A gorzsai, Tisza-kultúrába tartozó késő neolit (4990-4450 Kr.e.) tell telepről származó kerámia-leleteket petrográfiai és SEM-EDX módszerekkel vizsgáltuk, és hasonlítottuk össze ugyanerről a lelőhelyről és korszakból származó paticsokkal, valamint a környékről, sekélyfúrásból származó agyagos üledékekből készített kiégetett próbatestekkel. Célunk az volt, hogy előzetes képet kapjunk a gorzsai tell Tisza-kultúrába tartozó kerámiák nyersanyagának összetételéről és készítési technológiájáról. A lelőhely közvetlen közelében előforduló agyagos üledékek vizsgálatával arra kerestük a választ, hogy azok szolgálhattak-e a kerámiák nyersanyagául. A gorzsai lelőhely vizsgált korszakából származó kerámialeletek finomszemcsések, átlagosan 10–40% törmelékes elegyrészt (kvarc, csillám, földpát, nehézásványok) tartalmaznak. A vizsgált minták soványítására agyagos kőzettörmeléket (ARF) törtkerámiát és kiszáradt agyagos törmeléket használtak. A kerámiák és a lelőhely környékéről gyűjtött agyagos üledékek ásványos és kémiai összetétele hasonló, de a törmelékes elegyrészek mennyiségében különbség volt tapasztalható. Ez felveti a gyártás során történő agyagkeverés lehetőségét. 

Az elmúlt években közép és késő La Tène kori, változatos, sűrű településrendszer nyomai kerültek sorra elő Délnyugat-Magyarországon, a Balaton déli partvidékén. A lelőhelyek közül Ordacsehi-Csereföld 26 épülete, edényégető kemencéi, egyéb objektumai, illetve nem utolsó sorban a helyi vasművesség leletanyaga miatt a Kárpát-medence legjelentősebb kelta települései közé tartozik. Kutatócsoportunk az említett lelőhelyről 10 salakmintát és 9 fémtárgyat (ekepapucs, vaspánt, övlánc-tag, fibula, akasztó, kés, lemezdarab és két vasár), valamint egy vasbucát, illetve egy mellette talált salakdarabot vizsgált meg. A vizsgálatsorozat fő célja a salakminták és a fémtárgyak kémiai, ásványtani és anyagszerkezeti jellemzőinek feltárása, a salakdarabok metallurgiai funkció szerinti definiálása, illetve a fémtárgyakon végrehajtott megmunkálási, esetleg hőkezelési folyamatok nyomainak megtalálása és a helyi kelta vasműves technológia megfogalmazása volt. A vizsgált salakokból a legtöbb a bucavas újraizzítása utáni oxidáló atmoszférájú, salaktalanító kalapáláskor keletkezhetett. A vizsgált használati tárgyak közepes igényességgel készültek, általában relatíve lágy, inhomogén szövetszerkezetű, ferrites, ferrit-perlites vasból. Találtunk azonban közöttük kivételes keménységű szövetelemet (martenzitet) tartalmazó, heterogén szerkezetű tárgyat is. Az alakítás technológiájáról a szemcseméret, a zárványok elrendeződése, illetve a változó perlithányadú rétegek elhelyezkedése szolgáltatott információkat. Bár a vizsgált vaseszközök tárgyanként egyazon vasbucából készültek, a vasbuca inhomogenitását felhasználva a kovácsolási technikával módosítani tudták a szövetszerkezetben a karboneloszlást a későbbi használati célnak megfelelően az élek, hegyek kialakításakor. A tervezett igénybevétel rendszerint befolyásolta a tárgy kialakítását.

A közelmúltban az ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszék Pásztázó Elektronmikroszkóp (SEM) laboratóriumában kialakítottunk, és rutinszerűvé tettünk egy eljárást, amit „eredeti felszín vizsgálati módszer”-nek neveztünk el. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a régészeti leleteken teljesen roncsolásmentes in situ ásványkémiai és szöveti vizsgálatokat végezzünk el. A laborban rendelkezésünkre áll egy nagyméretű mintakamrával felszerelt SEM, melyben meglehetősen nagy, akár 300x200x55 mm-es mintákat is megvizsgálhatunk. A minták egy speciális mintaelőkészítési eljáráson mennek keresztül, melynek főbb lépései a tisztítás, a felület beburkolása alufóliával, a vizsgálandó felület kialakítása, legvégül pedig az előző lépések során kialakított felület vezetővé tétele vékony szénréteg rágőzölésével, mely a vizsgálat után nyomtalanul eltávolítható. Ezek után kerülnek be a leletek a pásztázó elektronmikroszkóp mintakamrájába, ahol a korábban előkészített területről készíthetünk fotókat és méréseket. Az itt bemutatott minták töredékesek voltak, ami lehetővé tette, hogy roncsolásmentes vizsgálataink eredményeit a kőeszközökből készített vékonycsiszolatokon elvégzett „hagyományos” SEM-EDX vizsgálatok eredményeivel hasonlítsuk össze, ezzel tesztelve módszerünket. A módszert nem csak kőeszközökön, hanem ékszerekbe foglalt ékköveken is sikeresen kipróbáltuk. Eredményeink azt mutatják, hogy az általunk alkalmazott teljesen roncsolásmentes módszer az archeometriai vizsgálatok során az esetek többségében jól használható, megfelelő képi és kémiai információt ad több kőzettípus, valamint az ékkövek vizsgálata esetén. Munkánk során kiderült, hogy néhány kőzettípus esetén az eredeti felszín vizsgálati módszer csak részeredményeket szolgáltat, ezekben az esetekben pontosabb eredményeket csak további – roncsolásos – vizsgálatokkal kaphatunk.

A munka elsőként ismerteti részletesen a Magyarországon eddig általunk ismert nagynyomású metamorfit nyersanyagú csiszolt kőeszközök archeometriai vizsgálatainak eredményeit. A három teljesen ép, szinte tökéletesen polírozott kőeszköz közül kettő a Magyar Nemzeti Múzeum Ebenhöch gyűjteményéből, a harmadik a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Miháldy gyűjteményéből származik. Kis vagy közepes méretűek, jellegzetes nyúlt háromszög alakúak, illetve lapos vésőbalta van közöttük. Vizsgálatuk kizárólag roncsolásmentesen, makroszkópos petrográfia, mágneses szuszceptibilitás, párhuzamos nyalábbal (Göbel tükörrel) végzett XRD, roncsolásmentes SEM-EDX és PGAA módszerekkel történt. A nyersanyaguk összetétele alapján jól beilleszthetők a Pó-síkság és környezetében nagyszámban előforduló csiszolt kőeszközök nyersanyag típusai (jadeitit-omfacitit-Fe-jedeitit-Fe-omfacitit) közé, vagyis távolsági importként kerültek a Kárpát-medencébe az Appenninek ÉNy-i lábánál előforduló oligocén konglomerátum áthalmozott törmelékanyagából, esetleg a Nyugati Alpok területéről, a MonViso környezetéből.