A halál és a dolgok végessége évezredek óta nyomasztó erővel nehezedik a tudatára ébredt emberiségre. Az elmúlás elleni küzdelemben az egyes kultúrák kortól és helytől függően más és más eszközöket vetettek be. A temetkezési rítus azonban olyan állandó gyakorlattá vált, melynek során az egyén halála miatt érzett gyászt a közösség nemcsak megélheti, hanem az érzelmekből társadalmi erőt képes kovácsolni.

November elejét a keresztény kultúrkörben a halottakra való emlékezésnek szenteljük. Már a mai modern ember előtt, a középső paleolitikum (i.e. 250–50 ezer) Neandervölgyi közösségei is gondoskodtak halottaikról, így nem túlzás azt mondani, hogy a temetkezési szokások egyidősek az emberiséggel. Bár azóta sok kultúra sok módon nézett és néz szembe a halállal, a különböző rítusok lényege az, hogy az elhunyt távozásával szétszakadt társadalmi szövetet helyreállítsák.

A középkori templom körüli temetőkben, ritka izgalmas leletegyüttes bukkant napvilágra Felsőzsolca-Nagyszilvás lelőhelyen. A félköríves szentélyzáródású, 12-13. század fordulóján épült templomot az 1332–1335-ös pápai tizedjegyzékek említi először. A 14. században még virágzó, gazdag település a török időket megsínylette ugyan, de a templom pusztulása csak a 18. század elején következett be, ekkor köveit széthordták, beépítették a környék házaiba, valamint a helyi csárda pincéjének építésére használták fel.

A második világháború végén, 1944–1945-ben, a szovjet haderő kiűzte Magyarországról a német csapatokat és elfoglalta az országot. A megszálló hadsereg jelenléte állandó fenyegetésként nehezedett a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett diktatúra mindennapjaira. Az 1956. október 23-án kitört forradalom: a tüntetések és a fegyveres felkelés egyik alapvető követelése éppen ezért az volt, hogy a szovjet csapatokat vonják ki Magyarországról. A forradalom kitörésének hírére azonban a Magyarországon működő Különleges Hadtest elnevezésű szovjet haderő 83.

„A munkában makacsul szívós és igényes volt, a mindennapokban pedig bölcs derűvel, már-már optimizmussal viszonyult a világhoz, az emberekhez. Képeiből árad a megbocsájtó-elnéző derű, jókedv, bizalom és megértés. Az örök élni akarás.”
Kiscsatári Marianna főmuzeológus, Ács Irén életművének feldolgozója

Ki ne próbálná az idő múlásával akár maga előtt is rejtegetni, hogy valami már nem ugyanaz: romlik a látásunk, lassul a tempónk, fájnak az ízületeink. Ezek mind szervezetünk különböző részeinek lassabb vagy gyorsabb elöregedésnek jelei. Csontozatunk szerkezetének felritkulása (orvosi nevén: osteoporosis) azonban különösebb előjelek nélkül, legtöbbször egy rossz esés alkalmával fedi fel magát, súlyos csonttörés formájában.