Íme egy sóhaj barátaimnak, és egy mosoly ellenfeleimnek. Bármerre is járjak az ég alatt, a szívem minden sorsban egy.” (Részlet Lord George Noel Byron: Thomas Moore-nak című verséből)
Ezekkel a byroni gondolatokkal könnyen azonosulhatott Liszt Ferenc zeneszerző, akinek éppen úgy osztályrészéül jutott a leghangosabb művészi siker, mint ahogy egyesek mély elutasítása, vagy olykor a legnagyobb személyes emberi tragédiák is. A sűrű koncertezéssel járó „virtuóz évek” (kb. 1820–1842 közötti időszak) után – amit a fellépései és a zenéje által gyakran kiváltott hisztérikus közönségreakcióknak köszönhetően a „Lisztománia” korszakának neveztek – a Magyar Nemzeti Múzeum üdítően békés „szigetet” jelenthetett számára.
1862 után rendszeresen megfordult Pesten, rövidebb-hosszabb ideig itt is lakott és sűrűn látogatta befolyásos magyar barátait, köztük olyan tudósokat, akik a múzeum munkatársai voltak. Baráti kapcsolatot ápolt Pulszky Ferenc (1814–1897) múzeumigazgatóval, aki leányával, Polyxénával szombatonként irodalmi szalonokat rendezett a múzeumpalota falai között, amely ekkoriban, részben, – a londoni British Museum és National Gallery-hez hasonlóan – lakásként szolgált az itt dolgozó múzeumi munkatársak számára. E rendezvényeken Liszt gyakori vendég volt.
1.kép
Pulszky Ferenc múzeumigazgató és leánya Polyxéna, Borsos József felvétele, 1867, MNM Történeti Fényképtár
Liszt Ferenc ezen kívül hosszú élete során, több alkalommal, különböző okokból, különböző tárgyakat ajánlott fel saját tulajdonából a múzeum gyűjteménye számára. Az egyik legkiemelkedőbb adománya az az arany babérkoszorú volt, amit 1873-ban, az 50. művészi jubileuma alkalmából kapott a tiszteletére tartott nagyszabású magyarországi ünnepségek során. A tárgyat egy évvel később, 1874-ben leltározták be a múzeumban.
2.kép
Liszt Ferenc tisztelői körében, Kozmata Ferenc felvétele, 1873, MNM Történeti Fényképtár
„Je reçois avec la plus profonde gratitude cette couronne, – glorieux symbole de la bienveillance extrème que la Hongrie témoigne aux faibles talents d’un de ses fils. (…)” – kezdte köszönőbeszédét franciául a zeneszerző 1873. november 9-én, mikor Királyi Pál (1818–1892) országgyűlési képviselő és újságíró, a haza ajándékaként átadta számára az említett arany babérkoszorút. (A beszédet eredeti nyelven Gábry György, a Nemzeti Múzeum Zenei Tárának egykori munkatársa tanulmányából vettem át.)
Megelőzően Liszt teljes beszédét barátja és kollégája, Id. Ábrányi Kornél (1822–1903) zeneszerző, zongorista, író is lefordította és közzétette. A magyar szöveget érdemes Ábrányi 19. századi interpretációjában felidéznünk: „A legmélyebb hálaérzettel fogadom ez arany babérkoszorút, – mint dicső jelképét a magyar haza ama kiváló jó indulatának, melyet egyik fia igénytelen [szerény] tehetsége iránt tanusít. Hálámat méltóan viszonzandó, legkedvesebb s legfokozottabb köteles[s]égemnek ismerendem, eddigi csekély érdemeimet lehetőleg fokozni. Az ég kegyét kérem, hogy segéljen meg e célom elérhetésében, mely lelkemnek legfőbb vágyódása. S hogy e babérkoszorú hazánk egyetemes művészetére vesse áldásos sugarait, engedjék meg mélyen t. uraim, hogy azt a [pesti] magyar nemzeti muzeumban a haza oltárára letehessem, hogy ott az utánam következő s nálamnál sokkal érdemesebb művészeknek is örökké fennen hirdethesse, hogy a magyar haza minő nemes nagylelküséget tanusitott mindazok irányába, akik hiven s legbensőbb odaadással szolgálni érdekeit, mindenkor legszentebb kötelességüknek ismerik. [Fogadják ismételten legmélyebb hálám legőszintébb kifejezését.] F. Liszt, Pest, 1973. november 6.” (Szögletes zárójelben a Gábry György közlésében megjelent eredeti francia szövegből vett kiegészítéseket tüntetem fel.)
3.kép
Királyi Pál portréja, Ellinger Ede felvétele, 1875, MNM Történeti Fényképtár
4.kép
Az 1887-es leltárkönyv egyik lapja a harminc darab emléktárgyat tartalmazó 41. tétel részletéről, 1887. május 25-én. MNM Központi Adattár, Irattár
A legnagyobb mennyiségű és legjelentősebb gyarapodásra 1887. május 25-én került sor, amikor harminc darab Liszt-relikviát leltároztak be a múzeum inventáriumába. Az átadás során hét tárgy közvetlenül Weimarból érkezett, kettő Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegné, a művész kedvesének ajándéka volt, a többi huszonegy darab pedig Dr. Stiller Mór (1842–1917) ügyvéd, író és lapszerkesztő, valamint Augusz Antalné Schwab Klára (a zeneszerző befolyásos politikus barátja, Augusz Antal [1807–1878] özvegye, élt 1826–1894) közreműködésével került be a gyűjteménybe. Mindez egy évvel Liszt Ferenc halála után történt, és az akaratával megegyezően.
Írta: Apor Eszter PhD művészettörténész, Magyar Nemzeti Múzeum – Központi Adattár, Adattári Fényképgyűjtemény
Felhasznált irodalom:
A Magyar Nemzeti Múzeum leltárkönyve, 1887. év. (MNM Központi Adattár, Irattár)
A Liszt Ferenc Emlékmúzeum állandó kiállításának katalógusa. Budapest, 2012.
Id. Ábrányi Kornél: A magyar zene a 19-ik században. Budapest, 1900. 383.
Gábry György: Liszt Ferenc emléktárgyai a Magyar Nemzeti Múzeumban. Folia Historica 5. (1977) 122.
Kaczmarczyk Adrienne: Liszt, Ábrányi és a magyar nemzeti stílus: cigány skála, magyar skála. Budapest, Zenetudományi Intézet, Magyar Zenetörténeti Osztály, 2022. https://real.mtak.hu/157352/1/kaczmarczyk_abranyi_2022.pdf
Radnóti Klára: Liszt Ferenc és a Nemzeti Múzeum. Budapest, 2011. 12–13.