A magyarországi régészeti leletanyagban a radiolarit, valamint a radioláriákat tartalmazó kovakőzetek, mint pattintott kőeszköz nyersanyagok, nagy jelentőségűek. A kárpát-medencei radiolarit nyersanyagokon belül makroszkóposan elkülöníthető csoportokat, ún. „fenotípusokat” határoztunk meg a fizikai tulajdonságaik alapján, amelyek földrajzi-földtani régiókhoz köthetők. A radiolaritos geológiai képződmények változatossága miatt a nyersanyagok a használhatóságuk és hozzáférhetőségük mértékétől függő gyakorisággal jelennek meg a régészeti leletanyagokban. A földtani változékonyság megszabja, hogy a makroszkópos „fenotípusok” mennyire köthetők az egyes nyersanyag lelőhelyekhez. A mai Magyarország határain túllépve néhány, a Kárpátmedencében és közvetlen környezetében található radiolarit kőeszköz nyersanyag szintén tárgyát képezte jelen kutatásnak. Ezen nyersanyagforrásokat, a régészeti anyag előzetes vizsgálata alapján valószínűleg több régészeti korban is használták. Ebben a cikkben a jelenleg kutatócsapatunk rendelkezésére álló geológiai minták és korábbi publikációk alapján ismertetjük a lehetséges radiolarit nyersanyagok fő makro- és sztereomikroszkópos, valamint prompt gamma aktivációs analízissel nyert kémiai jellemzőit. Ezek a részben roncsolásmentes módszerekkel nyert adatok sikerrel alkalmazhatók a jövőben a régészeti leletek proveniencia vizsgálatánál.

A Kaukázus késő bronzkori – kora vaskori időszakának meghatározó fontosságú szereplője a Koban kultúra népessége. Az ókori Kelet és a sztyeppe között fekvő hegység népei nem csak a szomszédos területek felé, de egészen messzire, például már a kora bronzkortól a Kárpát-medencéig követhetően közvetítették és terjesztették a különböző kulturális és technológiai elemeket, tárgyakat, tárgytípusokat. Ezek készítési helyének meghatározásához, összehasonlító vizsgálatokhoz alig rendelkezünk jól használható, komplex archeometallurgiai adatokkal. Ezért első lépésként egy biztosan kaukázusi készítésű tárgy, a Tli temető 350. sírjában talált, a Kr. e. 7. századra keltezett, bronzlemezből készített, gazdagon díszített öv vizsgálatán keresztül szeretnénk alapvető ismereteket szerezni a Koban kultúra fémművességét, a felhasznált alapanyagokat illetően. Metallográfiai elemzéseink jelentőségét növeli, hogy a kaukázusi övek pontos összetételének meghatározására eddig még nem végeztek komplex vizsgálatokat. A metallográfiai vizsgálatok összességében arra mutatnak, hogy az övlemez készítése valamilyen öntött előtermékből indult, ami magas, ~11tömeg% óntartalmú bronz volt. Maga az ötvözet is kemény volt a magas óntartalom miatt, azonban ezután jelentős mértékű hidegalakításon esett át. (A hidegalakítás során az ötvözet erős keményedése miatti technológiai lágyítás közbeiktatása nem zárható ki. Az utolsó alakítási fázis után hőkezelték, lágyították a lemezt a befejező műveletek (vésés, poncolás, hajlítás) elvégzésének megkönnyítésére. A végső lágyítás finom, egyenletes szövetszerkezetet eredményezett. Maga a lemez erősen korrodált, így (a lemez vastagságához viszonyítva) még a felületétől távol is érezhetők a korrózió hatásai. Az ötvözetben kevés ólom szennyezés van, ami az őskori tárgyaknál megszokott módon, külön fázisban, kis cseppekben található meg, főként a szulfidzárványok környezetében. Az alapfémben nem volt kimutatható, de a korróziós termékben az ezüst feldúsulása is megfigyelhető, amit különösen a tárgy készítéséhez használt alapanyag értékelésénél kell figyelembe venni. A régészeti megfigyelések és elemzések arra mutattak, hogy a lemezövön látható ábrázolás az urartui előképek ellenére is minden részletében a helyi ízlést és hitvilágot tükrözi, a Koban kultúra fémművességének alkotása, amit az archeometallurgiai vizsgálatok eredményei is lényegében megerősítettek.

A régészeti anyagban a lovakkal kapcsolatos leleteket mindig megkülönböztetett figyelem kíséri. Ennek ellenére a lovak használati módjának vizsgálata legtöbb esetben kimerül az ásatási megfigyelések, a mellékletek, esetleg a csontokon látható kopásnyomok értékelésében. Csak a csontvázak környezetében talált lószerszámok, esetleg kocsi maradványai alapján alkothattunk eddig képet arról, mire és hogyan is használhatták ezt az ember számára a táplálkozás, munkavégzés, gazdasági és társadalmi szempontból is különösen fontos állatot a konkrét esetben. Mellékletek híján pedig az általános adatokon túl (méretek, életkor, stb.) végképp alig tudtunk valamit mondani az előkerülő ló csontvázakról. Annak ellenére, hogy a különböző munkát végző lovaknál már korábban észlelték a csont szerkezeti különbségeit, kifejezetten ilyen irányú kutatások eddig nem folytak. Két régészeti lelet vizsgálata során kényszerítő módon merült fel a kérdés: vajon a feltárások során előkerült csontok alapján meg lehet-e határozni a lovak munkavégzésének jellegét? Az összehasonlító vizsgálatok megoldó kulcsát az adta, hogy a gyakorló állatorvos 64 különböző élettörténetű, a természetes fajtól, valamint háziasított munkát nem végzett-, hátas- és fogat lótól származó lábközépcsont szerkezetét vizsgálta meg az általa kidolgozott módszerrel. Következetesen meglévő különbséget talált a más-más élettörténetű csoportok egyedeitől származó lábközépcsontok szerkezete között. A metatarsus szerkezete alapján nagy biztonsággal (80-85%) képesek vagyunk megmondani az egyed munkavégzésének módját, lábállásának típusát, korcsoportját, a vemheséget. Sikerült egy olyan, nemzetközi szinten is hiányzó oszteometriai alapmódszert kidolgozni, amely alkalmas a régészeti korú lovak használati módjának meghatározására a mellékletektől függetlenül. Az új módszer a régészeti leleteken túlmenően alkalmazható lovak vizsgálatára, az estlegesen felmerülő igazságügyi kérdések megoldására, a használati mód feltárására, a környezeti hatások elemzésére, populáció dinamikai megfigyelésekre is. A bemutatott régészeti példákban az ismertetett oszteometriai alapmódszerrel elemzett minták vizsgálati eredményei mindkét esetben jelentősen hozzájárultak a régészeti-történeti összefüggések pontosításához. Különösen tanulságos a dombóvári ló esete, amely a régészeti megfigyelések hagyományos értékelése alapján eddig a gazdájával eltemetett házi kedvencnek tűnt. Az oszteometriai vizsgálatok mérhető eredményei azonban a korábbi ásatási megfigyeléseket is új, történeti összefüggésbe helyezve egy idegen népesség szokásrendszere késő római kori megjelenésére hívták fel a figyelmet. A Csontos-szurdik esetében pedig a régészeti feltárás hiánya mellett is sikerült meghatározni a lelőhely korát és jellegét is. Ez a két eset is jól mutatja, hogy a lovak lábközépcsontja vizsgálatára bemutatott oszteometriai alapmódszer fontos és hasznos kiegészítője lehet a régészeti kutatásoknak. A mostani eredmények egyértelműen jelzik, hogy érdemes és eredményes lenne olyan régi ismert leleteket is újra vizsgálni és értékelni, mint például az arzsani, paziriki kurgánok, vagy a mi honfoglalás kori sírjaink lovai.

A Budapesti Neutron Centrum 2000-től, az EU 5. Keretprogramjától kezdve lehetőséget nyújt az európai kutatóknak, hogy az NMI3 projekt keretében egyes kísérleti berendezések mérési idejére pályázzanak saját kutatási témákkal, köztük alkalmanként örökségtudományi tárgyú mérési tervekkel. Az Európai Közösség 2001- ben indított először kifejezetten örökségtudományi tárgyú projektet, LABS TECH néven. Ebben, és a következő EU-ARTECH programban Magyarország még nem működött közre. A BNC PGAA laboratóriuma 2006 és 2010 között részt vett az ANCIENT CHARM módszerfejlesztési projektben. 2009-től kezdve a CHARISMA, IPERION CH és IPERION HS projektek örökségtudományi kutatásokban nyújtanak hozzáférési lehetőséget nagyberendezésekhez, köztük a BNC mérőhelyeihez. A tervek szerint 2022-től indul az E-RIHS integrált európai kutatási infrastruktúra, amely működésének az előkészítése zajlik most. Magyarország részt vesz az előkészítésben, és kifejezte szándékáraz európai örökségtudományi hálózatban való részvétel iránt.

Elsősorban a római kori bennszülött eraviscus elit temetkezési szokásai között fordult elő az utazókocsik, és az azok elé fogott lovak eltemetésének szokása. A halottat nem minden esetben temették a kocsival és a lovakkal együtt a gödörbe. Ilyen esetben jelképes kocsisírokról, vagy alvilági isteneknek felajánlott áldozatról lehetett szó. Hitük szerint a halállal nem ért véget az élet, hanem csak egy hosszú útra indultak utazókocsijaik és elé fogott lovaik segítségével, amelynek végén a túlvilági lét örök boldogsága várt rájuk. A kocsisírok számára megásott gödörbe helyezték el a felszerszámozott, feláldozott lovakat, és az elemeire bontott, díszes, de általában hiányos utazókocsik alkatrészeit. Keltezésük nem mindig egyértelmű, ehhez a kísérőleletek nyújthatnak támpontot. A 2017-ben feltárt, és előzetesen Kr.u. 2. század második felére, legfeljebb a 3. század elejére keltezett Pusztakúti úti kocsisír esetében a kocsi alkatrészek tetején feküdt a két leölt ló igen jó állapotú csontváza: egy 8 év körüli, kisebb testű kanca, és egy 11-12 év körüli nagyobb testű mén. A lovak a bennszülöttek lovaira jellemző alacsony-közepes testűek volt, és csak nagyon minimális rendellenesség (tafonómiai folyamatok vagy betegség jele) volt a csontok felületén megfigyelhető. A leölésük módjára nem utal semmilyen, csontokon megfigyelhető elváltozás. A kocsisír lovainak csontvázán túl még a vaskorra keltezett objektumokból kerültek elő kis számban állatmaradványok. A háziállatok közül a kiskérődző (juh és kecske) csontok száma volt a legmagasabb, a vadak közül gímszarvas és őz maradványai fordultak elő.