A napokban jött a hír, hogy néhány napra megnyitják a Kossuth téren található 130 éves Igazságügyi Palotát. A Kúria egykori és leendő épületének ötödik éve tartó felújítása lassan a végéhez ér, de a restaurálási munkálatok nagyjából befejeződtek és ezek között említették a nagy díszlépcsőházat megkoronázó Justitia-szobrot is, amely egyik legkiválóbb szobrászunk, Strobl Alajos alkotott 1896-ban. A carrarai márványból készült gyönyörű szoborról, annak hányatott sorsáról majd hamarosan részletes tanulmány fog szólni Borovi Dániel művészettörténész tollából, ebben az írásban csak a modelljéről, Szalay Líviáról fogunk írni.
1. kép Szalay Lívia fiatalkori képe (magántulajdon)
Az igazság római istennője, Justitia szobrának elhelyezése a Kúria épületének reprezentatív kialakítását volt hivatott szolgálni és erre a szolgálatra a kor neves építésze, a Budai Vár nagy századfordulós átépítésének és bővítésének tervezője és irányítója, Hauszmann Alajos kérte fel Strobl Alajost (1856–1926), aki el is készítette azt a palota 1896-os átadásáig. A szobor modellje a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának, Szalay Imrének a lánya, Lívia (1879–1961)) volt, aki szépségét – legalábbis részben – édesanyjától, Trefort Máriától (Trefort Ágoston miniszter lányától) örökölhette. A mesternek a Lilinek becézett ifjú lány (majd) 16 évesen, 1895-ben ült modellt és először egy márvány mellszobor készült el róla. A Budapesti Hírlap 1895. május 11-i számában ezt olvashatjuk: „Élénk a világ mostanában Strobl műtermében. A mester maga az említetteken kívül több kisebb művön dolgozik (többek közt Szalay Imre múzeumi igazgató leányának, Szalay Líviának és Károlyi Géraldin grófnő kis leányának mellszobrán
2. kép Képes tárgymutató az O. M. Képzőművészeti Társulat 1895/96. évi téli kiállításához. Budapest, 1895. 22.
26-i számában az Ezredévi Országos Tárlatról szóló beszámolóban a következőket írták róla: „A szoborportréitkben Stróbl dominál a maga finom márványmunkáival Szalay Livia úrnő mellszobra éppoly minucziózus [aprólékosan kidolgozott], jellemzetes munka, mint Stróbl többi mellszobrai, melyekből egész sorozatot láthatni a zárhatón.” A kiállítási katalógusban az 1244. sz. alatt szerepelt: „STROBL Alajos. Szalay Livia úrnő. Márványmellszobor. Magántulajdon.” (Érdekesség, hogy a következő évi jogászbál női táncrendkönyvecskéjét Strobl miniatür-igazságszobra díszítette.) Hasonlóan járt el korábban is Strobl, amikor egy márvány mellszobrot készített Széchenyi Alice-ról (1891) és az lett a mintája tulajdonképpen a múzeumkerti Arany János-szobor Piroska mellékalakjának (ld. pl. Pesti Hírlap. 1891. július 26-i sz.).
Bár a szobrászatban az élő modell alapvető dolog, mégsem sok művészünk fektetett akkora figyelmet a modell kiválasztására mint Strobl Alajos. Történelmi tárgyú köztéri szobrainál ez különösen megnyilvánult. Jó példa erre a fent említett Arany János-szobor Piroska és Toldi mellékalakjai. De éppen ennél a szobornál, nevezetesen a főalak, Arany János megformálásánál még jobban meglátszik ez, amennyiben nem elégedett meg azzal, hogy előtte áll az Aranyt még életében ábrázolt Izsó portrészobra és a fotógráfiák, hanem még ez esetben is élő modellre vágyott. A mester fia szerint volt is ilyen „Arany-ember”: „Magának Aranynak modellje az iskolában modellcélra alkalmazott idősebb férfi volt, beöltöztetve és kapcsos könyvvel (Strobl bibliája) a kezében, a szobor pózában, kispadra ültetve.” Stróbl Mihály nem ír nevet, de mi már tudjuk, köszönhetően a modell dédunokájának: Szmilkó János (szül. 1830) egykori 48-as honvédról van szó. Szmilkó Martonvásáron született, és ott is élt a mintázás idején. Akkor 6–7 éves unokája, Mária elbeszélése szerint nagyapja sokszor felvitte Budapestre, amikor modellt ült a mesternek. A visszaemlékezés szerint hónapokig tartott, amíg kialakították végleges frizuráját, és meghatározták, hogy milyen formára növessze a bajuszát.
Maga Strobl így nyilatkozott a modell szerepéről, fontosságáról, amikor 1892-ben Istvánffy Gyula felkereste liptóújvári nyaralójában: „Modell nélkül nincs művészet. A művész is csak úgy alkothat remeket, ha az életet figyeli meg, a valót lesi el s azt igyekszik alkotásába is belevinni.” (Eger 1892. augusztus 16-i szám)
Visszatérve a Justitia-szoborhoz ismét Stróbl Mihályt idézzük, aki édesapjáról írt „Gránitoroszlán” című munkájának (teljesebb családi változatában) a következőket írta még: „A Justiciát különben 1911-ben valamivel kisebb méretben többszínű márványban megismételte, ugyancsak Hauszmann megbízásából a királyi palota díszlépcsőháza számára. A Justicia modellje ekkor báró Szalay Lili volt, a későbbi Ugron Gáborné, báró Szalay posta-vezérigazgató szép leánya. Sajnos ez a második Justicia szobor, ahol a különböző színű carrarai márványok – összesen hétféle – igen harmonikusan voltak összeállítva, a vár 1945 évi pusztulásánál tönkrement, és csak fekete fehér fénykép létezik róla. A Kuria Justiciáját, amikor átmenetileg Munkásmozgalmi Intézet lett az Igazságügyi Palota, detronizálták, és ma teljesen csupaszon, tronus és kard nélkül várja a Károlyi kertben sorsának jobbrafordulását.” (Stróbl Mihály: Gránitoroszlán. Családi változat, kézirat. 63.) Később, 1982-ben a szobor restaurálás után a Legfelsőbb Bíróság Markó utcai épületébe került és onnan került aztán vissza most az eredeti helyére.
3. kép A második Justitia-szobor még Strobl műtermében (Az Ugron-leszármazottaknál található fénykép és hátoldala, melyet Stróbl Mihály küldött a családnak)
Az előbbi idézetbe mindenképpen csúszott egy hiba, hiszen Szalay Lili nem a posta-vezérigazgató lánya volt, hanem a múzeumigazgatóé. A postavezér bátyja, Gábor volt. (Hasonló hibának számít, ha valahol 1912 előtti időre vonatkozóan Szalay Líviát bárónőként említik, mivel édesapja csak ebben az évben kapta meg a címet az uralkodótól – maga és utódai számára.)
Strobl fiától a további idézeteket már mellőznénk, de van olyan is, ahol elbizonytalanodva azt írta, hogy lehet, hogy csak a királyi palotába készült Justitia modellje volt Szalay Lili. Mi inkább azt gondoljuk – a fiatalkori fényképek alapján is, hogy az előző biztosabb és utóbbi valamennyivel kétségesebb, de ezt még későbbi kutatásnak kell majd tisztáznia. A Kúria Justicia-szobrának szerződését Strobl 1894 októberében írta alá. Valamikor ezután fogott a munkához, melynek egyik fázisa lehetett, hogy modelljéről először egy mellszobrot készített, melyet aztán az 1895. évi tárlaton be is mutatott (OMKT téli tárlat tárgymutatója. 22.).
Azt is tudjuk és e témában fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy Strobl barátja, Lotz Károly nem sokkal azelőtt, hogy Strobl Alajosnak modellt ült volna, lefestette Szalay Lilit (Ybl Ervin: Lotz Károly élete és művészete. Budapest, 1938, 410.), mely festményt azóta is nagy becsben tartják Lili leszármazottjai, az Ugron család tagjai. (3 kép) A festményt Lotz ki is állította már 1894 decemberében a Műcsarnok téli tárlatán. A Vasárnapi Ujság is megemlékezett erről: „Kedves megjelenésével s a színhatás egyszerű, de mély művészi érzést tolmácsoló fölfogásával, gyönyörködtet Szalay Livia (Szalay Imre miniszteri tanácsos leánya) arczképe: Lotz tanár mesteri ecsetjétől. Menten minden tekhnikai hatásvadászattól, a legegyszerűbb eszközökkel varázsolja elénk a művész e bájos fiatal leány hű hasonmását, a kit a művész úgy tüntet föl, a mint kezében mezei virágokból kötött bokrétát tartva ül a búza-föld mellett. Oly költői finom színezésű s előkelő egyszerűséggel rajzolt arczkép, mely a műértőt mennél többszöri megtekintésre vonzza.” (1894. dec. 9. 49. sz. 822.)
4. kép Lotz Károly: Szalay Lívia (olajfestmény, 1894 – magántulajdon)
Valószínűleg Strobl már Lotz epreskerti műteremben – tehát kiállítása előtt – láthatta a festményt, és talán ekkor vagy ezután nem sokkal jutott eszébe neki, hogy ő is felkérje modellnek „Lili kisasszonyt”, de az szinte bizonyos, hogy a lány édesapját – aki a művészeti ügyekért felelős kultuszminisztérium tanácsosa volt – már korábbról ismerte.
Szalay Imre igazgató lányának szépségéről számos alkalommal írtak később is. Például 1900-ban a farsangi jogász-táncestről írt tudósításban így írtak róla: „Akik pedig nem táncoltak, azok is mind egy csoportba állva néztek egy táncoló szép leányt, a magyar szépség legeredetibb típusát, Szalay Lilit, Szalay Imre múzeumi igazgató gyönyörű leányát, ki megjelenésével szinte általános föltűnést keltett a bálon.” (Pesti Napló. 51. évf. 1900. jan. 28. 27. sz. 8.)
5. kép Szalay Lívia (jobbról az első nőalak) Strobl Alajos Szent István lovasszobrának egyik domborművén, 1906 (Strobl Alajos Emlékhely Alapítvány)
E leírás követően nem sokkal került fel Szalay Lívia alakja még egy Strobl alkotásra: a budavári Szent István-lovasszoborra. Ennek egy domborművén – melyen Gizella királynét a mester Erzsébet királyné arcvonásaival ábrázolta látható Lívia a Strobl testvéréről és feleségéről mintázott nőalakok mögött (Szent István emlékműve a Budai Várban. Strobl Alajos köztéri szobrai. 1. 16.). A szoboravató 1906 májusában nagy országos ünnep volt, melyen Szalay Imre múzeumigazgató biztosan megjelent (Pesti Napló), és szinte az is biztos, hogy leánya is, aki három hónappal korábban kötötte össze életét Ugron Gáborral (1880–1960).
6. kép Szalay Lívia férjével (1906 után – magántulajdon)
A férj ebben az évben lett főispán, majd országgyűlési képviselő és 1917–1918 között belügyminiszter is volt, valamint a Székely Nemzeti Tanács és a Függetlenségi Párt egyik megalapítóját is benne tisztelhetjük. Négy gyermekük született és 54 évig éltek boldog házasságban. Bár nem volt egyszerű életük, mert az 1950-es évek elején – amikor Justitiát már nem csak a Kúria épületéből száműzték – kitelepítették őket is (a Bakonyba). Szalay Lívia a második Justitia-szobor elkészülése után még ötven évet élt.
7. kép A Justitia-szobor a Kúria épületében (Borovi Dániel felvétele, 2026)
Immár, ha feltekintünk a Kúria aulájában Strobl Alajos méltóságteljes alkotására, akkor az igazság istenasszonyában őt is megláthatjuk!
Debreczeni-Droppán Béla történész, főmuzeológus
Magyar Nemzeti Múzeum