Mária királyné selyemdamaszt menyegzői viselete, 1521. Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjtemény. Az öltözet a gyűjtemény legrégebbi esküvői ruhája.
Habsburg Mária és II. Lajos frigye azon ritka elrendezett középkori házasság volt, melyet szerelem pecsételt meg. A két fiatal a király korai haláláig (1526) rajongva szerette egymást. Mária örök szerelmének és elkötelezettségének zálogaként egy szív alakú aranymedált ajándékozott Lajosnak, aki azt a mohácsi csatában bekövetkezett haláláig a nyakában viselte. Az ékszer viharos körülmények között jutott vissza Máriához, a királyné így írt róla végrendeletében: „Két ember útitársa volt ez a szív mindhalálig. Két emberé ki életében, szerelmében, érzéseiben egymástól el nem vált.“
Női magyar dīszruha, Hieronymi Károlyné, Váradi Gabriella menyasszonyi öltözete, 1867. Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjtemény. A kor jellegzetes krinolinos (abroncsos szoknyás) viselete a neves pesti Alter és Kiss divatszalonban készült. A ruha fotóját nemrégiben a kurátor megosztotta a Magyar Menyasszony-csoportban, így derült fény arra (Saly Noémi muzeológus kommentjéből), hogy fennmaradt a pár tekintélyes levélgyűjteménye és az ara naplója, amelyek egész életükben egymás iránt táplált rajongó szerelmükről tanúskodnak. A családi iratgyűjtemény a ruhától független későbbi ajándékozás révén a Magyar Nemzeti Múzeum adattárát gazdagítja.
„Gáspár József és menyasszonya. A menyasszony fekete esküvői ruhában, színes koszorú a fején, fekete selyem vállkendőben. A vőlegény körtés mintájú fehér lyukhímzéses lobogó ujjú ingben és surcban, barcikalapban, rokkal, Mezőkövesd, 1910-es évek második fele. Forrás: Néprajzi Múzeum“
Feltöltötte: Czingel Szilvia
„1915. január. A katonaruha és a dátum mindent elmond... nincs fehér ruha, csokor sem... háború dúl. Gyöngyössy Teréz (Arad 1890. március 15. - Budapest 1934. november 20.), ükanyám húga a Vígszínház színpadáról robog vőlegényéhez Garzó Zoltánhoz Lengyelországba. Erre a műtermi fotóra még van idő, utána mindenki megy a dolgára”. Az eseményről a Pesti Napló is beszámol:
Esküvő a harctéren. A háború sok szerelmi frigynek volt az akadálya s talán ugyanannyinak az előmozdítója. Mikor kitört a háború és azóta is különösen sok tiszti házasságot kötöttek, nem egyet egész romantikus körülmények között. Ilyen regényes és érdekes házasságkötés történt az év első napjaiban egy kis sziléziai határ városban, Bielitzben. Szereplői magyarok, budapestiek. A menyasszony Gyöngyössy Terike, a Vígszínház művésznője, a vőlegény Garzó Zoltán tartalékos hadnagy, századparancsnok a 60. Gyalogezred 2. Munkásosztályánál. A menyasszony Budapestről érkezett Bielitzbe a vőlegény édesapjának kíséretében, a vőlegény pedig egyenesen az északi harctérről, ahol a házasságkötés céljából két napi szabadságot kapott. Természetesen előre készenlétben volt minden okmány, dispenzáció s a hatóságok a legnagyobb előzékenységgel mindent megtettek, hogy a házasságkötés azonnal megtörténhessék s röviddel a megérkezés után a bielitzi polgármester összeadta és üdvözölte az ifjú párt. Negyvennyolc óra múlva Garzó Zoltánné visszautazott Budapestre, s talán már valamelyik új szerepét tanulja, az ifjú férj pedig ment a harctérre, ahol ezer veszedelem és nélkülözés közben öt hónap óta várta a boldogságnak e gyorsan elröppenő napjait.
Teréz Aradról szökött Pestre, hogy színésznő lehessen, tehetségéről a Színházi Élet megannyi számában beszámoltak, de a színpadi álmoknak a frigy véget vetett. Nem volt ildomos férjezett úrinőnek színpadra lépnie. 1912-1913-ig a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd az 1914-1915-ös évadban a Vígszínházhoz szerződött. Az 1920-as években már csak ritkán láthatták a színpadon. Két fia született, de szerencsére nem érte meg idősebb fia öngyilkosságát... Terézzel 44 évesen szívroham végzett, a korabeli újságok is beszámoltak haláláról.“
Feltöltötte: Morvay Kinga
Ney Katalin és dr. Buzinkay György esküvői képe, 1940.
„A budai Úri utcai lakásban készült fotón a menyasszony, Ney Katalin mögött áll férje, dr. Buzinkay György közgazdász, tanúk a két nagybáty: Jeszenszky Gerő, magánzó és félbemaradt festőművész, illetve Buzinkay Béla, Trianon után nyugdíjazott dragonyos ezredes. A nyoszolyólányon kívül mindenki az akkori ország határain kívül született. A Vadászkürt Szállóban elköltött esküvői vacsora után nászútra a soproni Lővérekbe mentek – és már nem Brioni szigetére, mint a Ney-házaspár annak idején, 1912-ben.“
Feltöltötte: Buzinkay Géza
Menyasszony sárga csillaggal, Budapest, 1944 nyara. Forrás: Fortepan.hu/ Shoshanna Shofrony-Kis Marianne
A képen Kis Ágnes (Budapest, 1923 – Budapest, 1945) és Róth Dezső (Vásárosnamény?- 1944)
Feltöltötte: Czingel Szilvia
Jalsovszky Katalin kommentje egészítette ki a bejegyzést: „Kis Ágnes szüleit, édesapját, Kis Pál neves fényképészt és édesanyját 1944 decemberében Buchenwaldba deportálták, ahol mindketten életüket vesztették. Emléküket botlatókő őrzi a Király utca 51. számú ház előtt, ahol Kis Pál fényképész műterme volt. Kis Ágnes 1945 nyarán agyhártyagyulladásban halt meg, férjét a Dunába lőtték. (A kép megjelent: Csillaggal nem jó járni most - Kis Pál budapesti fényképész naplója. Magvető, 2016.) Az eredeti fotó tulajdonosa Kis Ágnes Izraelben élő testvére, Shoshanna Shofrony.
„1951.09.08. Budapest. Szüleim Gerdelics Ferenc és Csomán Ilona esküvői képe. Vidékről kerültek Budapestre, a Vakok Intézetében ismerték meg egymást. Mindketten gyermekként, baleset következtében vesztették el látásukat. Vidéken semmi lehetőségük nem lett volna tovább tanulni, dolgozni, családot alapítani. Hatalmas szorgalommal, akaraterővel éltek együtt ötven évet. Náluk vált valóban igazzá az a mondás, hogy "nem a külső, hanem a belső számít"!“
Feltöltötte: Szigeti Léna
„24 év után újra az enyém! Simonovics Ildikó szenzációs projektjének köszönhetően vissza tudtam vásárolni a ruhámat. Az én ruhám története attól érdekes, hogy az általam preferált olasz tervező ruhája sajnos nem volt elérhető számunkra akkor még. Ezért a férjem Dr. Segatto Emil, aki szenzációsan tud szabni/varrni is, tökéletesen lemodellezte a ruhát, beszerzett hozzá mindent és egy varrónő közreműködésével megvarrták nekem. Kétrészes, enyhén fényes, vastag selyemből készült, rövid, hátul záródó bolero jellegű felsővel, alján és ujján kézzel készített olasz csipke.
Maga a ruha teljesen egyszerű, kerek nyakkivágású, ujjatlan, lefelé bővülő, több “cikk”-ből összeállított gyönyörűség, alatta 7 réteg tüll biztosítja a tartást hátrafelé, de elől csak kevesebb, hogy viszonylag egyenesnek tűnjön.
Sajnos már nincs meg! Tárolási akadályok miatt eladtuk pár évre rá egy menyasszonyi ruha szalonnak. Biztosan másnak is okozott örömöt a viselése.
Erre a posztra reagált Szoko Gabriella, akinek a tulajdonában volt mostanáig és akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy úgy vigyázott rá, hogy ma is olyan mintha most készült volna. Én nem is láttam a kommentet, a kisebbik húgom, Barabás Gyöngyike hívta fel rá a figyelmemet és segített a visszavásárlásban. Még mindig Erdélyben van a ruhaköltemény, próbáljuk átgondolni a szállítását. ÉS HÁT IDÉN ÁPRILIS 13-ÁN 25. ÉVES HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓNK LESZ <3 <3 <3"
Feltöltötte: Angie Segatto
