Az európai bölény régészeti korú (szubfosszilis) maradványai Ausztria, Magyarország, Románia és Szlovákia területéről ismertek. Magyarországon az őskorban és a középkorban élt bölény, legkorábbi leletei a mezolitikum–kora neolitikum időszakára keltezhetők, a kora újkorban azonban már kipusztult. Jelenlétéről a csontmaradványok mellett jellemzően a középkorból írott források is tanúskodnak. A középkori bölényleletek a királyi vagy ispánsági központok leletanyagából kerültek ki, tehát a bölény királyi vad volt, elejtése a fajra specializálódott bölényvadászok közreműködésével folyt. A csontmaradványok alapján két alfaj különíthető el: a síkvidéki bölény (Bison bonasus bonasus Linné, 1758) és a kaukázusi (hegyvidéki) bölény (Bison bonasus caucasius Satunin, 1903). Hazánk területén a kaukázusi bölény legnyugatibb képviselője élt, melynek feje és a testmérete kisebb volt, rövid szarva a homlok síkjára merőlegesen hajlott, a II. hátcsigolyája tövisnyúlványának rövidsége miatt nyakpúpja is mérsékeltebben magasodott. Ezen eltérések miatt Kretzoi Miklós 1946-ban magyar bölény néven (Bison bonasus hungarorum n. spp.) önálló alfajként írta le.

Az eredetileg sík- és a dombvidékek erdőségeiben élő bölény a 14. századtól az emberi tevékenység miatt fokozatosan a hegyvidékre szorult vissza, majd kipusztult. Az 17–18. századi erdélyi főúri vadasparkokban emiatt már síkvidéki bölényeket tartottak.

A képen látható bölénykoponya Erdélyből, Krassó-Szörény megyéből származik és a 11–13. századra keltezhető. 1911-ben a Szörényi-Érchegységben, Aninától délre, a pauleászkai erdőben kíváncsi és bátor vállalkozók egy nagyméretű barlangot jártak be, amelyet később Böckh János geológusról neveztek el. A Magyar Királyi és Földtani Intézet a barlang és a leletek megtekintésére Kormos Tivadar régész–paleontológust küldte ki. A barlangban több más állatfaj –részben cseppkővel borított– maradványaival együtt a főcsarnokban egy fiatal medve csontváza közelében egy bölény teljes csontvázát találták meg. A medve mellett egy cseppkőbe ágyazódott, 12–13. századinak meghatározott nyílhegy feküdt, míg a bölény korát a csontok cseppkőbekérgezése alapján ennél néhány száz évvel idősebbnek becsülték. Az elejtés során az állat mindkét szarvát levágták, középkori szokás szerint ivókupát, serleget vagy kürtöt készíthettek belőle. A bölény csontvázát a Magyar Királyi és Földtani Intézetbe szállították, itt 1935 tavaszán Háborl Viktor preparátor és Mottl Mária paleontológus állította fel. A középkori, bölénytehén erdélyi csontváza lett a Kretzoi-féle magyar bölény típuspéldánya (holotípusa). A csontváz 1956-ban nagymértékben megrongálódott, a koponya jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Állandó Kiállításán látható.

Írta: Bárány Annamária, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Archaeozoológiai Gyűjtemény

Irodalom:

• Kormos, T., Középkori bölény- és medvevadászok nyomai a krassószörényi hegységben. Természettudományi Közlöny 44/5. 549. füzet. 1912, 267-271.
• Kretzoi, M., On Bison bonasus hungarorum n. spp. Annales Hisctorico-Naturales Musei Nationalis Hungarici 39/5-6, 1946, 105-111.
• Mottl, M., Bölénycsontváz a m. kir. Fölldtani Intézet múzeumában. Wisentskelett im Museum der. Kgl. Ung. Geologischen Anstalt. Földtani Közlöny 65, 1935, 363-364.
• Németh, A., Bárány, A., Csorba, G., Magyari, E., Pazonyi, P., Pálfy, J., Holocene mammal extinctions in the Carpathian Basin: a review. Mammal Review 47(1), 2016, 38-52.
• Vörös, I., Adatok az Árpád-kori vadászat történetéhez – Angaben zur Geschichte der Árpádenzeitlichen Jagd.  Folia Archaeologica 55, 2013, 217–262.