Közismert tény, hogy a honfoglaló magyarok életében meghatározó szerepet játszottak a lovak. Annyira, hogy a hátasokat sokszor elhunyt gazdáik mellé temették. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy őseink sosem helyezték a sírgödörbe az egész lovat: a sírokban kizárólag a lovak koponyáját, illetve lábvégeit találhatjuk meg, melyeket a lenyúzott lóbőrrel együtt helyeztek a halott mellé.
A késő bronzkor idején (Kr.e. 1500-800) nemcsak a Kárpát-medencében, de Európa szerte is általános temetkezési szokássá vált az elhunyt testének hamvasztása. A hatalmas tűzzel égő és hőtől vibráló máglya látványa egyszerre volt félelmetes és megigéző. Ennek köszönhetően a hamvasztás a halott emlékének részévé vált, mégpedig egy olyan eseményként, mely többről szólt, mint a holttest egyszerű elégetése. A hamvasztás a test speciális kezelése, egy megtisztító és átalakító rituálé, melynek kultúránként eltérő elemei és sok esetben szigorú szabályai voltak.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szelevény község vadasi határrészében 1893 őszén a talajművelő eke nem mindennapi régészeti tárgyat hozott felszínre. Szerencsére nem kallódott el, Tarcsányi Ernő mérnök a Tiszazugban működő régészeti magántársulatnak ajándékozta, onnan került a Magyar Nemzeti Múzeumba 1895-ben. Jelenleg az őskori hitvilágot bemutató tárló tárgyai között foglal helyet.
Agyagból készült, szegletes formájú, enyhén kihajló oldalú „ládára” hasonlít.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a késő bronzkorban (Kr.e. 1300-800) és a kora vaskorban (Kr.e. 800-450) a Kárpát-medencében elterjedtek voltak az ún. grafitos fényezésű kerámiák.
A honfoglalás kori régészeti leletanyag talán legizgalmasabb tárgyai közé sorolhatók az ún. rozettás lószerszámveretek. A korszak kutatói már igen korán felfigyeltek arra, hogy ezek a virágot ábrázoló veretek kizárólag a nők lószerszámzatát díszítették.
Az európai bölény régészeti korú (szubfosszilis) maradványai Ausztria, Magyarország, Románia és Szlovákia területéről ismertek. Magyarországon az őskorban és a középkorban élt bölény, legkorábbi leletei a mezolitikum–kora neolitikum időszakára keltezhetők, a kora újkorban azonban már kipusztult. Jelenlétéről a csontmaradványok mellett jellemzően a középkorból írott források is tanúskodnak. A középkori bölényleletek a királyi vagy ispánsági központok leletanyagából kerültek ki, tehát a bölény királyi vad volt, elejtése a fajra specializálódott bölényvadászok közreműködésével folyt.
Kis szobrocskák már – az őskőkor folyamán – több tízezer évvel ezelőtt is léteztek, kőből faragták ki őket. Agyagból gyúrt változataik az újkőkor folyamán terjedtek el. A bemutatni kívánt töredékünk az Alföldön elterjed késői neolitikus Tiszai kultúra területéről származik, ekkorra már az agyagplasztikák általánossá és sokszínűvé váltak.
