Több mint tíz évvel ezelőtt az Anyag- és Környezetkémiai Intézet Plazmakémiai Kutatócsoportjának műszerparkja egy új műszerrel bővült, amelynek köszönhetően számos új lehetőség nyílt meg számunkra az elemanalitika területén, és egyben igen szerteágazó és gyümölcsöző munkakapcsolat alakult ki azon kollégákkal, akik az emberiség tárgyi emlékeivel, azok vizsgálatával, feldolgozásával és megóvásával foglalkoznak. A műszer egy kézi hordozható röntgenfluoreszcens spektrométer (XRF), amely technika mára már az archeometriai kutatások és restaurátori munkák egyik alapműszerévé vált. A készüléknek köszönhetően az eltelt bő tíz év során számos rendkívül érdekes és izgalmas munkákba, kutatásokba kapcsolódtunk be. A jelen cikkben ezekből szemezgetünk, és egyben bemutatjuk a módszer lehetőségeit és a rendkívül fontos, néha nélkülözhetetlen szerepét ezekben a munkákban. Különös hangsúlyt fektetünk a módszer korlátaira és azoknak a szituációknak, problémáknak a bemutatására, amelyekre ez a technika nem elegendő vagy nem megfelelő.

A hordozható (kézi) röntgenfluoreszcens spektrométer széles körben alkalmazott vizsgálati eszköz, melyet gyakran használnak régészeti korú fémtárgyak kémiai összetételének meghatározására. Számos előnye mellett (gyors, olcsó, hordozható, roncsolásmentes, nem igényel mintavételt vagy különösebb mintaelőkészítést, stb.), korlátai is vannak (felületi módszer, geometriai korlátok, tárgyakban lévő inhomogenitások, kalibráció, sztenderdizálás, stb.), melyeket fontos figyelembe venni a kapott adatok megfelelő kiértékeléséhez és értelmezéséhez. Tanulmányunkban a hordozható XRF alkalmazási lehetőségeit mutatjuk be a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött római kori ezüsttálak példáján, amelyek a következők: a Seuso-kincs táljai, a Száva folyó medréből előkerült három tál és az Esztergom közelében talált két tál a 4. századból, valamint a nagyberkiszalacskai tányér a 3. századból. Az edények a késő császárkorra jellemző nagy tisztaságú ezüstből (94,3–98,9 tömeg%) készültek, amit tudatosan rézzel ötvöztek (0,3–4,0 tömeg%). A viszonylag kicsi és konstans arany- és ólomtartalom (0,4–1,1 tömeg% Au; 0–0,6 tömeg% Pb) arra utal, hogy a készítés során elsődleges, kupellált ezüstöt használtak, nem pedig másodlagos, korábbi aranyozott ezüsttárgyak újraolvasztásával készült ezüstöt. A tálak csoportosíthatók Bi/Pb és Au/Ag arányuk alapján. A különböző csoportok eltérő ezüstöntecsek (ingotok) felhasználására utalnak. A Seuso- és a Geometrikus tálat a higany jelenléte alapján tűzi aranyozással díszítették. 

Az IPERION HS projekt (Integrating Platforms for the European Research Infrastructure ON Heritage Science) európai országok elismert örökségtudományi kutatóhelyeit foglalja egy egységes pályázati rendszerbe azzal a céllal, hogy elősegítse a humán és reál tudományterületek közötti interakciót kulturális örökségünk megértése, megőrzése, dokumentálása és kezelése érdekében. Az IPERION HS három fő platformja (ARCHLAB, FIXLAB és MOLAB) révén lehetőség nyílik a legmodernebb műszerek, speciális módszerek, szakértői segítség, adattárak és adatbázisok használatára 23 európai és egyéb Európán kívüli társult országban. Tanulmányunkban az IPERION HS projekt MOLAB (Mobile LABoratory) platformját mutatjuk be, és ismertetjük a szolgáltatásra pályázás módját. Egy esettanulmány keretében Caravaggio egyik festményének a MOLAB egyik mobil és roncsolásmentes módszerével történő vizsgálatát részletezzük.

A cikk eredeti angol nyelvű változata az AM jelen számában párhuzamosan elérhető.

A nyúlmaradványok előkerülése a régészeti leletanyagban mindig utal a húsuk és egyéb széleskörű hasznosítási módjuk mellett a prémjük feldolgozásának lehetőségére, valamint az alapos régészeti feltáró munkára is. Hazánkban az üregi nyulak illetve leszármazottaik, a házinyulak a jégkorszaki kiszorulásukat követően vélhetően csak a középkorban terjedtek el. Az addig előforduló régészeti csontanyagokból származó nyúl leletek mezei nyulakhoz köthetők. A vizsgált 35, 1989-2018. közötti budapesti régészeti feltárásból származó nyúl maradvány alacsony száma arra utal, hogy inkább vadászat révén jutottak húsukhoz, nem pedig ház körüli tartásból. A metapodiumaikból készített eszközök az őskori leletanyagot gazdagítják. Preferált élőhelyükből adódóan mezők közelségét feltétezik. A mérhető rövid- ill. hosszúcsont méretadataik alapján közel hasonló mérettartományba tartozó állatok képe rajzolódik ki Budapest területén, korszaktól és lelőhelytől függetlenül.