A kisméretű agyagfigurák az újkőkori emlékanyag látványos részét képviselik. A Magyar Nemzeti Múzeum korai hitvilágot szemléltető tárlója ilyen alkotásokból többet is bemutat. Közöttük van a Borsod-Derekegyházi újkőkori településről származó szobrocska is.

A figura megformálása különös, egy háromszögletes fejű, téglalap testű embert ábrázol. Sematikusan kimunkált, karja és neme nincs jelezve, egyedül az arcát dolgozták ki részletesebben. Homloka az egyik oldalon átfúrt. Elől-hátul V alakú vonalakkal ékített. Álló alakot mintáz, teste torzó. Felülete csorba, sűrű ütésnyomokkal borított törése mentén. Háztartási hulladékkal teli gödörből került elő. A környezetében lelt edények formája és díszítése alapján ítélve körülbelül 7000-7500 éves lehet.

A borsodi kisplasztikának szerte az Alföldön több mása is akad. Ezek is lapos, szegletes fejű és testű, bekarcolt vonalakkal díszített, álló alakot mintázó figurák. Feltűnően kevés köztük az épen talált példány. Többségük hulladékgödörben, megcsonkítva, fej vagy test nélkül került elő. Némelyiken az is megfigyelhető, hogy a törést, ill. a szétválasztást nagy gonddal, kifinomult technikával – sűrű, apró ütésekkel– végezték.

A régészeti kutatás az újkőkori antropomorf szobrocskákat kezdetben kultuszszobroknak, idoloknak, pogány istenségek ábrázolásainak tartotta. Ez az elképzelés mára már megkérdőjeleződött, a kutatás mai állása szerint a plasztikák nem feltétlenül isteneket vagy istennőket ábrázoltak. (A neolitikus közösségek alacsonyabb rendű természetfeletti lényekben hittek, az isten fogalmát nem ismerték, ezt csak később, összetettebb társadalmak idején alkotta meg az ember.)

A borsodi figurát – társaival együtt – részekre törték, majd a szemétbe vetették. A kontextusuk (találási helyük) és a kezelésük egyértelműen azt jelzi, hogy nem mindenható istenséget tiszteltek bennük. Ma már inkább úgy véljük, hogy a hit kellékei voltak. A figurákat ugyanis sokféle helyen, házakban, gödrökben különböző helyzetben találjuk. Valószínűleg különböző rítusokban: a termékenység biztosításában, a természeti katasztrófák elkerülésében, a varázslásokban, gyógyításban lehetett szerepük. A borsodi szobrocska alsó részét leválasztották, ezzel a neki tulajdonított erőt pusztíthatták el, esetleg az emberélet végét, megszűnését jelképezhették vele.

Oravecz Hargita, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény (Neolitikum/Rézkor)

Irodalom: 
Kalla, G., Az újkőkori „Nagy Istennő” tündöklése és bukása. Ókor. Folyóirat az antik kultúráról. 2016/XV. évfolyam. 1. szám, 3-10.