2024. 07. 05.
Szent Kristófot és a gyermek Jézust ábrázoló kegyszobrocska a fehér barátok kolostorából

A középkorban a Magyar Királyság területén alapított, majd Közép-Európa-szerte elterjedt pálos rend történetének kutatása régre nyúlik vissza, mégis csak az utóbbi évtizedben vett igazán nagy lendületet. A pálosok alapítása tradicionálisan a Pilishez, egészen pontosan a Kesztölc melletti Klastrompusztán található, Szent Kereszt-kolostorhoz kötődik.

A kesztölc-klastrompusztai rom. Fotó: Pető Zsuzsa

A domboldalban mutatkozó épületnyomok között 1959-ben, majd 1961-ben Méri István, a Magyar Nemzeti Múzeum iskolateremtő régésze végzett kutatást, az akkor még őt segítő, később szintén kiváló régésszé lett Kovalovszki Júliával együtt. Az ásatás célja elsősorban a 14. század végén - 15. század elején épített templom és a mellette lévő sekrestye maradványainak feltárása, továbbá a kolostort egykor körbevevő fal vonalának tisztázása volt. A munkálatok során előkerült leletek a Magyar Nemzeti Múzeum Késő középkori Gyűjteményét gyarapítják. Ezek között található a címben szereplő, a gyermek Jézust és Szent Kristófot ábrázoló, kisméretű (10 cm magas) (kegy)szobrocska. A szent és Krisztus történetét ide kattintva olvashatjuk.

Szent Kristófot és a gyermek Jézust ábrázoló szobrocska. Fotó: Jaksity Iván

A Magyarországon eddig páratlan, valószínűleg kegytárgyként, Nyugat-Európából, feltehetően a Rajna-vidékről hazánkba jutott figurát a templomban, a déli oldalon lévő stallumnál, annak a főoltár felőli végénél, a téglapadlón, bolygatatlan omladékrétegben találták meg.

 

Szent Kristóf alakját gyakran ábrázolták szobrokon, metszeteken (3.kép), a legkülönbözőbb hordozókon a 15. század második felében Észak- és Nyugat-Európában, és megtaláljuk Magyarországon is, például kályhacsempére applikálva a híres budai, úgynevezett lovagalakos kályhán, amelyen még számos további alak, köztük Remete Szent Antal és Keresztelő Szent János is megjelenik. A klastrompusztai szobrocska az 1450-es években kerülhetett hazánkba, talán a Rajna-menti Worms városának műhelyéből.

Albrecht Dürer: Szent Kristóf. Fametszet, 1511. Őrzési hely és azonosító: The Metropolitan Museum of Art, New York. 19.73.162

 

Irodalom:

 

Szerző: Pető Zsuzsa, régész-főmuzeológus
MNM NRI /Régészeti Tár
Késő Középkori / Török kori Gyűjtemény

 

Tags