Fodor István

Általános iskolai tanulmányait a Szolnok megyei Kengyelen és Törökszentmiklóson végezte, ez utóbbi város gimnáziumának reál tagozatán tanult tovább, s itt érettségizett jeles eredménnyel 1962-ben. Ez évben a szegedi egyetem bölcsészkarára, magyar–orosz–német szakra jelentkezett, de végül a moszkvai Lomonoszov Egyetem Történettudományi Karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Itt öt évig történelmet és régészetet tanult, három évig emellett a Keleti Nyelvek Intézetében turkológiát is hallgatott. 1967-ben végezte el tanulmányait és tért haza.

Már egyetemista korában nyaranként rendszeresen részt vett hazai és Szovjetunióban végzett ásatásokon, főként az egykori volgai bolgár városok feltárásán dolgozott. Ekkor alakult ki érdeklődése a magyar őstörténettel kapcsolatba hozható keleti régészeti emlékanyag iránt, e gyűjteményeket moszkvai és leningrádi múzeumok mellett más gyűjteményekben is eredetiben vizsgálta (Kazány, Ufa, Joskar-Ola, Volgográd, Kijev). Ez az érdeklődés volt az oka annak, hogy szakdolgozatát aztán a magyarokkal egykor erős kapcsolatokat tartó volgai bolgárok korai emlékanyagából írta.

Hazatérése után, 1967-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezkedett el, amely azóta is munkahelye. Előbb segédmuzeológus, muzeológus, tudományos titkár volt, majd 1978-ban a Középkori Osztály vezetője lett. 1986-ban a múzeum főigazgatójává nevezték ki, mely funkcióban 1993-ig működött. Ezután is a múzeum régészeként dolgozott, immár címzetes főigazgatói címmel.

Kutatási területe kezdettől a magyar őstörténet és a honfoglalás kor régészeti vizsgálata volt, végig ezek a területek tették ki munkássága zömét. E témából védte meg 1982-ben kandidátusi értekezését, és hét könyve, valamint dolgozatai túlnyomó részét is ennek szentelte.

Pályakezdése óta részt vett a nemzetközi tudományos közéletben, több nemzetközi tudományos szervezet tagja, illetve tisztségviselője. (Baltisztikai Intézet, Szláv Régészeti Unió állandó bizottsága, az eurázsiai steppei népek kutatási koordinációra alakult bizottság, Societas Uralo-Altaica, Finnugor Kongresszusok Nemzetközi Bizottsága. Magyar–Orosz Történész Vegyesbizottság, jelenleg is a Magyar–Ukrán Történész Vegyesbizottság társelnöke.) A hetvenes évek közepétől ugyancsak résztvevője az e tárgyban rendezett nemzetközi konferenciáknak és kongresszusoknak, előadásai rendszeresen megjelennek ezek köteteiben.

Ugyancsak a hetvenes évektől számos hazai tudományos bizottságban is működött. Az Ásatási Bizottságnak hosszú ideig titkára, az Uralisztikai Bizottság, Finnugor Kongresszusok Magyar Nemzeti Bizottságának öt évig elnöke volt, jelenleg is tagja az MTA Régészeti Bizottságának.

Múzeumi munkakörénél fogva igen sok időt szentelt a muzeológiának is, az elméleti és gyakorlati teendőknek egyaránt. 1986 óta tagja az ICOM-nak. Számos kiállítás rendezésében közreműködött itthon és külföldön (USA, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Finnország, Olaszország, Spanyolország, Ausztria, Észtország, Lengyelország). Közülük talán az öt országban és itthon is bemutatott honfoglalás kori kiállítás volt a legsikeresebb. Három tárlatot rendezett az ukrajnai múzeumok anyagából, 1994-ben pedig Őseink és rokonaink címmel 11 oroszországi múzeum anyagával igyekezett szemléltetni az ősmagyarság kultúrájának széleskörű kapcsolatait. Ugyancsak ő készítette elő 1988-ban a nagysikerű kínai agyaghadsereg tárlatát.

A rendszerváltástól 2000-ig vett részt a Szovjetunióba hurcolt magyar műkincsek felkutatásában – 1994-től miniszteri biztosként. Kezdeményezője volt a kárt szenvedett országok összefogásának, a Spoils of War c. nemzetközi folyóirat létrehozásának.

1974 óta oktat egyetemen, előbb az ELTE-n és a szegedi egyetemen párhuzamosan, később csak Szegeden (2008-ig). Itt sikerült újraéleszteni az ötvenes évek elején megszüntetett Régészeti Tanszéket (1989), amelynek docensként 1997-től 2008-ig tanszékvezetője és intézetvezetője volt. Rendszeresen oktat népvándorlás kori, honfoglalás kori és középkori régészetet, középkori művelődéstörténetet, magyar és finnugor őstörténetet. Meghívott előadóként külföldön is tartott egyetemi órákat, előadásokat (Németország, Finnország). Tanítványai az ország minden jelentős szakirányú intézményében megtalálhatóak, többen külföldön dolgoznak, és közülük sokan szereztek tudományos fokozatot is.

1994-ben Móra Ferenc-díjjal, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2002-ben Széchényi Ferenc Emlékéremmel, 2003-ban Bercsényi Emlékéremmel (Törökszentmiklós), 2008-ban Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntették ki. 2010-ben Oroszországban kapott állami kitüntetést a tatár kultúra területén végzett tevékenységéért. 2002-ben Hajdúdorog díszpolgára lett.