Az 1802-ben alapított Magyar Nemzeti Múzeum számára az 1808: VIII. törvénycikk hozta meg azt az intézményi létet és gazdasági hátteret, mely biztosította mindennapi működését, hiszen a vármegyék és városok, valamint magánemberek megajánlásai és befizetései (melyeket az 1827. évi XXXV., majd az 1836. évi XXXVIII. törvénycikkek rögzítettek is) nyomán létrejöhetett az ún. Múzeumi Alap, ahonnan az első magyar közgyűjtemény kiadásait folyamatosan eszközölni lehetett.

A mai alkalommal egy nagyon különleges díszítésű kora vaskori (~ i.e. 550-450) agyag pecsétlőt vizsgálunk meg, amely egy útépítéshez kapcsolódó régészeti kutatómunka alkalmával, Bátaszék–Körtvélyes-dűlőn került elő. A pecsétlő előlapján két stilizált, szárnyas mitológiai állat (griff) látható, hátoldalának közepéhez mintegy 1 cm vastag, négyzetes fogóbütyök illeszkedik. A Dunántúl kora vaskorát kitöltő Hallstatt-kultúrában nincs párhuzama ennek a tárgynak, formailag leginkább az Alföld szkíta kori emlékanyagának egyik vezérleleteként számon tartott agyag pecsétlőkkel rokonítható.

Az arany az egyik legrégebben ismert fémünk, mind közül a legnemesebb. Értéke belső tulajdonságaiban rejlik: fénye csillogó, tiszta, nem korrodálódik, több ezer évet is eltölthet a földben, napvilágra kerülve újból ragyogóvá válik. Feldolgozása egyszerű. Fizetőeszköz-valutafém, alapanyaga az ékszereknek és dísztárgyaknak, hasznosítja a divat, az egészségügy, a gyógyászat,az elektromos és újabban a kozmetikai ipar is.

A kelták grafitos kerámiája nagyon jellegzetes és elterjedt kerámiatípus volt a közép-európai kelta világban az i.e. 3. század elejétől az i.sz. 1. század első feléig, a kis falusias jellegű településektől az erődített városi jellegű (oppidum) településekig. Számos ilyen fazék került elő régészeti ásatásokon, így a Dunaszentgyörgy 6. sz. főút, Bátaszék-Körtvélyes-dűlő és Győr-Ménfőcsanak Széles-földek lelőhelyeken is. A grafitos kerámiák nagy száma ellenére számos rejtély övezi őket.