A honfoglalás kori régészeti leletanyag talán legizgalmasabb tárgyai közé sorolhatók az ún. rozettás lószerszámveretek. A korszak kutatói már igen korán felfigyeltek arra, hogy ezek a virágot ábrázoló veretek kizárólag a nők lószerszámzatát díszítették.

A képeken látható rozettás lószerszámveretek Törtel-Demeter tanya (Pest megye) lelőhelyről származnak. Kevesen tudják, hogy az eddig napvilágot látott aranyozott ezüst rozettás veretgarnitúrák közül ennek a legnagyobb a tömege. A tárgyegyüttest még érdekesebbé teszi az egyik szíjvégen látható szarvasábrázolás. A honfoglalás kori leleteken megjelenő motívumok között a – mitikus állatokkal ellentétben – valódi állatok (mint például madár, kutya, szarvas) ábrázolása nem túl gyakori.

Kép: Rozettás lószerszámveretek Törtel-Demeter tanya lelőhelyről.

A 10–11. századi jelentősnek tartott női sírok két jól elválasztható csoportra oszthatók. Az egyik viseleti csoportnál az elhunyt ruházatát gazdagon ékesítették, azonban, ha volt is mellettük lószerszám, az szinte teljesen díszítetlen volt. A másik csoportnál ezzel merőben ellentétes jelenség figyelhető meg: viseletüket nem díszítették nemesfémekkel, azonban lovuk szerszámzatán megtaláljuk a sokszor aranyozott ezüstből, vagy bronzból készült veretek garnitúráját.

Egy síron belül soha nem figyelhető meg együtt a látványosan díszített viselet és a gazdagon díszített lószerszám, sőt egy temetőn belül is csak nagyon ritkán. Ez a határozott elkülönülés számos régészt foglalkoztatott, és foglalkoztat a mai napig. László Gyula elgondolása az volt, hogy a nők házasságuk után hozományként kaphatták a rozettákkal ékesített lószerszámot. Dienes István elmélete szerint a honfoglaló magyarság körében ismert lehetett a többnejűség, és a rangos férfiak feleségeit különböző javak illették meg, nemcsak életükben, hanem haláluk után is: nemesfémekből készült veretekkel gazdagon ékesített viselet, vagy épp hasonló minőségben felékszerezett lószerszám.

Kép: Szarvas ábrázolással díszített szíjvég Törtel-Demeter tanyáról.

Bár mindkét magyarázat igen elgondolkodtató, de pusztán régészeti eszközökkel egyik sem bizonyítható, ám az igazság az, hogy nem is cáfolható. Ennek a különös jelenségnek máig nem született minden kétséget kizáró megfejtése. Ugyanakkor az a tény, hogy ez a két csoport sosem keveredik egymással, mindenképpen azt mutatja, hogy véletlenszerű elkülönülésről aligha lehet szó.

Írta: Soós Rita, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Honfoglaláskori Gyűjtemény

Forrás:

• Dienes, I., A honfoglaló magyarok. Budapest 1972.
• László, Gy A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge (Der Grabfundvon Koroncó und der altungarischeSattel). Archaeologia Hungarica27. Budapest 1943.
• Mesterházy, K, Törtel. In: Fodor, I. (szerk.), „Őseinket felhozád…” A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Budapest 1996, 356–358.
• Pósta, B., A törteli magyar pogánykori leletek. Archaeologiai Értesítő 16, 1896, 30–39.
• Révész, L., A karosi honfoglalás kori temetők. Régészeti   adatok a Felső-Tisza vidék X. századi történetéhez — Die Gräberfelder von Karos aus der Landnahmezeit. Archäologische Angaben zur Geschichte des oberen Theißgebietesim 10. Jahrhundert. [MHKÁS 1.] Miskolc 1996.