
Archívum
2016 XIII./4
" Az archeometriai kutatás táguló körei II."
MTA X. Osztály Geokémiai, Ásvány- és Kőzettani Tudományos Bizottságának Archeometriai Albizottsága éves előadó ülése
Program: http://www.ace.hu/ametry/meghiv-2016-11-30.pdf
2016. november 30.
Cikkünkben a Domoszló közeli (Mátra-hegység) nyersanyag-kitermelő helyeket és műhelyeket mutatjuk be. A Domoszló-közeli hegyoldalakban található andezit bombákat és tömböket az őskortól a modern időkig használták őrlő- és malomkő-gyártás nyersanyagaként. Az őrlő- és malomkőkészítés nyomait szisztematikusan kutattuk nem-invazív technikák alkalmazásával (GPS, fotózás, leírás). Jelen munka elsősorban a nyersanyag kőzettani bemutatására fókuszál. Bemutatunk néhány régészeti leletet is, amelyek nyersanyaga a domoszlói nyersanyaggal azonosítható. A nyersanyag használatának teljes idő- és térbeli elterjedése még nyitott kérdés, amelyet kutatásaink folytatásával igyekszünk megválaszolni..
Tata-Kálváriadomb egyike a legrégebben ismert magyarországi kovabányáknak. Az 1960-as években kezdte meg feltárását Fülöp József és Bácskay Erzsébet. Bekerült az első európai szintű kovabánya katalógusba is. A bányászati tevékenység korát kerámia leletek és radiokarbon kormeghatározás segítségével állapították meg, és a késő rézkorra (Badeni kultúra) keltezték. A lelőhely földtani értékeiről is híres, a felső triásztól egészen az alsó krétáig terjedő rétegsora miatt. Ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy a területen földtani bemutató hely jött létre, amelynek részeként látogatható a kovabánya. A terület közelmúltban megvalósított karbantartási-felújítási munkálatainak során újabb bányagödröt sikerült megfigyelni, amiből több agancseszköz is előkerült. Az agancseszköz töredékein újabb kormeghatározást végeztek a debreceni Atommagkutató Intézet munkatársai, Molnár Mihály vezetésével. A megismert új koradat jelentősen kibővíti a tatai bányászati tevékenység kronológiai kereteit. Terveink szerint a kutatást újabb ásatásokkal folytatjuk a közeljövőben.
A Kárpát-medence egyik legizgalmasabb és Európa szerte ismert bronztárgya az úgynevezett hasfalvi korong, melynek pontos formai párhuzama a svédországi Balkåkrából került elő. Ezúttal olyan vizsgálati lehetőségeket kerestünk, amelyeknek egzakt eredményei egyértelműen rávilágítanak a két tárgy azonos részleteire és az eltérésekre is. Munkánk során elsősorban a készítéstechnológiai megfigyelésekre koncentráltunk. Ezek bizonyíthatják vagy cáfolhatják legkönnyebben az azonos műhelyben való készítést, ugyanakkor hozzájárulhatnak a tárgyak használatának jobb megértéséhez is. A hasfalvi korong vizsgálata során a téglalap alakú nyúlványok mindkét oldalán több esetben megfigyelt öntési hibák, mintegy 45º-ban álló sorjacseppek arra mutatnak, hogy az öntés során a tárgyat keréktaggal lefelé fordítva, függőleges helyzetben öntötték meg. Az öntési helyzet tisztázása rávilágított arra is, hogy a fő elemek középvonalában látható, korábbi kutatás által merevítő bordának tartott, gúlaszerűen kiemelkedő, háromszögalakban elkeskenyedő részek nem csupán díszítések voltak, öntőcsatornaként is működtek. A 3D lézerszkenneres vizsgálatok rámutattak, hogy a palást alkatrészeit öntés után egyenként hajlították meg, ami az utólagos átlyukasztáshoz hasonlóan indokolja az összetartozó elemek pontos megjelölését, számozását az összeszereléshez. A készítéstechnikai vizsgálataink és mérési eredményeik egyértelműen igazolták a Hasfalván és Balkåkrán előkerült korongok palástjának az elemenkénti sorozatgyártását, azonos technikai fogások szerinti készítését, összeszerelését – ugyanazon műhelyben való készítését. A lokálisan sorozatban gyártott darabok a Vulciban talált miniatűr változat és a két egymástól távol eső lelőhely alapján jól kirajzolódik maguk a tárgyak és a hozzájuk nyilvánvalóan kapcsolódó kulturális elemek interregionális áramlása Itáliától a Kárpát-medencén át Skandináviáig.
Képzőművészeti, iparművészeti, néprajzi és régészeti tárgyi emlékeink egyik legfontosabb alapanyaga a fa. A faanyag ismerete elengedhetetlen restaurálásukhoz és a művészeti emlékek minél teljesebb és pontosabb megismeréséhez, mely megköveteli a természettudományos ismeretek alkalmazását és folyamatos bővítését. Műtárgyak keletkezési idejére, származási helyére, alkotójára vonatkozóan az írásos források hiányossága miatt sokszor csak magából a műből vonhatunk le következtetéseket. Ez a tanulmány néhány példa bemutatásával próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a fafaj-meghatározási vizsgálatok eredményeiből nyerhető információk is gazdagíthatják a fából készült műtárgyakról megszerezhető ismereteket.
2004 tavaszán Pinkamindszent határában, a Mindszenti-patakon, a meglévő híd alatt, egy útépítést megelőző terepbejárás során korábbi fahíd cölöpjeit fedeztük fel. Június 10-én került sor a híd maradványainak dokumentálására és a dendrológiai célú mintavételezésre. A xylotómiai elemzésből kiderült, hogy a négyszögletesre bárdolt faanyag kocsányos (Quercus robur L.) és kocsánytalan (Quercus petraea (Mattuscka) Lieblein.) tölgyekként azonosítható. A kör átmetszetűek pedig vörösfenyőből (Larix decidua Mill.) voltak. Kéregmaradványt egyik facölöpön sem találtunk, de szijács volt a 10. számú tölgy oszlopon. A térség már meglévő kronológiáival (Bécsi-medence, Nyugat-Magyarország, Magyar-alap: Grynaeus 2015, 88–89, 48. kép) a tölgy adatsorok nem bizonyultak keltezhetőnek. Sajnos a fenyő adatsorokkal is hasonló eredményre jutottak a bécsi kollégák. Így csak az Ikervár határában feltárt, és abszolút dendrokronológiai keltezéssel rendelkező híd tölgycölöpeinek adatsorára támaszkodhattunk. Ez egyezést mutatott az 1. cölöp adatsorával. Ez alapján, azt mondhatjuk, hogy az 1. cölöp megtalált legfiatalabb évgyűrűje 1673-ban képződött. A szijács minimális vastagságát hozzászámítva és feltételezve, hogy az összes tölgycölöpöt azonos időpontban verték le, a tölgy periódust legkorábban 1685-re keltezhetjük. Az elemzéssel sikerült tehát kimutatni, hogy legalább két (tölgyeket és fenyőket használó) építési periódussal kell számolnunk, illetve hogy a híd építéséhez nem helyben kivágott anyagot használtak fel, hanem a piacon vásárolt árut.
A cikk irodalmi összefoglalás három fém (ólom, ezüst és réz) izotópjainak alkalmazásáról régészeti és történeti fémtárgyak nyersanyaga eredetének kutatásában. Ólomizotóp-méréseket már az 1950-es évek óta végeznek különféle fémtárgyakon. Az 1990-es években a multikollektoros induktív csatolású plazma tömegspektrométerek (MC-ICP-MS) megjelenésével lehetőség nyílt a korábbi módszereknél gyorsabb, pontosabb elemzések végrehajtására, valamint más fémek izotópjainak (többek között réz- és ezüstizotópok) mérésére is. A példaként felhozott két publikált esettanulmány archeometriai szempontból újszerű megközelítésmódot mutat be, nevezetesen hogyan használhatók fel az ólom-, ezüst- és rézizotópok együttesen ezüsttárgyak nyersanyaga eredetének meghatározására.