A Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteménye az öltözetek mellett számos divatkiegészítőnek is otthont ad. A kalapok között kitűnik élénkzöld szalagjával az a darab, melyet Hanzély Lászlóné Fáy Eleonóra viselt, az ajándékozó szerint 1888-ban.
Kalap
MNM Textilgyűjtemény, ltsz. T.1933.74.28. (Fotó: Kardos Judit)
Nyersanyagtörténeti kutatásokkal foglalkozó szakemberként nap mint nap tisztelettel és elismeréssel figyelem őskori elődeink alapos anyagismeretének, földrajzi és földtani tudásának bizonyítékait. Az egyes kőzetek nyersanyagként való felhasználásában a fizikai, mechanikai tulajdonságok kiváló ismerete mellett esztétikai szempontok is szerepet játszottak. Nem volt közömbös a nyersanyagok és a belőlük készült tárgyak színe: különösen az újkőkornak (neolitikum, Kr.e.
A kesztyű használatának kérdésköre a műtárgyvédelemben
A 18–19. századi katonai egyenruhák színvilága rendkívül változatos volt: az uniformisok – főként a kabát és föveg – formája fegyvernemenként különbözött, azon belül pedig az egyenruha eltérő színe különböztette meg az egyes regimenteket. Más-más színű és szabású volt tehát az egyes gyalogsági, tüzérségi, könnyű- és nehézlovassági ezredek egyenruhája, elsősorban azok kabátja és nadrágja. A közép-európai Habsburg Monarchia hadseregében ugyanakkor voltak fegyvernem-specifikus egyenruhák is.
A Magyar Nemzeti Múzeum bronzkori gyűjteményének kiemelkedő darabjai közé tartozik két, madár alakú, késő bronzkori (1050-800 BCE) bronzfigura. A függesztőfülekkel ellátott ismeretlen lelőhelyű darab egyike (1. kép) az intézmény legrégebbi, még a 19. században megszerzett műtárgyainak. A másik (2. kép) a felvidéki Csicseren (Čičarovce, Szlovákia) került elő egy baltákat és karpereceket tartalmazó bronzkincs részeként.
Mi történik akkor, ha egy számunkra kedves tárgy megsérül, eltörik, használhatatlan lesz? Ilyenkor vagy fájó szívvel megválunk tőle, vagy megpróbáljuk menteni a menthetőt: új rendeltetést keresünk neki. Nem lehetett ez másként a magyar honfoglalás korában sem.
A premontrei rendi ruha a kezdetektől gyapjúfehér színű volt, ezért nevezik a rendet ordo candidusnak is. A rend öltözetének fehér színe utal a Krisztus feltámadásának örömhírét hirdető angyalok ruházatára, de kifejezi a rendalapító, Szent Norbert egyszerűségre, szerénységre való törekvését is. A rend ruházatának van egy magyar jellegzetessége is. Húsvéthétfői bejegyzésünkben ezt is bemutatjuk, a Magyar Nemzeti Múzeum készülő Premontreiek 900 kiállítása kapcsán.
Hogyan számították ki a szerzetesek a húsvét dátumát a középkorban? És miért volt szükség ehhez három naptárkerékre is? A csúti premontrei breviárium bemutatásával mindezekre a kérdésekre választ kaphatunk.
„Hagios ho Theos, Hagios Ischyros, Hagios Athanatos, elesion imas” – „Sanctus Deus, Sanctus Fortis, Sanctus Immortalis, miserere nobis” (Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk) – két nyelven is zengték az ősi Háromszorszent éneket az Árpád-kori zsámbéki premontrei templomban a nagypénteki szertartás során, miközben kibontották, „leleplezték” a Nagyböjt során lepellel befedett keresztet, hogy a nép leborulva hódoljon előtte.
Nagycsütörtök estéjén a szentmise Jézus Krisztus és tizenkét apostolának utolsó vacsoráját idézi fel, amelyen Jézus megalapította az Eucharisztiát, azaz tulajdonképpen a szentmisét. Ezen a napon egy különleges barokk monstranciát mutatunk be, amely a jászóvári premontrei prépostság számára készült. Az Úrmutató a Magyar Nemzeti Múzeum Premontreiek 900 kiállításán lesz látható.
