A passiókultuszhoz kötődik egy különleges ábrázolás– az Arma Christi-kereszt ikonográfiai típusa. Az Arma Christi (lat. Krisztus fegyverei, jelvényei) körébe a Krisztus elfogatásának, megkínzásának, megfeszítésének tárgyai tartoznak, az apokrif iratokban és legendákban kínzóeszközeinek összefoglaló neve. Ezeket egyben a feltámadt Krisztus uralkodói, győzelmi jelvényeiként tisztelik.
Nagycsütörtökön az elhallgató harangok a középkori legenda szerint Rómába mentek a katolikus templomok tornyából, s ott maradtak egészen Nagyszombatig. Most talán el is férnének a kiürült Szent Péter-téren! A Nemzeti Múzeum harangjainak jó része már korábban a magyar Rómába, Esztergomba ment, köztük ez az abádi harang is.
1916. november 21-én éjszaka égve maradtak a lámpák a schönbrunni kastély császári lakosztályában. Meghalt Ausztria császára és Magyarország királya, I. Ferenc József. Várható, mégis váratlan esemény volt. Tudott volt, hogy a császár pár napja meghűléssel bajlódik, sőt orvosai kezdődő tüdőgyulladást is diagnosztizáltak nála, mégis kevesen tulajdonítottak jelentőséget ennek. Az immár 86 éves aggastyán elpusztíthatatlannak tűnt. Példátlanul hosszú ideje, immár 68 éve ült Ausztria trónján és majd fél évszázada volt Magyarország királya.
Klapka György az 1866. évi hadjáratról:
„Kiégett volna a szemem, ha… úgy múlt volna el a háború, hogy kardomat se húztam ki a hüvelyéből. Tisztában voltam vele, hogy az osztrákok az első fára felakaszthatnak, ha a kezükbe kerülök, mert hisz fegyverszünet idején törtem az országra, se én, sem csapatom nem állt a nemzetközi hadijog oltalma alatt. Mindazonáltal meg kellett kockáztatnom a vállalkozást, ha csak nem akartam egész életemben szégyenkezni.”
Baji Etelka korábbi kutatásaiból tudjuk, hogy a Strelisky család fotográfus tagjai között Strelisky Sándor (1851–1922) briliáns tudását számos olyan fénykép dicséri, ahol egy személyt helyezett el egy közismert festmény díszletei között, vagy nagy létszámú társaságot rendezett el összemásolt képeken. Tulajdonosa jóvoltából, még 2019-ben került látókörünkbe az az 57,3x87,2 cm nagyságú, „STRELISKY” szignatúrával ellátott, 1890-re datálható emléklap, ami ennek a technikának különleges és kvalitásos példája.
A szarvaszói aranykincs – Történetek a Magyar Nemzeti Múzeum Állandó Régészeti kiállításából
A Vasárnapi Ujság 1906. évi XXVI. számának 429. oldalán egy fénykép látható. Barokaldi cirkuszát örökíti meg a budapesti Városligetben. A képen óriási ponyvákkal fedett építmény előtt, szellős csoportokba rendeződve, viselkedésükben és stílusukban visszafogott városi polgárokat látunk kalapos, a „Belle Epoque” divatja szerint öltözött karcsú hölgyekkel, és nagyobbacska, igen illedelmes gyermekekkel társalogni, talán éppen egy cirkuszi előadás előtt/ után. A jobb alsó sarokban a „FRANKLIN-T(ársulat)” szignója tűnik fel.
Hogy milyen volt megélni a rendszerváltást? Talán furcsa, de természetes, hiszen még gyerekek voltam. Még alig lettem iskolás, a bátyám meg éppen csak serdülni kezdett. Kismotorral járt Mindszentre udvarolni.
Egy nap édesanyánkat – én éppen bent voltam nála a TSZ pénztárában, ahol dolgozott –, rendkívüli gyűlésre hívták. Telefonbetyárkodással ütöttem el az időt, és reméltem, akkor még őszintén, hogy anyu valami csodálatos hírrel tér vissza. De nem sokkal később sírva nyitott be a vályogházba, amit nemes egyszerűséggel így hívtunk vályogház, s mondta, hogy megszűnik a munkahelye.
"Öt-hat éves vagyok. Nyár van, Anna nap. A júliusi melegben állok a tükör előtt a fürdőszobában. Egy kis sámlira tesz fel anyukám, hogy jól lássam magam. A kád zöld, a csempe rózsaszín, a tükör a vízpárától mindig homályos kicsit, a széléről egy pikkelyekből lerakódott részt nem lehet már letörölni. Abba benne van az évek összes tekintete, kérdése, öröme, bánata. Esti fáradt pillantás és reggeli reményteli. Én csak állok, keresem magam ebben a homályos világban. Izgatott vagyok, mert ezek most ünnepi pillanatok.
