A kovakőzetek, amiből a pattintott kőeszközök nagy része készül, az őskőkor legfontosabb nyersanyagai. Szerepük az őskorban is kiemelkedően fontos. Magyarországi kovakőzeteken egyrészt a nálunk előforduló és megtalálható, másrészt a magyarországi régészeti anyagban felismert, de nem a jelenlegi Magyarország területéről származó kovakőzeteket értjük. Az előadás a kovakőzetek kutatásának aktuális problémáival foglalkozik, ezek szerepével a régészeti leletanyagon belül, a lehetséges vizsgálati szempontokkal, terminológiai kérdésekkel és a nyersanyag források azonosításával, mai ismereteink szerint. Kiemelt figyelmet szentelünk a problematikus kérdéseknek és ezek lehetséges megoldásának. 

Kutatásom a Magyarországon Dunától keletre fellelhető egykor használt, vagy számításba vett földfestékekre irányult. Kíváncsi voltam, hogy hol találhatók, milyen gazdag színskála állítható össze belőlük, milyen ásvány okozza a színüket, és hogy mire használták őket. A régi bányagödrökről és megkutatott területekről szakirodalmak, kutatási jelentések és szóbeli információk alapján értesültem, majd a területek nagy részét, személyesen is megkíséreltem felkutatni (Szendehely, Felsőpetény, Romhány, Keszeg, Nézsa, Eger, Demjén, Rudabánya, Csorbakő, Telkibánya, Regéc, Mád, Hejce). Ahonnan lehetett, mintákat gyűjtöttem ásványtani és gyakorlati vizsgálatok elvégzése céljából. 13 mintát röntgen-pordiffrakciós vizsgálatnak vetettünk alá, és egy esetben (a mezőtúri vas-mangán konkréció) volt szükséges az elektron mikroszonda használata, mellyel elemtérképek és visszaszórt elektronképek is készültek. A vizsgálatok kimutatták, hogy a mintáimban az okker színekért a goethit, akaganeit, és amorf vas-oxidok, a vörösért, narancssárgáért és liláért a hematit egyre csökkenő eloszlásban, a sötétbarnáért és feketéért kisebb részben a ramsdellit, de többnyire rosszul kristályos mangán-oxidok a felelősek. A begyűjtött pigmentek tulajdonságait vizsgáltam festékként kikeverve is úgy hogy kétféle vivőanyagot kevertem hozzájuk (tojássárgáját és méhviaszos lenolajat). A pigmentek eltérő elegyedést és fedőképességet mutattak a különböző technikákban a szerint, hogy kaolinitet vagy illitet tartalmaztak-e, esetleg mindkettőt. A kutatási terület kibővítésével, valamint a pigmentek változásának vizsgálata más technikákban is, hasznos információkat szolgáltathatna a régészet számára, egyes kerámiák származásának beazonosítására. 

Egy La Tène (LT B2 – LT C1 átmenet) kori temető ásatására került sor 2008 nyarán Hejőpapi (Borsod-AbaújZemplén megye, ÉK Magyarország) határában, mely 4 lelőhelyet tárt fel. Jelen tanulmányban a 3. lelőhely kerámia leleteinek régészeti és előzetes archeometriai vizsgálatait ismertetjük. A kerámia leletek stílusa és díszítése hasonló a környékbeli hasonló korú leletekéhez. A minták kőzettani és ásványtani vizsgálatát polarizációs optikai mikroszkóppal, pásztázó elektronmikroszkóppal (SEM) és röntgen-pordiffrakciós (XRD) eljárással végeztük. Elektronsugaras kémiai vizsgálatokat kiválasztott mintákon végeztünk, energiadiszperzív spektrométeres eljárással (EDS). A vizsgált minták összetételükben hasonlóak, változó szmektit tartalommal, karbonátok és Ca-, Mg- vagy Alszilikátok nélkül, melyek az égetési hőmérséklet mutatóiként megjelenhetnek. Így a felhasznált agyag valószínűleg illit és szmektit gazdag muszkovitos, földpáttal és kvarccal. A kerámia leletek mintáin végzett újrahevítés 250°C-ra a szmektit jelenlétét igazolta maradvány klorit helyett, a 14 Å-ös csúcs eltűnése alapján. Magyarországon első alkalommal teljesen roncsolás-mentes XRD eljárással vizsgáltunk meg egy grafitos edényt. A kvarc és muszkovit mellett sikerült a grafit jelenlétét is igazolni. Az edényből származó grafitszerű pikkelyek 0.001g preparátumán végzett XRD vizsgálat megerősítette a grafit jelenlétét. A pikkelyek esetében az EDS vizsgálatok jelentős Si és Al tartalmat mutattak ki, a kaolinit csoportra utaló elem arányban.

Az ásatás során a lelőhely környezetéből homok és agyag mintákat is gyűjtöttünk, melyek ásványtani összetétele megfelel a kerámia leletek várt nyersanyagának. Kísérleti égetés céljából 4:1 arányú agyag:homok keveréket készítettünk és a próbatesteket 250°C, 360°C 720°C and 920°C hőmérsékleteken égettük, egy órás hőntartással. A kerámiák maximális égetési hőmérsékletét nem tudtuk meghatározni, mivel a minták esetében jelentős szmketit rehidratációs és újrakristályosodási felülbélyegzéseket tapasztaltunk. Lehetséges égetési tartományként a 250°C és 700°C közötti tartományt jelölhetjük meg, valószínűleg felszíni faforgács és szalmatüzelésű égetőfészkekben. A vizsgált kerámia anyagokat valószínűleg temetkezési célokra gyártották, esetleges kivétel a grafitos edény.