A 18–19. századi katonai egyenruhák színvilága rendkívül változatos volt: az uniformisok – főként a kabát és föveg – formája fegyvernemenként különbözött, azon belül pedig az egyenruha eltérő színe különböztette meg az egyes regimenteket. Más-más színű és szabású volt tehát az egyes gyalogsági, tüzérségi, könnyű- és nehézlovassági ezredek egyenruhája, elsősorban azok kabátja és nadrágja. A közép-európai Habsburg Monarchia hadseregében ugyanakkor voltak fegyvernem-specifikus egyenruhák is.

A Magyar Nemzeti Múzeum bronzkori gyűjteményének kiemelkedő darabjai közé tartozik két, madár alakú, késő bronzkori (1050-800 BCE) bronzfigura. A függesztőfülekkel ellátott ismeretlen lelőhelyű darab egyike (1. kép) az intézmény legrégebbi, még a 19. században megszerzett műtárgyainak. A másik (2. kép) a felvidéki Csicseren (Čičarovce, Szlovákia) került elő egy baltákat és karpereceket tartalmazó bronzkincs részeként.

Mi történik akkor, ha egy számunkra kedves tárgy megsérül, eltörik, használhatatlan lesz? Ilyenkor vagy fájó szívvel megválunk tőle, vagy megpróbáljuk menteni a menthetőt: új rendeltetést keresünk neki. Nem lehetett ez másként a magyar honfoglalás korában sem.

A premontrei rendi ruha a kezdetektől gyapjúfehér színű volt, ezért nevezik a rendet ordo candidusnak is. A rend öltözetének fehér színe utal a Krisztus feltámadásának örömhírét hirdető angyalok ruházatára, de kifejezi a rendalapító, Szent Norbert egyszerűségre, szerénységre való törekvését is. A rend ruházatának van egy magyar jellegzetessége is. Húsvéthétfői bejegyzésünkben ezt is bemutatjuk, a Magyar Nemzeti Múzeum készülő Premontreiek 900 kiállítása kapcsán.

Hogyan számították ki a szerzetesek a húsvét dátumát a középkorban? És miért volt szükség ehhez három naptárkerékre is? A csúti premontrei breviárium bemutatásával mindezekre a kérdésekre választ kaphatunk.

„Hagios ho Theos, Hagios Ischyros, Hagios Athanatos, elesion imas” – „Sanctus Deus, Sanctus Fortis, Sanctus Immortalis, miserere nobis” (Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk) – két nyelven is zengték az ősi Háromszorszent éneket az Árpád-kori zsámbéki premontrei templomban a nagypénteki szertartás során, miközben kibontották, „leleplezték” a Nagyböjt során lepellel befedett keresztet, hogy a nép leborulva hódoljon előtte.

Nagycsütörtök estéjén a szentmise Jézus Krisztus és tizenkét apostolának utolsó vacsoráját idézi fel, amelyen Jézus megalapította az Eucharisztiát, azaz tulajdonképpen a szentmisét. Ezen a napon egy különleges barokk monstranciát mutatunk be, amely a jászóvári premontrei prépostság számára készült. Az Úrmutató a Magyar Nemzeti Múzeum Premontreiek 900 kiállításán lesz látható. 

Az otthon az a hely, amelyről legtöbbünknek a nyugalom, a biztonság, a család, a tűzhely melege jut eszébe. Mindannyiunknak kiemelten fontos az életében, hogy legyen egy hely, ahova haza mehet, ahol fedél van a feje fölött, és megpihenhet az élet viszontagságaival szemben. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy az elmúlt és még az előttünk álló időszakban az otthon szerepe még jobban felértékelődött és a jelenleg is tartó pandémiás időszakban emberek milliói kényszerülnek otthonról dolgozni.

„… lenn a vízben, lenn a mélyben ” – Egy mitikus hely: Attila hun király sírja

Attila hun király temetkezése – hármas koporsó, a sírt ásók meggyilkolása - és sírjának pontos helye – folyómeder, régóta foglalkoztatja a közvéleményt. Ráadásul azt is tudni vélték, hogy a nagy uralkodót nem hantolhatták el mesés kincsek nélkül, ami megmozgatta az emberek fantáziáját. Ezek a megoldási javaslatok időnként a hivatalos szervekhez, így a Magyar Nemzeti Múzeumba is eljutottak.