Könyajánló a magyar kultúra napjának alkalmából:
„Beléptünk a kapukon és Erzsi, könnyekkel a szemében, azt mondta: ’Most mondj el mindent!’ (…) Hihetetlenül nagy élménnyel hagytuk el a lágert, különösen, hogy Anti emlékei mind visszatértek, és milyen csodásan beszélt, és milyen rendkívüli módon beszélte el mindezt a gyerekeknek. Erzsit és a gyerekeket olyan mélyen megérintette, hogy tudom,...
2001-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak sikerült megvásárolni egy 18. századi, 9 babát tartalmazó betlehemes együttest. Az alakok Sipos Enikő és Fikó Katalin gondos restaurátori munkája nyomán születtek újjá. A Jézus Krisztus születését ünneplő karácsonyi betlehemes figurákból álló együttes – olaszul presepe vagy presepio, azaz jászol – felállítása az adventi készülődés fontos része Nápoly városában. A jászolkultusz a nyugati egyházban a VII. századtól bontakozott ki, amikor a betlehemi jászolereklyét Rómába, a Szűz Mária Bazilikába (Sta Maria Maggiore) menekítették.
Báthory István Erdély fejedelme és Lengyelország királya 1586. december 12-én hunyt el kedvelt grodnói vadászkastélyában. Az uralkodó betegségeiről, haldoklásáról és halálának körülményeiről rengeteg ismerettel rendelkezünk a boncolási feljegyzéseknek, valamint a király kezelésében részt vevő két, itáliai orvosának írásos vitájának köszönhetően.
Angyal, Nápoly, 18. sz. vége, MNM Ltsz.: 2001. 2. 5.
Ha keltákról esik szó, általában véres kezű druidák és levágott, guruló fejek szoktak először az ember eszébe jutni – a fejkultuszról már nem is beszélve. De valóban beszélhetünk ennek létezéséről a késő vaskorban?
A késő vaskori kelta temetkezési szokások és túlvilági képzetek megismeréséhez az őskorban egyedülálló módon már nemcsak a régészeti leletanyag jelent forrást, hanem – kellő forráskritikával kezelve – az antik szerzők leírásai által is betekintést nyerhetünk a korabeli hitvilágba.
A régészeti kiállítás római termében a látogató egy újjáépített kétkerekű utazókocsival találkozik, amely egy budakeszi római kori temetkezésben feltárt fogatos jármű rekonstrukciója. Az utazókocsik sírba tételének szokása idegen a jellemzően visszafogott mellékletadást követő „római” típusú temetkezésektől. Nem is valódi „rómaiak” ápolták ezt a költséges rítust, hanem az Északkelet-Dunántúlon élő kelta eraviszkuszok kora császárkorban élő elitje.
