1939. november 2-án, Winnipegben különös levelet kapott kézhez Nemes Gusztáv, a Kanadai Magyar Újság szerkesztője. A levélíró, bizonyos Loós Bálint – fennálló tartozása (2,50 dollár) és fizetésképtelensége ellenére – arra kérte a címzettet, hogy továbbra is küldje neki az újságot. Emellett a tartozás kiegyenlítésének igen különös módját is felajánlotta, mégpedig azt, hogy adósságát természetben fogja törleszteni.
Két évtizeddel a 215 éven át (1639–1854) tartó izoláció vége után, az 1873. évi bécsi világkiállításon a Japán Császárság az expók történetében először önálló pavilonnal mutatkozott be. A távol-keleti ország egy nagyszabású épületegyüttesben mutatta be kultúráját és hagyományait, amelynek egy japánkert is része volt. Néhány nappal a világkiállítás május 1-i megnyitása után, a cseresznyefa-virágzás (hanami) ünnepének végén, május 5-én az uralkodópár is ellátogatott ide, amiről a korabeli osztrák és német sajtó mellett a magyar lapok is beszámoltak.
Britannia koronázásra készül. 2023. május 6-án a londoni Westmisnter-apátságban koronázzák meg II. Erzsébet elsőszülött fiát, III. Károly néven. Feleségét, Kamillát is ünnepélyes szertartás keretében emelik királynévá. Egy hajdani szeretőből királyné lesz. Egy közel 100 évvel korábban zajló szerelmi történet azonban nem juthatott el ehhez a végkifejlethez. Károly édesanyjának nagybátyja, VIII. Edward még walesi hercegként ismerkedett meg a második házasságában élő Mrs.
Komjáthi Wanyerka Gyulának (1894–1958) képzőművészeti tanulmányai befejezése után nem sokáig adatott meg a békés alkotótevékenység, az első világháború megszakította azt. A sors a golyózápornál vagy a közelharcnál is jóval nehezebb helyzetbe juttatta: nem sokkal a román fronton töltött, rövid harctéri szolgálat után fogságba esett. Ott olyan elképzelhetetlen mértékű emberi szenvedésnek lett tanúja, hogy amikor ezt munkáin keresztül a boldog békeévekhez szokott közönség elé tárta, rögtön elismert művész lett.
A Magyar Nemzeti Múzeum 1837–1847 között felépített palotájára az 1836. évi XXXVII. törvénycikk biztosította az anyagi fedezetet: az országgyűlés 500,000 forintot szavazott meg e célra. Az építkezést a reformpolitikus Kossuth Lajos határtalan lelkesedéssel üdvözölte a Pesti Hírlap hasábjain, számára a múzeum már ekkor a nemzeti haladást jelképezte, s bízott abban, hogy „a szükséges költségek meg fognak adatni”.
A Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tárában végzett kutatásunk során egy izgalmas leletet sikerült visszaazonosítani az 1950-1960-as években új leltári számot kapott tételek sorában: egy agyagból készült, egylángú, kellemes barna tónusú, ún. „volutás” mécsest. A tárgy kerek, olaj beöntésére szolgáló lyukkal ellátott részén egy félplasztikus, jobbra álló nyúl látható.
Buda 1686. évi visszavívása a töröktől túlzás nélkül az év híre volt Európában. A szeptember 2-án a keresztény seregek győzelmével zárult két hónapos ostromról számos tudósítás jelent meg a korabeli hírlapokban. Így például a London Gazette szeptember 27-i száma címlapon közölte a Buda visszafoglalásáról szóló beszámolót (ld. ITT).
Egyszer volt, hol nem volt…
… volt egyszer egy akarat. Arra nézve, hogy álljon fel egy osztály a Magyar Nemzeti Múzeumon belül megalakult Nemzeti Régészeti Intézetben – Európában is egyedülálló módon. Ez az osztály pedig legyen független a három igazgatóságtól, egyikhez se tartozzon, mégpedig azért, mert mindegyikhez tartozik. Ez pedig a Közösségi Régészeti Osztály, rövid, ám annál beszédesebb nevén: KÖR.
Félelmetes látvány lehetett a kora újkori huszárság és az oszmán–török szpáhi lovasság sorainak összecsapása. Kopjáik törésének puskaropogáshoz hasonló hangja volt a korabeli beszámolók szerint. A kopja, az egyik legfontosabb lovassági támadófegyver a 15. század végétől fő fegyvere lett a huszárságnak. Az oszmán–török lovasságnál is általánosan használt fegyver maradt a 17. század végéig. Keskeny, nyársszerű hegye alkalmas volt a mindkét fél lovassága által használt láncvért leküzdésére.
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc egész magyar társadalmat megmozgató rugói még olyan gyerekcipőben járó tudományágakat sem hagytak érintetlenül, mint a 19. század közepi régészet. Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) elnökeként, 1848.11.30-án rendelkezett a háborús események közepette, sáncok ásásakor előkerülő leletek sorsáról.
