A civilizáció dallama – Egy római kori Apolló szobor és az istenek zenéje

The programme's date
—
Lapidarium

Budapest
Múzeum krt. 14-16.
1088

10 days till close

A Magyar Nemzeti Múzeum novemberi Hónap Kincse kiállításának a főszereplője egy eltűnt és nyolcvan év után újra előkerült ókori remekmű, egy középméretű bronz Apolló-szobor. A program során az érdeklődök Mráv Zsolt előadásában megismerik a szobor fordulatos sorsát: a múzeumba kerülésének, az eltűnésének és az újra felbukkanásának a kalandos történetét. A szobor Apollót énekművészként ábrázolja, aki isteni énekét kitharán kísérve nemcsak elbűvölte hallgatóságát, hanem a líra feltalálója és két zenei verseny győztese is volt. Az előadás bemutatva Apolló ókori művészi ábrázolásainak gazdag vizuális világát, egy olyan útra kíséri el a résztvevőket, amelynek során kiderül az isten nőies megjelenésének és zeneművészetének a titka. A program során Kertész Boglárka előadásában megszólalnak a líra húrjai és közösen megcsodáljuk a művészetek védnökének, Apollónak a szobrát is.       

A program ingyenes de regisztrációhoz kötött.