Ki nem emlékezne gyermekkorunk egyik kedves doktoráról, a Dr. Bubóról, és társairól szóló rajzfilmsorozatra! Viszont arról már kevésbé beszél az utókor, hogy az orvost megszemélyesítő bagoly hajdanán vadásztársunk volt az akkor még kártékony vadnak, vagyis dúvadnak minősített vadfajok elleni „harcban”.

Bagolyábrázolás egy 17. századi keréklakatos vadászpuska agytalpán MNM-Fegyvergyűjtemény

A török kiűzése után a 18. század folyamán megszerveződő uradalmakban fokozatosan alakult ki a céltudatos és rendszeres vadgazdálkodás. A kezdetben cseh, morva és német területekről érkező hivatásos vadászszemélyzet legfontosabb feladata a vadaskertek, valamint a szabadterületi vadállomány őrzése volt. Az uradalmak lőjegyzékeiben hasznos és káros vadfajokra osztották egy-egy terület vadállományát. A vadgazdálkodási munkák előzményeként forrásainkban először a ragadozók gyérítése jelent meg, amelyet külön díjaztak. Megfelelő „lőpénz” ellenében a vadászszemélyzet tagjai kötelesek voltak rendszeres ragadozógyérítést végezni. Így lehetett elérni, hogy nagyobb mértékben sokasodjanak azok a vadfajok, amelyeknek állományát a vadászati lehetőségek megtartása és növelése céljából védeni akarták.

Heyer Artur: Október (20. század eleje)

Az apróvadtenyésztés érdekében folyamatosan pusztítani kellett a sok „görbecsőrűt”, ahogy korábban nevezték azokat a ragadozó madarak csoportjába tartozó fajokat, amelyek mára már védettek, például a különböző sólyom, sas, héja, ölyv, kánya és vércsefélék, valamint a karvaly. A régi vadászati szakszemélyzet ragadozómadarakkal kapcsolatos ismereteit érzékeltetik a legnagyobb magyar vadász, gróf Széchényi Zsigmond, Ahogy elkezdődött című művének sorai:

„Azok a régi vadőrök bezzeg csak kétféle ragadozót ismertek: „sast” – másnéven „tikhordó kányát” – meg „vércsét”. […] azok közt a „sasok” közt bizony egyetlen valóságos sas nem volt, s hogy a „tikhordók” – azt a néhány szál héját kivéve – sosem hordták el a tyúkot.”

Az említett nappali ragadozó madarak, és a többi kártékonynak, dúvadnak minősített madár, mint például a szajkó, varjú és a szarka gyérítésére alkalmazták az ún. „uhuzást”, amelyet egyfajta lesvadászati módnak is tekinthetünk. A forrásokban régies nevén nagyfülesbagolyként említett uhu vagy „buhú” (Bubo bubo, Linnaeus, 1758), mint a vadászatban használt segítőtárs, itt a csali szerepét tölti be. Lényege, hogy kihasználja a nappali ragadozómadarak és varjúfélék baglyok iránti ellenszenvét. A nap közben elrejtőző éjszakai madarat, ha tevékeny ellenlábasai meglátják nappal, akkor zavarják és megtámadják. A baglyot egy jól látható helyre kiültették egy méter magas T alakú fára, amelyhez egy két méteres szíjjal odabéklyózták a lábát, hogy le is tudjon szállni a földre. A bagolytól sörétlövésnyi távolságra egy leskunyhót építettek, amelynek széles lőrésén keresztül mindig a jól belátható, tiszta légtérbe tudtak lőni az uhu veszélyeztetése nélkül azokra a madarakra, melyek megtámadták a csalimadárnak használt baglyot. A 18. század második felétől leggyakrabban duplacsövű sörétes puskát használtak az odacsalogatott, akkor még károsnak ítélt madarak gyérítésére. A gyérítésen kívül ez a vadászati mód sportot, szórakozást is jelentett, mert a madarak egy részét röptében kellett lőni. Az uhunál kisebb testű ragadozók, illetve a hollófélék és a szajkók a környékbeli fák ágaira ültek. Itt könnyebben lehetett puskavégre kapni őket. Az uhulest tavasztól késő őszig alkalmazták, de a legkedvezőbb a ragadozó madarak vonulásának ideje, vagyis az augusztus közepétől november végéig tartó időszak volt.

Duplacsövű, sörétes vadászpuska, MNM-Fegyvergyűjtemény

A bagoly a korban nagyon népszerű állat volt, sokoldalú jelentéssel. Ennek megfelelően gyakran feltűnik különböző képző- és iparművészeti alkotásokon, melyeket hosszan sorolhatnánk a festményektől a metszeteken át a bagoly alakú ivókupáig. Korabeli kézi tűzfegyverek díszítőmotívumaként is találkozhatunk alakjával. Érdemes megemlíteni, hogy a kassai aranykincs edényének záró fedelén – több állat alakjával együtt – megjelenik egy ágon ülő bagoly is. Sebastian Hann (1644–1713) Nagyszebenben díszedényt készített ágon ülő bagoly alakjára. A korabeli világ igen összetett, szimbolikus mondanivalóját a mai kor embere már nehezen értelmezi, érdekes azonban, hogy egy olyan vadászati mód is inspirálhatta a különböző ábrázolásokat, ami mára már alig ismert. Manapság az eleven madár szerepét műanyagból készült bagoly látja el. 

Sebastian Hann által készített bagoly alakú díszedény, MNM-Ötvösgyűjtemény

Szerző: Sánta Ákos, MNM Modernkori Főosztály