Fény az éjszakában

Budapest az éjszakai fényképezés első évtizedeiben

(A szövegben említett összes fotó az oldal aljára görgetve, a galériában található.)

A következő összeállítás a műfény nélküli fényképezés első évtizedeiben készült fényképeken mutatja be az éjszakai Budapestet. A technika 20. század eleji fejlődésének és a gyorsabb filmek, hordozható kamerák megszületésének köszönhetően bepillanthatunk a főváros fényeinek változásaiba a gázlámpáktól a díszkivilágításokon, tűzijátékokon át az elsötétítésig (1-2. kép). A 2. világháború pusztításai hatására Budapest félhomályba  borult. A következő évek takarékosság jegyében visszafogott, politikai szempontú díszkivilágítása után az 1970-es években jött el a tudatos, esztétikai szempontú látványépítés korszaka a szaporodó ostornyelekről sugárzó fénycsövekkel megvilágított városban. Budapest éjszakai arcán markáns, új vonások jelentek meg, de ezek megörökítésében majd a színes fényképezés nagymértékű elterjedése, s a digitális technika uralkodóvá válása hoz jelentős változást.

A Tudományos Gyűjtemény 1810. első száma arról tudósított, hogy Tehel Lajos, budai orvos, „a Nemzeti Museum érdemes tagja csinált levegő (Gas) által próbát tett az útszáknak éjjeli megvilágosítására; nagy szerencsével.” A természettár őre 1816. június 15-én helyezte üzembe az ország első gázlámpáját a múzeum akkori hajlékának falán. Az olajlámpákkal gyéren megvilágított városban 1856-ban gyúltak fel az első közvilágítási gázlámpák, majd 1909-ben megkezdődött az utcai villamos világítás kiépítése.

Képünk a Nemzeti Múzeum kivilágított oszlopcsarnokát mutatja (3. kép) az 1926-os átalakítás után, s megjelent egy, a Magyar Nemzeti Múzeum Barátainak Egyesülete által kiadott, az épületet bemutató albumban 1927-ben. A kötet felvételei  az építész, Lechner Jenő útmutatása szerint készültek.

Fotó: A Magyar Nemzeti Múzeum kivilágított oszlopcsarnoka az 1926-os átalakítás után (3. kép) 

Az első éjszakai felvételek az 1890-es években készültek. A piktorialista fényképészek ráéreztek az alkonyatkor felvett és a holdfényképek vizuális és szimbolikus lehetőségeire, de a hosszú expozíciós idő, s általában a technikai nehézségek nagy visszatartó erőt jelentettek. Már az 1860-as évektől bevett dolog volt a nappali fényképek éjszakaivá varázslása a növekvő idegenforgalom számára, s ez a gyakorlat tartott még az 1900-as évek elején is. A Hold megjelenítése különös gondot okozott, s még sokáig a negatív manipulálásával, fekete korong odaragasztásával, vagy az emulzió kikaparásával került a képre (4-5. kép).

Fotó: Jelfy Gyula felvétele, 1913. május 13. (6. kép)

A legkorábbi ismert budapesti éjszakai felvételt (6. kép) az 1902-ben alakult első utazási iroda által rendezett Duna-ünnepről készítette a magyar fotóriporteri szakma egyik úttörője, Jelfy Gyula. A villamos világítással kivilágított Várhegy, a színes lampionokkal díszített hajók, a fényes Duna-part és hidak sok ezer látogatót csalogattak a fővárosba 1913. május 13-án.

A természet szépségeihez képest a városi környezet jelentéktelennek tűnt festőiség szempontjából a 20. század elejének fényképészei számára. Az éjszakai Budapest művészi oldala legkorábban a Tabán gázlámpafényes romantikájában teljesedett ki (7-8. kép). A pusztulásra ítélt városrészről Balogh Rudolf mutatott be nagy elismerést aratott fényképeket az 1900-as évtized végének kiállításain. Kísérletezett itt az éjszakai fényképezéssel a később André Kertész néven világhírűvé vált Kertész Andor is. Egyik képe nem véletlenül került Az Érdekes Ujság címlapjára. Öccse hosszú perceket töltött mozdulatlanul a felvétel érdekében, így a kép líraisága mellett a sötét alak miatt igazi ritkaságnak számított az embereket nélkülöző, villanófény nélküli éjszakai fényképek között.

Fotó: Az új tabáni park, előtérben a háború alatt elpusztult szerb ortodox, közkeletű nevén, Rác templom 1940 körül, Szendrő István felvétele (9. kép)

A tónusgazdag képen (9. kép) az éjszakai fényképezés kedves, szakkönyvek által ajánlott témái jelennek meg: a gazdag fényviszonyokat biztosító hó és az előtérben emelkedő, karakteres rajzú objektum, egy templom. A Tabán múltját őrző, kecses vonalú épület előtt a lebontott házak helyén 1935-ben rendkívüli földrajzi adottságokkal rendelkező parkot alakítottak ki, ahová 1942-ben áthelyezték az 1896-os millenniumi kiállítás egyik látványosságát, a színes szökőkutat.

A fényképészeket az idegenforgalom érdekében gyarapodó díszkivilágítások és a sokasodó neonreklámok csábították ki az éjszakai utcára. Elsőként a Halászbástya kapott 1928-ban „fényár” világítást, majd - különösen 1935-től - számos városképi jelentőségű épület, emlékmű körül gyúltak fel a reflektorok nyári éjszakákon (10-12. kép).

Az éjszakai Budapest fényképezőinek legkedvesebb témája a dunai panoráma volt (13. kép). A Gellérthegyről a közvilágítás lámpái feltárták a város hatalmas méreteit, s a folyó még a hidak sokat kritizált elégtelen fényeivel, s az alkalmi és nyári díszkivilágítások nélkül is lenyűgöző látványt nyújtott. 1935-ben kezdődött meg a hidak világításának modernizálása, s felmerült az állandó díszkivilágítás igénye is, de ez utóbbi a háború előtt már nem valósulhatott meg.

A Lánchíd különleges díszkivilágítása 1937-ben készült el többszöri próbálkozás után (14-15. kép). A Dunán imbolygó bójákra szerelt, majd újabb kísérletként a partokról a hídra irányított reflektorok egyaránt veszélyeztették a közlekedést. A Miklas, osztrák államfő tiszteletére debütáló fényfüzérek azonban szinte osztatlan sikert arattak. A negyedmillió gyertya fényével világító, több mint két kilométer hosszú, négyezer villanykörtéből álló lámpaszalag május 3-án gyulladt fel. Nem sokkal ezután az Elektromos Művek arra kérte a budapestieket, lépjenek közbe, ha azt látják, hogy lopkodják az Egyesült Izzó által díj nélkül biztosított körtéket.

Fotó: Pesti látkép a Várhegy felől. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank íves fényei mögött a kivilágított Keleti pályaudvar látszik, jobbra a főváros éjszakai életének egyik fellegvára, a Dunapalota neonreklámja világít. 1938 -1939. Ismeretlen fényképész felvétele (16. kép)

Az István király halálának 900. évfordulójára 1937 májusa és 1938 novembere között tartott Szent Év serkentőleg hatott a főváros díszkivilágításának fejlesztésére. Számos, főként egyházi jelentőségű műemlék borult fénybe, így a Szent István-bazilika kupolája is. A Lánchíd „gyöngyfüzérként” emlegetett fénye összefogta Buda és Pest egyre harmonikusabbá váló éjszakai látványát (16. kép). A háború előtt utoljára a városligeti Vajdahunyad vára kapott 1939-ben díszkivilágítást.

1925-ben Budapesten is kitört a reklámláz. Ősszel feltűnt az első mozgó villanyreklám, majd 1926-ban az első neona (neon) reklám. Az 1920-as évek közepétől Budapestet elárasztották a csillogó, vibráló reklámok, megvilágított üveg reklámtornyok, hirdetőoszlopok és megállóhely-jelzők (17-19. kép).

1938 végén nyílt meg a Vörösmarty téren a nagymúltú Haas Fülöp és Fia Rt. Kozma Lajos által tervezett új szőnyeg- és textiláruháza (20. kép). A hatalmas kirakatokból álló portált este egyszerű, feliratokkal tagolt neondísz vette körül.  A világítást visszatükröző nedves aszfaltot és a modern portált fekete, a fények játékának csillogó felületet biztosító automobilok választják el ezen a modern nagyváros időleges nyugalmát tökéletesen megfogalmazó felvételen.

„…micsoda varázslatosan szép látvány, amikor az alkony óráiban a Nap elhaló fénye küszködik az ezernyi felgyúló gázlámpák fényével. Ha eső permetezi meg az utcákat s a sok lámpa fénye a nedves utcákon tükröződik” – írta 1908-ban egy amatőr pályázatra beadott képeihez Petrik Albert, aki az elsők között érzett rá a sötétedő város varázsára. Az 1920-as években Munkácsi Márton, majd Vadas Ernő, Dulovits Jenő, Haár Ferenc Szöllősy Kálmán, Kinszki Imre és a fényképészeti modernitás más hívei a nagyváros fényes éjszakai élete mellett poétikus és otthonos szépségének is terjesztőivé lettek. Lírai munkáik a lapok képes mellékletei mellett az idegenforgalmi propagandában is helyet kaptak a város neonfényes, nappali éjszakáinak kontraszjaként, mint ez a Hungária Magazinban megjelent felvétel (21. kép).

Fotó: A Róna utca 121. sz. ház udvara, 1935. Kinszki Imre felvétele (23. kép)

A két világháború közötti fényképészek eszköztárában a szokatlan látószögek, különleges textúrák, tükröződések, rendkívüli fényviszonyok, az éles fény-árnyék kontrasztok, vagy épp a puhán nyújtózó árnyékok mellett helyet kaptak az elektromos világítás jelenségei, a fényudvarok, az autók fénycsíkjai (22. kép). A korszak fotókultúráját a paraszti témák uralták. A városi táj fényképészei között is különlegesnek számít Kinszki Imre, aki ismeretlen vonásokkal járult hozzá a Budapest-otthon képéhez (23. kép).

A két világháború közötti időszak legfényesebb eseménye volt az 1938. május 25-29. között tartott XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A több százezer látogató rendkívüli kivilágításokokban és hajós körmenetben gyönyörködhetett (24-25. kép).

A tűzijáték az egyik legvonzóbb éjszakai fényképtéma volt. Szent István napján egymást érték az amatőrök háromlábú állványai a Duna-parton, de csak nagyon keveseknek sikerült a nagy technikai tudást követelő, többszörös expozícióval megvalósítható, látványos felvétel (26-27. kép)

Az Elektromos Művek 1941-től üzemen kívül helyezte a díszkivilágításokat. 1944 áprilisától a légoltalmi elsötétítési rendeletek következtében kialudt a köz- és a magánvilágítás a fővárosban (28. kép).

Tomsics Emőke - Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár