
A Magyar Nemzeti Múzeum mély fájdalommal tudatja, hogy az intézmény címzetes főigazgatója, dr. Fodor István 2021. április 3-án, életének 78. esztendejében elhunyt.
Fodor István a Lomonoszov Egyetem Történettudományi Karán történelmet és régészetet tanult, majd 1967-ben - tanulmányai elvégzése után – hazatért és a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezkedett el, ahol mindvégig dolgozott. Előbb segédmuzeológus, muzeológus, tudományos titkár volt, majd 1978-ban a Középkori Osztály vezetője lett. 1986-ban a múzeum főigazgatójává nevezték ki, mely funkcióban 1993-ig működött. Ezután is a múzeum régészeként dolgozott, immár címzetes főigazgatói címmel.
Kutatási területe kezdettől a magyar őstörténet és a honfoglalás kor régészeti vizsgálata volt, végig ezek a területek tették ki munkássága zömét. 1974 óta oktatott egyetemen, előbb az ELTE-n és a szegedi egyetemen párhuzamosan, később csak Szegeden, ahol a Régészeti Tanszék tanszékvezetője és intézetvezetője volt.
1994-ben Móra Ferenc-díjjal, 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2002-ben Széchényi Ferenc Emlékéremmel, 2003-ban Bercsényi Emlékéremmel (Törökszentmiklós), 2008-ban Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntették ki. 2010-ben Oroszországban kapott állami kitüntetést a tatár kultúra területén végzett tevékenységéért. 2002-ben Hajdúdorog díszpolgára lett.
A magyar bölcsészettudomány, a magyar régészet, a magyar múzeumi világ, a Nemzeti Múzeum tudós és színes alakjainak egyik jelentős szelleme távozott.
Fodor Istvánt a Múzeum saját halottjának tekinti, a temetésről a későbbiekben – a család kívánságának megfelelően – intézkedik.
