A kölkedi arany korongos fibula

A honfoglalás kori régészeti leletanyag talán legizgalmasabb tárgyai közé sorolhatók az ún. rozettás lószerszámveretek. A korszak kutatói már igen korán felfigyeltek arra, hogy ezek a virágot ábrázoló veretek kizárólag a nők lószerszámzatát díszítették.

Az európai bölény régészeti korú (szubfosszilis) maradványai Ausztria, Magyarország, Románia és Szlovákia területéről ismertek. Magyarországon az őskorban és a középkorban élt bölény, legkorábbi leletei a mezolitikum–kora neolitikum időszakára keltezhetők, a kora újkorban azonban már kipusztult. Jelenlétéről a csontmaradványok mellett jellemzően a középkorból írott források is tanúskodnak. A középkori bölényleletek a királyi vagy ispánsági központok leletanyagából kerültek ki, tehát a bölény királyi vad volt, elejtése a fajra specializálódott bölényvadászok közreműködésével folyt.

Kis szobrocskák már – az őskőkor folyamán – több tízezer évvel ezelőtt is léteztek, kőből faragták ki őket. Agyagból gyúrt változataik az újkőkor folyamán terjedtek el. A bemutatni kívánt töredékünk az Alföldön elterjed késői neolitikus Tiszai kultúra területéről származik, ekkorra már az agyagplasztikák általánossá és sokszínűvé váltak.

Utazások a koponya körül II. Agárkoponya Zalavárról | Történetek a Magyar Nemzeti Múzeum Állandó Régészeti kiállításából

A kard az emberiség egyik legkülönlegesebb tárgya. Annak ellenére, hogy napjaink haditechnológiai szintjén, háborús konfliktusban egyik hadsereg sem használ kardot, ez a titokzatos tárgy fel-fel tűnik a 21. századi hétköznapjainkban is. Papírkardokkal csapnak össze az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepségein gyermekeink, egzotikus fegyvereket forgatnak a keleti harcművészetek művelői, magyar vívóknak szurkolhatunk világversenyeken. Van valami misztikus ebben a fegyverben, ami miatt a mai napig félelemmel vegyes tisztelettel adózunk neki.

„Mit bámulsz rajtam? Amilyen én vagyok, olyan leszel. Jobb, ha mondasz egy Miatyánkot.”

„QUID ME MIRARIS QUALIS SUM EGO TALIS ERIS MELIUS LEGE PAT(E)RN(OSTE)R.

1905-ben került be a Magyar Nemzeti Múzeumba az erdélyi Nagyteremiáról (ma: Máriafölde/Teremia Mare, Románia) egy feliratos, valószínűleg szerzetesi sírt jelölő tégla. A tárgy Klein Mihály szőlőjében bukkant napvilágra és, Klein felesége ajándékozta a múzeumnak.

A Barbaricumi Gyűjtemény különlegesebb tárgyai közé tartozik egy római területen készített, ép állapotban fennmaradt, sima felületű, zöld patinával borított bronz kéz. Hossza 12,8 cm, szélessége 5,6 cm, falvastagsága 3-7 mm. Kissé sematikusan, jobb kézfejet és alkart ábrázol csukló fölöttig. Az alja kifelé hajló, vésetten rovátkolt perem. Az alkari és csuklói rész belülről üreges a tenyér közepéig. A belső falon és alján ólomnyomok, foltokban és darabokban. A kéz tartása felemelt, tenyérrel kifelé fordított, felmutató három ujjal, ún. „eskü” tartásban.