Félelmetes látvány lehetett a kora újkori huszárság és az oszmán–török szpáhi lovasság sorainak összecsapása.  Kopjáik törésének puskaropogáshoz hasonló hangja volt a korabeli beszámolók szerint. A kopja, az egyik legfontosabb lovassági támadófegyver a 15. század végétől fő fegyvere lett a huszárságnak. Az oszmán–török lovasságnál is általánosan használt fegyver maradt a 17. század végéig.  Keskeny, nyársszerű hegye alkalmas volt a mindkét fél lovassága által használt láncvért leküzdésére. Az átlagosan négy méter hosszú, fenyőfából készített nyelét festették, hegye alá kis zászlót helyeztek. Nyelére az egyensúlyban tartás végett egy fagömböt húztak a markolat kialakítás elé. Használatához nagy gyakorlat kellett. Lovassági roham során egyetlen ökleléssel keresztül döfte a célba vett ellenfelet. Az ütközés erejétől a fegyver nyele eltört, emiatt ezrével szállítottak szekereken tartalék kopjákat a magyar huszárság után. Így lényegében egyszer használatos fegyver volt. 

Huszár kopjával és tárcsapajzzsal. 16. század vége

A Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárában található hazánk egyetlen épségben fennmaradt, a 17. század első feléből származó kopjája. Egyes vélemények szerint egy ilyen kopja szúrhatta át Baci Gergely (máshol Marcus Baxam/Baksa Márkus/Baci György vagy Baxi Gergely/Gregor Baci/Baxa Márk) magyar nemes koponyáját is. A sebesüléséről készített festmény – ami Ausztriában az ambrasi kastélyban található – tanúsága szerint a kopja a katona jobb szemén hatolt be, hegye a tarkóján vagy a bal füle alatt jött ki. A 16. század végén élt magyar nemes a leírások szerint Győr 1598. március 29-i oszmánoktól csellel való visszafoglalásakor szerezte a szörnyű sebet. Az sem elképzelhetetlen, hogy bajvívás vagy huszártorna során sérült meg Baci. Számos rézmetszet készült a kopjával átszúrt koponyájú nemesről, ezen kívül több versben is megörökítették sebesülésének történetét. Különösen érdekes, hogy az egyik versben kopja helyett kelevéz, azaz hajítódárda szerepel. Az egykorú festményen látható fegyver vastagsága és korabeli festésére jellemző ferde csíkozás miatt számos kutató a kopját tartja valószínűnek. Véleményem szerint a festés mintájával kapcsolatban felmerülhet, hogy a festmény készítője azért használta a csíkozást, mert arról minden szemlélőnek a korabeli – szpáhi és huszár kopjákon használt festés jutott eszébe. 

Kopjacsúcs zászlóval, 17. század első fele. MNM Fegyvergyűjtemény

Festéssel ékesített kopja, 17. század első fele. MNM Fegyvergyűjtemény

Az orvosi szakértői vélemények elképzelhetőnek tartják, hogy egy nagy erővel a fejet átdöfő kopja találatba nem halt bele rögtön annak elszenvedője. Bár Győr utcái és terei nem tartoznak a lovasság összecsapásának jellemző helyszínei közé, ami a kelevéz vagy sokkal inkább az nyíl általi találatot valószínűsíti, mégsem zárható ki teljes bizonyossággal egyik fegyvertípus sem. A korabeli orvostudomány szintjével összevetve az utóbbiak bármelyike által okozott ilyen mértékű sebesülés minden bizonnyal végzetes lehetett még akkor is, ha a fegyvert nem húzzák ki a sebből, nehogy elvérezzen a sebesült.  Ebben az esetben annak szabadon lévő részeit valahogy el kellett távolítani, letörni, vagy lefűrészelni. Baci sebe egy év alatt fertőződött el annyira, hogy a magyar nemes halálát okozza. A folyamatot feltételezhetően lassította a kopja felületének ólom tartalmú festéke. Ha egy kopjával okozott ilyen mértékű sérüléshez és a vele járó sokkhoz hozzáadjuk a vágtató ló energiáját, sokkal inkább a kelevéz, vagy a nyíl általi találatot tarthatjuk valószínűnek. A túlélés egy nyílvessző általi találat esetében még elképzelhető lenne, viszont kopja okozta sérülés kapcsán kevésbé. Mindent összevetve feltételezhető, hogy a tizenöt éves háború vitézi „propagandája” vastagíthatta a nyílvesszőt kopjává. 

Ismeretlen szerző által készített korabeli metszet Baksa Márk sebesüléséről

Ismeretlen szerző által készített festmény Gregor Baxi, magyar nemes sebesüléséről, Ambras kastély, Ausztria

Szerző: Sánta Ákos, MNM Modernkori Főosztály

Ajánlott irodalom:

• Kovács S. Tibor: Huszárfegyverek a 15–17. században. Budapest, 2010.