Az arany az egyik legrégebben ismert fémünk, mind közül a legnemesebb. Értéke belső tulajdonságaiban rejlik: fénye csillogó, tiszta, nem korrodálódik, több ezer évet is eltölthet a földben, napvilágra kerülve újból ragyogóvá válik. Feldolgozása egyszerű. Fizetőeszköz-valutafém, alapanyaga az ékszereknek és dísztárgyaknak, hasznosítja a divat, az egészségügy, a gyógyászat,az elektromos és újabban a kozmetikai ipar is.

"Felfedezése" az őskorba nyúlik vissza, fényesen csillogó rögeivel az ember termésarany formájában találkozott először, kövek, kavicsok gyűjtése közben. Puhaságánál fogva szerszámkészítésre nem bizonyult alkalmasnak, apróbb tárgyakra – amelyekkel az ember magát és ruházatát felékesíthette – annál inkább. Ezeket 6-7 ezer évvel ezelőtt kezdte el készíteni.

A Magyar Nemzeti Múzeum ilyen korú ékszerekből 38 db-ot őriz, amelyekhez hiteles ásatás, felajánlás, vagy vásárlás révén jutott. A kollekció mindössze 17 db karikás csüngőből, 9 db korongból, 2 db háromágú lemezből, 2 db gyűrűből, 2 db gömbös, 3 db hegyes végű pálcából, 1 db kúpból, 1db gyöngyszemből és 1 db tekercseléssel kombinált huzalból áll. Súlyuk csekély, 0,50 g és 3 g között van. Az ékszerek egy része elhunyt nők koponyája, nyaka, mellkasa környékén volt található, minden bizonnyal a hajat, a fejet, ésa felső ruházatot díszítette. Valamennyi nyers aranyból (aranyrögből), túlnyomórész hideg eljárással és nagy szakértelemmel készült. Az aranyrögöt finoman laposra, lemezesre kalapálták, ill. nyújtották, de nem kizárt, hogy hevítették is. A "mesterek" specializált szerszámokkal dolgozhattak, igazi ötvösök voltak. Jól ismerték az ékszerkészítés csínját-bínját, a rögöket "papírvékonyságúra" kalapálták, a lemezeket darabolták, méretre vágták, csiszolták, hajlították és aprólékosan díszítették, tekercselték, trébelték, domborították, lyukasztották. Egész sor olyan fogást ismertek és alkalmaztak, amellyel napjaink ékszerművészei is dolgoznak.

Az aranyak között több, egészen nagyméretű karikás testű csüngő, deltoid és korong alakú ékszer is található. Sajnos, egyik sem feltárásból származik. Előkerülésükre utaló adatokkal – amelyek az értelmezésüket segítenék – nem rendelkezünk. Temetkezési mellékletek, vagy kincsletek részei voltak? Utólag már nem tudhatjuk meg, ezek a megfigyelések örökre elvesztek. A korongokat három nagyobb, alulról kinyomott dudorral, kisebb és körbefutó pontsorokkal díszítették. Szélük átlyukasztott, zsinórra fűzve, vagy ruhára varrva viselték, olyan módon, hogy két dudor alul, egy pedig felül volt. A deltoid alakú tárgyakat is dudorokkal, trébelt pontsorokkal ékesítették, és felfüggesztve viselhették. Sokak szerint mindkettőnek a díszítése stilizált emberi alakot mintáz. Ugyanazon technológiával készültek, mint a sírból származó karikás, lemezes csüngők, rézkori voltukhoz tehát, nem férhet kétség. Súlyuk 21 g és 81 g között változik, lehetséges, hogy a rögök nagyságához igazodott. A többi ékszernél nagyobbak és látványosabbak, viselőjük általuk kétségkívül előkelőbbnek és rangosabbnak hathatott.

Hasonló kidolgozású, súlyú és méretű arany ékszerek az egész Kárpát-medencében előfordulnak, azon belül is a nagyobb aranytelepek közelében koncentrálódnak. E tárgyak a becses és ritka emlékeink közé tartoznak. Nem csupán az első ötvösök keze munkáját dicsérik, hanem az arany divat- és értékhordozó szerepét is jelzik.

Oravecz Hargita, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény (Neolitikum/Rézkor)

Irodalom:

• Patay, P., Rézkori aranyleletek. Archaeologiai Értesítő 85, 1958, 39–46.
• Raczky, P. Újkőkor és rézkor. In: Vágó, Á.–Szenthe, G., (szerk.): A Kárpát-medence ősi kincsei. A kőkortól a honfoglalásig. Budapest 2015, 82–103.