A magyar történelemben 1848 nevezetes éve összeforrt a Nemzeti Múzeum épületével. Ez a nemzeti emlékezetben nyilvánvalóan a március tizenötödikei forradalmi népgyűlés miatt van így, de ezen kívül még nagyon sok minden történt „Petőfi napja” után is a Múzeum körül és az akkor új múzeumpalotában is. A legfontosabb közülük kétségtelenül az volt, hogy az épület dísztermében tartotta a magyar országgyűlés – vagy ahogy akkor többször nevezték, a nemzetgyűlés – felsőháza az üléseit. Az elsőre 175 évvel ezelőtt, július 4-én került sor.

Az emlékezetes 1848 márciusi nagygyűlés előtt vagy annak első perceiben – Birányi Ákos visszaemlékezése szerint – nagy küzdelem folyt a „forradalom ebédszünetében” kinyomtatott Nemzeti dal és a 12 Pont példányaiért. Utóbbi 3. pontja, követelése ez volt: „Évenkénti országgyűlés Pesten.” Közismert, hogy 1848 áprilisában ez a pont is törvényerőre emelkedett, mégpedig az 1848. évi IV. törvénycikkben. Pestet viszont ekkor még csak nem régen tekintették az ország fővárosának, ezért nem létezett olyan épülete sem, amely rendeltetése szerint befogadta volna az országgyűlést. Egy erre alkalmas épület felépítésének szándéka már az 1839-es országgyűlésen felvetődött, melynek folyományaként a múzeumpalotát tervező Pollack Mihály 1840-ben készített is egy neoreneszánsz tervet, amely azonban nem valósult meg.

Mivel pedig nem létezett Országház, nem maradt más megoldás, mint alkalmas épületet keresni. Sőt, egyszerre kettőt is az országgyűlés két háza (kamarája) számára. A választás Pollack mester két klasszicista remekművére, a Pesti Vigadóra és a Nemzeti Múzeumra esett!

Az első sajtóorgánum, amely javasolta, hogy az országgyűlés a Nemzeti Múzeumban ülésezzen, az a Márczius Tizenötödike c. lap volt. Március 22-i számában ezt olvashatjuk: „A nemzeti Museumban sok nagy szoba van, sőt egy pár terem vagy díszcsarnok is, melly az épület homlokzatában van, tán meg is járná követi teremnek.” Április 24-én a Szépészeti Bizottság meghozta a szakmai döntést (amelyet aztán István nádor jóváhagyott): az országgyűlés alsó háza számára a pesti Redout (Vigadó) nagytermét, a Felső tábla üléseinek színhelyéül pedig a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermét jelölték ki. A Hetilap  maliciózusan így közölte ezt olvasóival: „A nemzeti gyűlés alsó táblája a redout teremekben, a fölső tábla pedig istentől neki rendelt helyen, az ócskaságok tárában, a múzeumban fogja üléseit tartani.” Hasonló gondolattal találkozhatunk az országgyűlés első ülésnapján, a Nemzeti Újságban: „Végre nincs okunk félni a felsőháztól, mert a museumban tartja üléseit, a bebalzsamozott múmiák között, hol a legutósó rozsdás szeg is eszébe juttathatja a „memento morii”-t [ti. emlékezzél a halálra].” 

A Magyar Nemzeti Múzeum ülésterme Walzel Ágoston pesti nyomdász metszetén, 1848 (MNM Történelmi Képcsarnok)

A nádor engedélye birtokában gróf Széchenyi István, mint e kérdésben (is) felelős közmunka és közlekedési miniszter elrendelte a felsőházi terem kialakítását. Ennek szükséges munkálatait 5000 forintért végezték el. Az átalakítással, illetve berendezéssel Hild Józsefet bízták meg. Eközben István nádor az uralkodó nevében július 2-ára hívta össze az országgyűlést Pestre.

A Magyar Nemzeti Múzeum épülete ás eseménytörténete – és természetesen az országgyűlés története – szempontjából fontos nyomtatványt, leporellószerű litografált lapot is kiadtak ennek alkalmából, amelyen szerepeltek a belső közlekedést segítő tudnivalók, az épület alaprajza, valamint az ülésterem ábrázolása (ti. ülés közben – ez azonban egy részben előrevetített kép, hiszen ekkor még nem ülésezett az országgyűlés). E metszet alapján képezelhetjük el az országgyűlési berendezést, de néhány írott forrás is segít abban, hogy képünk lehessen a Felső tábla múzeumi ülésterméről. A Nemzeti Újság 1848. július 6-i számában az első ülés kapcsán  a következőket írták: „S midőn ma a felsőház teremében először megjelentünk, régi ismerőseik közül csakugyan találkozunk is néhánynyal, kik mindenesetre eléggé érdemesek arra, hogy spiritusba tétessenek. Azonban a felsőházba lépőt első pillanatra az eféléktől egészen különböző érzelmek lepik meg. A királyilag szép, és díszes terem nekem legalább úgy tűnt föl, mint egy fényes ravatal, mellynek közepette utószor látjuk a haldokló aristocratiát leáldozott uralkodásának pompájában. Kossuth azt mondá egyszer: „szebben nem hunyhatott le aristocratia mint a mienk.” – E szép halálhoz, ha szabad magunkat illy bátran kifejeznünk, méltó koporsó gyanánt tűnik szemünkbe a felsőház tereme. Megkísértjük rajzát adni. A terem fényes előcsarnokból nyílik be. (…) A terem falai márványozván két oldalról négy négy karinthiai oszlop emelkedik, mellyek mögött a karzatok nyúlnak el. Az elnöki szék egy zöldbe játszó, s keleti szőnyeggel bevont emelvényen áll. Felette bíbor menyezet függ, aranynyal hímezve. Az elnöki szék előtt zöld bársonnyal bevont pad van. Ettől nem messze a szószék (tribun) szinte földig érő zöld bársonnyal bevonva. A szószék előtt nyúlik el a ministeriasztal. Körötte bibor-karszékek. A felsőházi tagok számára jobbra balra zöld posztóval bevont padok nyúlnak el. Az elnöki emelvénnyel szemközt vannak az újságírók asztalai, kényelmes, pamlag szerkezetű padokkal. Általában a terem bútorzata fényes és urias. Fényes öltözeteknek nyoma sem volt a teremben. A hajdankor gazdag aristocratái többnyire egyszerű fekete öltönyben jelentek meg; a drága kardok azonban nem hiányzottak.”

A Magyar Nemzeti Múzeum alaprajza, a főrendiházi terembe való közlekedési útvonalak feltüntetésével (MNM Történelmi Képcsarnok)

A főrendi ház július 4-i első ülésén a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában ma is látható vörös miniszteri bársonyszékek közül háromban ültek. A korabeli tudósítások szerint ugyanis Szemere Bertalan belügyminiszter, Kossuth Lajos pénzügyminiszter és báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter jelent meg az ülésen. Az országgyűlési jegyzőkönyv szerint először korelnökként (a 72 éves) báró Stoyka Imre foglalta el az elnöki széket, majd köszöntötte a felsőház megjelent tagjait. Ezután a jegyzői feladatra a legfiatalabb négy főurat választották: gróf Chotek Rudolfot, Podmaniczky Ármint és Frigyest, valamint gróf Andrássy Gyulát. (Az első ülés jegyzőkönyvét a későbbi miniszterelnök vezette.) Ezt követően emelkedett szólásra a belügyminiszter, aki felolvasta az uralkodó június 25-i rendeletét, amely az 1848. évi IV. törvénycikk 7. §-a alapján a felsőház elnökének gróf Mailáth György országbírót, alelnökének báró Perényi Zsigmond ugocsai főispánt nevezte ki. Az ünnepi ülésen az említetteken kívül még voltak egyéb felszólalások is, pl. a híradások kiemelték Beöthy Ödön, Bihar vármegye akkori új főispánjának beszédét, aki társait arra figyelmeztette, hogy a Felső táblának, mint kiváltságos táblának a napjai meg vannak számlálva. (Ezt az egyik lap újságírója annyival kommentálta csak, hogy „O Brutus! O Nero!”)

A Felső tábla elnöke, gróf Mailáth György (1786-1861) országbíró  (MNM Történelmi Képcsarnok)

A felsőház 1848-49-ben végül összesen 62 ülést tartott, melyből 40 alkalommal a Múzeum dísztermében tanácskoztak a főrendek. A szabadságharc leverése után megszakadt a folyamatosság, de az országgyűlési funkciót később újra elláthatta az épület, hiszen 1861-ben és 1865-66-ban a képviselőház, utána pedig ismét a felsőház vette a birtokába. Egészen a mai Országház átadásáig, 1902 novemberéig a főrendiház otthona a Magyar Nemzeti Múzeumban volt.

Az 1848-as első magyar felelős kormány miniszteri bársonyszékei a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán, 12. terem, Képessy Bence felvétele

A magyar történelemben sok minden 1848-ban kezdődött és elmondhatjuk ezt a nemzet múzeumával kapcsolatosan is. Gondolhatnánk itt arra, hogy a mai múzeumpalota első –általános, tehát minden gyűjteményre vonatkozó – nyitvatartási rendjét ekkor vezették be, de ezúttal, e jeles évfordulón inkább arra hívjuk fel a figyelmet, hogy kokárdás forradalmunk után összehívott országgyűlésünk egyik háza lett a Nemzeti Múzeum, és ezt a szép és fontos funkcióját később még évtizedekig ellátta. Az tehát, hogy 1848 összeforrt a Múzeummal nem csak a március tizenötödikén történteknek köszönhető, hanem a fentieknek is, de zárásképpen azért jelezzük, hogy ez még közel sem minden…

Szerző: Debreczeni-Droppán Béla történész, főmuzeológus

(Erről bővebben lásd Körmöczi Katalin: Országgyűlések a Magyar Nemzeti Múzeum épületében. In: Folia Historica. 23/1. k. 2002.41-52.)