Petrográfiai szempontból elemeztünk 35 darab rhodosi típusú amphorát, melyek az ókori Savariában (a mai Szombathelyen) kerültek elő. Az amphorákban tárolt bort az ókori polgárok a Kr.u. 1. század közepe – 2. század közepe között fogyasztották. A jelen kutatás célja az amphorák petrográfiai szempontból való részletes leírása, ez alapján csoportosítása, valamint származási, gyártási helyének lehatárolása, meghatározása volt. Mindezekkel Savaria ókori kereskedelmi kapcsolatairól való ismereteink bővítéséhez kívántunk hozzájárulni. A megfigyeléseinket más rhodosi amphorákon korábban elvégzett petrográfiai vizsgálatok eredményeivel és a lehetséges gyártóközpontok (Rhodos, Rhodos környéki szigetek, Kos, Kréta, Asia Minor DNy-i partvidéke, Ephesos és a Maiandros-folyó völgye) szakirodalomból gyűjtött geológiai információival hasonlítottuk össze. A vizsgált amphorákat hat petrográfiai csoportba soroltuk. 18 darab amphora megegyezik Peacock 4. csoportjával. Sok vulkáni eredetű törmeléket tartalmaznak és az Égeikumból, valószínűleg Nisyros szigetéről származnak. Nyolc amphora Peacock 3. csoportjával azonosítható: nagy mennyiségben található bennük biotit és nem plasztikus elegyrész (főként vulkáni eredetű törmelék). Négy darab szerpentinitet tartalmazó amphora Rhodoson, a Rhodos környéki szigeteken vagy Asia Minor DNy-i partvidékén készült és azonosítható Peacock 1. csoportjával. Három amphorát egy gránitos masszívum peremterületén gyártották (lehetséges, hogy Mykonos szigetén vagy Asia Minor DNy-i partvidékén). Hasonlóságot mutatnak Peacock 6. csoportjával. Két amphora Sauer által vizsgált mintákhoz hasonlít: az egyik finomszemcsés aleuritos agyagból készült egy Rhodos környéki szigeten vagy a közeli szárazföldön. A másik amphora gyártási helyét a durvaszemcsék hiánya miatt nem lehet megállapítani. Az, hogy a Savariában, egy lelőhelyen fellelt rhodosi amphorák kis számuk ellenére hat különböző petrográfiai csoportba sorolhatóak, nagymértékű változatosságra utal, főként Pannoniában, ahol viszonylag kevés amphora került elő. Ez többek között kereskedelmi vagy mezőgazdasági okokkal magyarázható.

Az újkori fémtechnológia gyakorlatban szerzett több évtizedes tapasztalatainkat felhasználva dolgoztunk ki egy roncsolásmentes röntgendiffrakciós vizsgálati módszert régészeti tárgyak vizsgálatára. Hidegen alakított és különböző mértékig lágyított ezüst lemez modellanyagot készítettünk. A modellanyagon roncsolásmentes módon meghatároztuk a maradó feszültséget, a félérték-szélességet, a Bragg-szög értékét, a textúra mérőszámot. A modellanyagon elvégzett vizsgálatokkal a meghatározott paraméterek változása és a fémtani folyamatok között korrelációt állapítottunk meg. Ezen összefüggéseket felhasználva jelen kéziratunkban a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, az úgy nevezett szabácsi lelet egyik ezüst tálján és a Seuso-kincs mosdótálján történt mérési eredményeinket a tárgyak előállítása során alkalmazott technológiákat megvilágítva interpretáltuk. A vizsgálatok közvetett célja az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Földtani és Geokémiai Intézetével történő együttműködés keretén belül történt, a 2014-ben Magyarországra került Seuso-kincs ezüsttárgyain végzett nagyszámú mérési eredményeinknek, validált méréseken alapuló interpretálása. 

A Baranya megyei Cserdi település mellett légi régészeti úton felfedezett római kori villagazdaság területén 2012-ben, majd 2014/2015-ben folyt szondázó, illetve leletmentő ásatás. Az előkerült leletanyag az épületegyüttest a Kr. u. 4. századra keltezi. Az egyes stratigráfiai egységekből gyűjtött talajminták makroarcheobotanikai elemzését azzal a céllal végeztük el, hogy adatokat nyerjünk a római kori villa gazdaságtörténetével kapcsolatban, hiszen Balácapusztán kívül nem történt ilyen jellegű elemzés korábban. A villagazdaságok eddig kimaradtak az archeobotanikai célú feldolgozásokból, pedig a helyi növényhasznosítási szokásokra vonatkozóan kiemelkedően fontos információhordozók lehetnek ezek a speciális gazdasági egységek. Az archeobotanikai maradványok tanúsága szerint az egykori villagazdaság gabona ellátásában már nem bírtak kiemelkedő szereppel az ősi(bb) pelyvás búzák (alakor – Triticum monococcum L. subsp. moncoccum, tönke – Triticum turgidum L. subsp. dicoccum (Schrank), tönköly – Triticum aestivum L. subsp. spelta). A növénytermesztési preferencia a csupasz búzák (közönséges búza – Triticum aestivum L. subsp. aestivum, törpe búza – Triticum aestivum L. subsp. compactum (Host.) MacKey), a rozs (Secale cereale L.) és az árpa (Hordeum vulgare L.) irányába tolódott el. A háztáji kertgazdálkodásról árulkodnak a cicorlencse (Vicia ervilia (L.) Willd), a lóbab (Vicia faba L.) és a borsó (Pisum sativum L.), amelyek mindegyike jellemző a pannóniai lelőhelyekre. A megtalált gyomfajok jól illeszkednek az alapvetően szántóföldi növénytermesztésre és kertgazdálkodásra berendezkedett villagazdaság kultúrnövény szortimentjébe. A gyom és a természetes vegetáció fajainak ökológiai értékelése alapján meghatároztuk, hogy a villagazdaság tágabb környezetében jelen voltak a mocsaras, vízparti területek és a nedves gyepek, amelyek jellemző fajai – többek között – a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus L.) és a vízi menta (Mentha aquatica L.) lehettek. Emellett az erdőszegélyek, erdőirtások, cserjések egykori jelenlétét a réti/ujjas sás (Carex sitans/digitata) és a földi bodza (Sambucus ebulus L.) támasztja alá. A nedves gyepeken túl a szárazabb, magasabb térszínek gyepeiben élő fajokat is sikerült kimutatnunk, így például a hasznos földitömjént (Pimpinella saxifraga L.) vagy a közönséges borkórót (Thalictrum minus L.).

A rövid tanulmány egy táblakép faanyagának vizsgálata során nyert tanulságokat foglalja össze. Az alapkérdés a táblakép keltezése lett volna dendrokronológiai módszerrel. Az évgyűrűszerkezet vizsgálatánál törekedtünk a műtárgy legcsekélyebb mértékű roncsolására. A táblakép alsó élén políroztuk a három faelemet. A polírozott felületekről fényképet készítettünk és a fotókon képelemző programot használva számoltuk, valamint mértük az évgyűrűket, illetve a nagy nagyítással készített képeket használtuk a fafaj meghatározásnál is. A képek feldolgozásakor kiderült, hogy a faelemek meglehetősen csekély számú évgyűrűt tartalmaznak (max. 17 évgyűrű), sőt mivel az előzetes információkkal szemben a fafaj sem tölgynek, hanem fehér akácnak (Robinia pseudoacacia) bizonyult, így érdemi dendrokronológiai vizsgálatra nem nyílt lehetőség. Azonban a fafaj meghatározás mégis közelebb vezetett a táblakép lehetséges keletkezésének behatárolásához. A fehér akác behurcolása Magyarországra a 18. század végén történt. Alföldi elterjesztése pedig az 1820-as évek második felétől lendült fel. A faanyagban található 17 évgyűrűt, illetve további korrekciók miatt legalább 26 évet figyelembe véve a táblakép faanyaga biztosan nem lehet 1853 AD előtti kivágás, így a táblakép készítési dátuma legkorábban a 19. század második felére tehető. Tudomásunk szerint ez a munka az első hazai táblaképen digitális fotó felhasználásával végzett dendrokronológiai elemzési kísérlet. S bár valódi dendrokronológiai elemzésre nem volt alkalmas a faanyag, de a fafaj meghatározás mégis hozzásegített a táblakép keletkezési dátumának tisztázásához. További hasznos módszertani tapasztalat, hogy a nagyfelbontású fényképezés és az erre épülő digitális képelemzés alkalmazható mérési megoldásnak bizonyult mintavétellel nem károsítható műtárgyak dendrokronológiai vizsgálathoz.