A Seuso-kincs a késő római császárkorból származó kincslelet, amelyet az 1970-es évek közepén találtak meg a Balaton közelében fekvő Kőszárhegyen vagy annak környékén. A később Magyarországról kicsempészett kincslelet történetét előkerülése után emberi tragédiák, gyilkosságok, bűn és nyerészkedés kísérte. A magyar állam végül sikeresen visszaszerezte a kincs jelenleg ismert tizenöt darabját, amelyek – a készlet részét képező kőszárhegyi ezüstállvánnyal együtt – a Magyar Nemzeti Múzeumban jelenleg is megtekinthetők.

A kincs 4. században készült ezüsttárgyai egy ünnepi lakoma- és fürdőkészlet jellegzetes tartozékai. A ma ismert együttes tizennégy hivalkodóan nagyméretű  és díszítésű ezüstedényből, valamint egy rézüstből áll, amelyben az ezüstöket elrejtették. Az ezüstedények képi világa a vidéki lét derűs nyugalmát, a lakomák élvezetét, az érzéki szerelmet és a sikeres vadászat örömeit dicsőítette. A kincslelet nevét az egyik tál verses feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki a késő római kori Pannonia egyik gazdag és befolyásos földbirtokosa lehetett. A névadó tál központi jelenetébe egy zsánerképet komponáltak, amely kifejezi a római elit bőségben és evilági örömökben tobzódó életérzését. Az ábrázolt vadászpiknik epizódjai a Pelso, azaz a római kori Balaton partján zajlanak. A gazdagon díszített, súlyos ezüstedényekből álló készletek a vendégek elkápráztatásán túl a vendéglátó személyiségének, műveltségének és hatalmának a bemutatására szolgáltak. Ezt az üzenetet hordozza a Seuso-kincs is, amely a késő ókor legjelentősebb fennmaradt ezüst kincslelete. Pompás ezüstedényei híven tükrözik a késő császárkori Pannonia elitjének fényűző életmódját, a pompás villák, vadászatok és lakomák világát.

A tablókiállítás - a fotóművészet eszköztárának segítségével - életre kelti a Seuso-kincs ezüstbe öntött képeit és egy olyan vizuális utazásra invitálja a látogatókat, amelynek során soha nem látott közelségből feltárulnak a kincslelet ezüst edényeinek rejtett részletei és izgalmas titkai.