Cserebogár
A történet nem lesz teljes, ahogy a bejegyzéshez tartozó képgalériában sem tudtunk megörökíteni minden alkotót és művet. A teljességet csak a kiállításban lehet átélni, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum falai között.
A tárlat története idén tavasszal kezdődött. amikor Miskolczy Barbara és Puskás József - mindketten a Nemzeti Múzeum munkatársai - saját művészetükről beszélgettek. És hogy milyen jó lenne azt megmutatni azt egy kiállításon. Megkeresték Bak Andreát, a kiállításrendezők vezetőjét, majd Zsigmond Gábort, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Később Varga Benedek, a SOM főigazgatója helyszínt biztosított, hogy a tervből valóság váljon. És pénteken meg is nyitották a kiállítást, ahol több mint 70 alkotást állítottak ki a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ munkatársai.
Olyan múzeumi szakemberek, akik a kiállítások világában élnek és most egy közös kiállításon mutathatják meg magukat.
Az egyik cél az volt, hogy kiderüljön milyen sok tehetséges kollégából épül fel a múzeumi közösség. Ráadásul azok a munkatársak is jobban megismerhetik így egymást, akik akár évek óta dolgoznak együtt.
De a kiállítás nemcsak a Közgyűjteményi Központ 1750 munkatársa számára lehet érdekes, hanem minden múzeumbarátnak is.
Augusztus 20-áig az ő munkáikkal lehet találkozni a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban: Ambrus Edit, Baják László, Bak Andrea, Balogh Rebeka, Balahó Zoltán, Bánki Tamás, Bogláriné Soponyai Andrea, Bognár Katalin, Borbély Edina, Botos Annamari, Bödey Júlia, Csajághy Laura, Csorba Gábor, Dede Franciska, Dr. Deák László, Domján Viktória, Dúzs Kriszta, Gál Vilmos, Gondos Gábor, Gulyás Csilla, György László, Horváth Ádám, Kása Csaba, Pál János, Kazsóki Ágnes, Király Attila, Kovács Rita, Kocsis Gergely, Krasznai Judit , Kutasi Csaba, Laskai Anna, Lengyel Boglárka, Lóth Adrienn, Magyar Zsuzsa, Marsi Attila, Mátyus Alexa, Mezei Csilla, Miskolczy Barbara, Nagy Ágnes, Nagy György, Nagy Györgyi, Dr. Nagy István Ildikó, Nehéz Fruzsina, Németh Hajnalka, Nyíri Boglárka, Orgona Angelika, Pataki Zsóka, Sellei-Perjési Ildikó, Peták Bianka, Pető Zsuzsa, Pintér Lívia, Pinkert Anikó, Puskás József, Róth Erzsébet, Spingár-Vesterlund Anita, Skrach Éva, Szabadváry Tamás, Szalai István, Szakács Annamária, Szegedy Maszák Zsuzsanna, Szelekovszky Márta, Szőke Barbara, Szurkos Boglárka, Tóth Anna Judit, Túri Klaudia, Turbéky Eszter, Vásárhelyi Tamás, Veress Kinga
Cserebogár című kiállítás megnyitója az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban
(MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, 1013 Budapest I., Apród utca 1-3.)
Dr. habil Zsigmond Gábort, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Varga Benedek a MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár főigazgatója
Dr. habil Zsigmond Gábort, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Dr. Csorba László a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója
Dr. Tomka Gábor a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményekért felelős főigazgató-helyettese
Miskolczy Barbara a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa
Puskás József a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa