyan élénk viták kereszttüzében, a camera által rögzített képek jelentősége lassan, de biztosan egyre nőtt, és egyre fontosabb eszközzé váltak a képzőművészek kezében. (Végül a XX. századra a „napfény által festett képek” alkotása „fotóművészetként” elfoglalni látszott helyét a művészeti ágak között.)
Kimnach régi vágású, a színnel szemben a rajzot előtérbe helyező művész volt, aki témaválasztásai és egész munkássága alapján, feltehetően igen komoly lelkülettel rendelkezett. Nincs konkrét tudomásunk a fotográfiával vagy más művészeti újítással való szoros kapcsolatáról, de feltételezhetjük, hogy szaktársaihoz hasonlóan ismerte és használta azokat, mindenekelőtt a festészet mellett éveken keresztül folytatott illusztrátori tevékenysége során, amit a Vasárnapi Ujság és az Osztrák Magyar Monarchia írásban és képben című könyvsorozat kötelékében művelt. A Mintarajziskolában (a fotográfia jelenségét kritizáló) Székely Bertalannál, a müncheni akadémián Wilhelm Lindenschmidtnél folytatott stúdiumokat, majd ismereteit Benczúr Gyula szabadiskolájában tökéletesítette. Egyházművészeti ösztöndíja, és a Pállik Béla műtermében eltöltött évek után 1890-től polgári iskolai művésztanár lett. Talán nem meglepő, hogy nagyobb sikereit katonákat ábrázoló képeinek köszönhette. Oeuvre-jében politikai esemény- és csoportképek, illusztratív zsáner és viseletképek is szerepelnek. Játszó gyermekeket ábrázoló festményét maga Erzsébet királyné vásárolta meg 1882-ben.
Képcsarnoki rajzának tüzetesebb szemrevételezésekor rögtön feltűnik, hogy hangulata nagyon más, mint az imént ismertetett fotográfiáé. Bizonyos szempontból a grafika némiképpen ellentmond Kimnach feltételezett „komolyságának” is.
A tollrajz – a fotóhoz képest – kifejezetten életteli, friss benyomást kelt. A zsúfolt előtérben nyoma sincs a visszafogott polgári társaságnak, az illedelmesen várakozó, szüleikkel és gardedámjaikkal társalgó gyerekeknek. A képen a XIX. század második felére jellemző népi viseletbe öltözött „huncut” menyecskék, ha nem éppen portékájukat készítik elő, vagy dinnyét árulnak (mint a bal alsó sarokban), akkor játékosan a néző szemébe pillantanak (mint a középtengelyben álló alak), vagy zavarba jönnek a katonákkal való kacérkodás közben (lásd jobbra). A tömegben egy szöget sem lehetne elejteni, és a fedő fehér foltjai a dinamikusan izgő-mozgó, lendületes figurák csoportjait egyszerre „ritmizálják” és kapcsolják össze a táji elemekkel.
A tusrajz provenienciája szerint, a jelenetről fametszet másolat készült. (Fadúca 75.7. leltári számon szintén a Történelmi Képcsarnok gyűjteményét gazdagítja.) Innen már csak egy lépés kideríteni, hogy a metszet az Osztrák Magyar Monarchia írásban és képben könyvsorozat Magyarország III. kötetének 137. oldalán, 1893-ban meg is jelent. A Budapest bemutatását tartalmazó, Városligetről szóló részt illusztrálta. A kép jobb alsó sarkában látható szignatúra alapján metszője Bálint Benedek, nyomdásza pedig Morelli Gusztáv volt. A könyv tartalomjegyzékében megemlítik a rajzoló Kimnachot.
A rajz és a fotográfia összehasonlítása során szinte kézzel foghatóvá válik, hogy kép és kép milyen sokféle indíttatásból születhet. Míg a Barokaldi bohóc által alapított cirkusz látványa a fényképész kezei között nem több és nem kevesebb, mint egy visszafogott kompozícióba zárt ünnepi „tény”, Kimnach László évtizedekkel korábban készült rajza, tulajdonképpen egy vidám hangulatú, zsúfolt vásári jelenetbe sűrített „képi sztereotípia”. És bár Kimnach alapvetően akadémikus, sokszor túlságosan is szabályszerű, kissé didaktikus hangnemben alkotó művész volt, ezen a korai alkotásán mégis megengedett magának egy kis (áprilisi) bolondságot.
Apor Eszter