A Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tárában végzett kutatásunk során egy izgalmas leletet sikerült visszaazonosítani az 1950-1960-as években új leltári számot kapott tételek sorában: egy agyagból készült, egylángú, kellemes barna tónusú, ún. „volutás” mécsest. A tárgy kerek, olaj beöntésére szolgáló lyukkal ellátott részén egy félplasztikus, jobbra álló nyúl látható.

Római kori „volutás” agyagmécses nyúl ábrázolásával, lelőhely: Adony vidéke, Bóbik Ignác ajándéka, 1870 (fotó: Rosta József)  

A korábbi leltári feljegyzésekből kiderül mécsesünk eredete is. 1870-ben, Adony (római kori Vetus Salina) vidékén került elő, ismeretlen körülmények között. A múzeumba Bóbik Ignác (1826–1921) mérnök küldeményeként került, akit munkája részben a településhez kötött. Az ajándékozó személyéről érdekes adat, hogy valószínűleg a 19. századi Magyarország legtovább hivatalban lévő főmérnöke volt, 1912-ben, 86 éves korában (!) nyugdíjaztatta magát. Munkásságának fontos érdemei között tartjuk számon a Sárvíz és Sió szabályozását, utóbbi esetében, már idős korában, 53 km hosszú telefonhálózat létesítését is felügyelte, az árvíz fenyegette térségekben. 1848-1849-es honvédként, 1920-ban az egykori veteránok számára fenntartott honvéd-menházba vonult vissza, ahol akkor már csupán hat személyt ápoltak.

De térjünk vissza „régi-új” leletünkre. Hogyan kerül nyúl alakja egy római mécsesre? Mai szemmel egyből a húsvéti nyuszi juthatna eszünkbe, azonban a római korban még erről aligha lehet szó. Az ókori emberek leginkább saját megfigyeléseikre hagyatkoztak, az őket körülvevő világról és természetről levont következtetéseiket teljesen átszőtte a hitvilág és megannyi hiedelem, babona. A nyulak szaporodása és földből való „előbukkanása” (üregi nyúl) kapcsolatot jelentett a bőséggel, termékenységgel. Ennek egyik régészet segítségével is igazolható tárgyi emlékanyai azok a nyúl alakú fibulák (ruhakapcsolótűk), melyek lapos felületébe egy kisebb nyúl karakter berakásos fészkét formálták meg, a mélyített részt pedig színezett üveggel (email) töltötték ki.

 A földalatti élet természetszerűleg, az alvilággal való cimborálást is jelentette, ami a gazdagsággal szintén összefüggött, hiszen a föld mélyének ércei, drágakövei mind innen származtak (nem csoda, hogy az alvilág és halottak ura Hades / Dis / Pluto szintén mesésen gazdag volt a görög-római mitológia szerint). Mindez a rómaiakat persze nem gátolta meg a nyulak tenyésztésében és vadászatában, a gyógyászati felhasználást tekintve pedig egészen extrém módszerek is maradtak ránk. Caius Plinius Secundus (Kr. u. 23/24–79) Naturalis historia (magyarul: Természetrajz) című munkájában sorra veszi a különböző állatok gyógyításban betöltött szerepkörét, melyek hatékonyságában sokszor maga is kételkedik, vagy éppen varázslatnak, szemfényvesztésnek titulálja őket. A vizelettartási panaszok orvoslására többek között borban áztatott nyúl agyvelőt vagy megsütött nyúlhere fogyasztását is javasolja. Mi, a késői utókor emberei már aligha tudjuk meg, hogy Plinius ajánlata milyen sikert aratott a rászoruló rómaiak körében, ellenben, itt az ideje, hogy Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánjunk Mindenkinek!    

Szerző: Szabadváry Tamás, MNM NRI, Régészeti Tár