A főépülettől északkeletre, keletre fekvő épület középső, Kr. u. 2. századra keltezhető fémmegmunkáló műhely környezetébe eső magányos helyiségét először egy kisebb fürdővé alakították át, majd az épületmagot nyugati és déli irányban tovább bővítették, apszisokkal látták el, fűtésrendszerét megújították. A legnagyobb átépítésre a Kr. u. 3. században került sor. Ennek során alakították ki a kis udvart is az épület közepén és ekkor újították fel a padozatokat is, sőt újabb terrazzopadlókat készítettek, a helyiségeket pedig kifestették. Az épületbe egy fallal körülvett kapun keresztül, kelet felől lehetett bejutni. A Kr. u. 4. századi kisebb építkezéseket követően az épület rövidesen elpusztult. Falai közé a népvándorláskorban (?) és az Árpád-korban betelepültek, ezzel egyidejűleg megkezdték a falak bontását.

A főépülettől és a II. épülettől induló falak egy délkelet felől megközelíthető kertet határoltak.

Az épülettől a körítőfalig futó udvarfal volt eredetileg a földbirtokközpont északi zárófala. Ehhez azután újabb, fallal övezett területet csatoltak a VI., VII., VIII. és IX. épülettel. A II. épület hitelesítő feltárás során bizonyossá vált, hogy az épület több átépítés után nyerte el, ma ismert alaprajzát. Az átépítések egy részére (hozzáépítések, elbontások, betemetett és megnyitott fűtőcsatornák) az épület funkciójának megváltozása miatt került sor. A Rhé Gyula által megrajzolt és a hitelesítő feltárás nyomán készült alaprajz összehasonlítása nyilvánvalóvá teszi, hol volt szükség a kiegészítések és a korrekciók elvégzésére.

A régészeti kutatások befejezése után az épület megmaradt falait konzerválták. Alaprajzának áttekintését az épület előtt felállított tábla segíti.

Az alábbi képgalériában az épületről, és az épületben talált leletanyagról készült felvételeket tekinthetik meg: