1939. november 2-án, Winnipegben különös levelet kapott kézhez Nemes Gusztáv, a Kanadai Magyar Újság szerkesztője. A levélíró, bizonyos Loós Bálint – fennálló tartozása (2,50 dollár) és fizetésképtelensége ellenére – arra kérte a címzettet, hogy továbbra is küldje neki az újságot. Emellett a tartozás kiegyenlítésének igen különös módját is felajánlotta, mégpedig azt, hogy adósságát természetben fogja törleszteni. Loós ugyanis egy, „a magyar kereskedelem szempontjából elfogadott príma első minőségű sertést” készült levágni, és hátralékát szalonna- és kolbászküldeményekkel tervezte ledolgozni. Számításai szerint, ha ebből a két termékből időről időre öt-öt fontot (egyenként 25 cent értékben) elküld Nemesnek, néhány küldemény révén képes lesz rendezni adósságát. Ajánlatának megalapozottságát azzal igyekezett alátámasztani, hogy vázolta a készpénzínség viszonyait: „itt az északi jeges tenger tő szomszédságában pénzre szert teni nem ojan könnyű feladat”. Másik érve az volt, hogy ő „debreceni kálvinista magyar ember”, tehát megbízható református hívő. Lakhelye (Orley, Saskatchewan tartomány) megjelölésekor Loós nyilvánvalóan túlzott, ugyanis a legközelebbi „jeges” víz (a Hudson-öböl) több mint 800 kilométerre feküdt onnan. 

Amerikába kivándorlók búcsúznak. Ismeretlen fényképező felvétele. Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, ltsz.: 67.280.

Nemes Gusztáv mindenesetre rendkívül barátságosan reagált, és tekintettel Loós lojalitására és a saját, magyaros ízek utáni sóvárgására, lelkesen rábólintott az ajánlatra: „Debreceni kálvinista ajánlatát, mint szabadkai kálvinista örömmel elfogadom, már csak azért is, mert látom az őszinte ragaszkodását lapunkhoz […] na meg azért is miután igen vágyok igazi magyaros csemege paprikás szalonnára, meg a debrecenire.”

Jim Domokos (Loós Bálint unokaöccse), Loós Mária és Loós Bálint 1950-ben. Ismeretlen fényképező felvétele. Forrás: Wancha, Peter P. et al. (eds.): From forest to field, 1903-1983: Mistatim and districts. Mistatim, 1983. 360. 

Az állítólagos készpénzhiány a sokadik kihívás lehetett a hentesként dolgozó Loós Bálint életében, azóta, hogy 1925-ben a feleségével együtt partra szállt Kanadában. A magyar bevándorlók ugyanis számos nehézséggel szembesültek új, választott otthonukban; jellemzően a szokatlanul hideg telek, az óriási távolságok, az angol nyelv ismeretének hiánya és a munkanélküliség jelentették a főbb megpróbáltatásokat. Az eset abba a mechanizmusba is betekintést enged, hogy az emigráció nehéz körülményei között a magyar értelmiség, tisztviselői kar tagjai (újságírók, lelkészek, konzulok) – részben a nemzettársaik iránti szolidaritásból – rendhagyó eljárásokra, például egyén és intézmény közötti árucserére is nyitottak voltak. (Loós Bálint és Nemes Gusztáv levelét a Kanadai Nemzeti Levéltár egyik iratfondja őrzi: Library and Archives of Canada, MG28-V19 [Canadian Hungarian News Company fonds], Vol. 3.)

Nemes Gusztáv (középen) 1927-ben. Ismeretlen fényképező felvétele. Forrás: Library and Archives of Canada

Szerző: Kulcsár Beáta, MNM Központi Adattár