Az Európa szerte elterjedt nagynyomású metaofiolitból készült kőeszközök nyersanyagának pontos forrásterülete mindmáig nyitott kérdés, ezért jelen munka részletes leírást ad három potenciális forrásterület kőzeteiről, hogy segítse a lehatárolást. A Monviso déli oldaláról, valamint a Pó-, és Curone-folyó alluviális üledékeiből vett mintákon vékonycsiszolatos polarizációs mikroszkópi, SEM-EDX, valamint PGAA vizsgálatokat végeztünk annak érdekében, hogy az egyes területek petrográfiai és geokémiai jellemzői alapján különbségeket mutassunk ki az egyes lelőhelyek közt. Munkánk során kiemelt fontosságú volt a roncsolásmentes vizsgálatok alkalmazása, hogy a gyakran épen előkerült, nagy értékű kőeszközökével könnyen összevethető eredményeket kapjunk. A legjellemzőbb különbségeket az akcesszórikus ásványok, azon belül is a Ti-, és RFF-tartalmú fázisok mutatják, azonban a fő kőzetalkotó ásványok (Na-tartalmú monoklin piroxén, gránát) megjelenésében és összetételében is kimutatható eltérés.

Északkelet-Magyarország legelterjedtebb paleolit kőeszköz-nyersanyagának színe – ahogy azt egyik korai elnevezése (hamuszürke kalcedon) is mutatja – szürke. A benne található pirit oxidációja következtében sárgásbarna és vöröses elszíneződésű darabok gyakoriak a nyersanyag földtani előfordulásánál. Éppen ezért érdekes az a néhány fehér színű törmelék, paleolit szilánk, pengetöredék és eszköz, melyeket régészeti lelőhelyekről ismerünk. A Miskolctól nyugatra található, ún. Felső-Bagolyhegyi Metariolit Formáció területén azonosított őskori kőeszköz-nyersanyag kitermelő helyeken gyűjtött fehér színű darabokat archeometriai (XRD, SEM-EDS és ATR-FTIR) vizsgálatoknak vetettük alá és nyers, valamint laboratóriumi hőkezelő kemencében „előállított” fehér színű mintákkal hasonlítottuk össze őket. A vizsgálati eredmények alapján rekonstruáljuk a fehér színű szeletai kvarcporfírok keletkezésének folyamatát és felvázoljuk annak lehetséges okait: a természetes tüzeket és az ún. „sütést”.

Az európai és a magyarországi kora bronzkor kutatásában is az utóbbi években robbanásszerűen növekvő számú radiokarbon vizsgálatok legújabb adatai egyre több kérdést vetnek fel a korszak periodizálásával kapcsolatban. A dél-németországi Singen temetőjének radiokarbon adatai tükrében az 1980-as évek végétől a közép-európai kora bronzkor kezdetét Reinecke hagyományos kronológiai beosztása szerinti RBz A1 időszak kezdetét mintegy fél évezreddel korábbra, Kr. e. 2300/2200 helyzeték (Becker et al. 1989, 433). A Reinecke óta hagyományosan technológiai szempontok szerinti belső periodizáció, az RBz A1 időszakban kalapálással alakított tárgyak után feltűnő öntött bronztárgyak alapján elkülönített RBz A2 időszak kezdetét pedig Kr. e. 2000 körülre keltezték, amit a leubengi főnöki sír dendrokronológiai adata is alátámasztott (Becker et al. 1989, Abb. 4). Stockhammerék csapata tíz singeni sír újramérése során meglepetéssel tapasztalta, hogy ezúttal az új AMS eljárással következetesen fiatalabb adatokat kaptak, ami alapján az RBz A1 időszak kezdetét Kr. e. 2150/2100 körülre szállították le. A Stuttgart környéki és a kelet-németországi sírok adatait összevetve az is világossá vált, hogy az RBz A1 és A2 időszak pusztán technológiai szempontok szerinti szétválasztása nem lehetséges, mert a tipológiai alapon egyik vagy másik időszakhoz sorolt sírok mérési adatai között jelentős átfedés van (Stockhammer et al. 2015, 3., 18–24). Az azonban világosan kitűnt az új adatokból, hogy az RBz A időszak vége Kr. e. 1700 körülre tehető, ami a korábbi 750/700 éves időtartammal szemben mindössze 450 évet jelent. Ebből következően a középső bronzkor kezdetével már a Kr. e. 17. század elejétől számolnak, a korábban feltételezett Kr. e. 1600/1550 időhatárral szemben (Stockhammer et al. 2015, 18). Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a késő neolitikum-kora bronzkor átmenetének hosszabb vagy rövidebb időtartamának kérdésében adatsoraik alapján a rövid, zökkenőmentes átmenetet tartják valószínűnek (Storckhammer et al. 2015, 24). Ezek az új kutatási eredményeik a közép-európai kora bronzkor korszakhatárainak pontosítása mellett arra is felhívják a figyelmet, hogy a régi, hagyományos módszerrel mért minták adatai és az új AMS eljárás eredményei még újrakalibrálással sem kezelhetők együtt minden esetben. A német kutatók eredményei közül a hagyományos módszerekkel mért mintáknál rövidebb, új AMS adatok különösen érdekes kérdéseket vetnek fel a magyarországi kora bronzkor kezdetének és végének, de belső korszakhatárainak meghatározásával kapcsolatosan is. A radiokarbon adatok alapján kirajzolódó történelmi folyamatok a Kárpát-medencében nem kapcsolhatók össze Bóna Istvánnak az 1950-es években az általános társadalmi fejlődéselmélet fokai alapján (kezdet, virágzó, hanyatló) kidolgozott, a magyarországi kora bronzkort három részre osztó kronológiai rendszerével. Az újabb kutatási eredmények és a szaporodó AMS radiokarbon adatok egyaránt arra mutatnak, hogy a Kárpát-medencén belül a kora bronzkor sokkal inkább két jól elkülöníthető időszakra osztható, amelyek között a határ nem éles, regionális szinten az új és a régi kultúrák hosszabb-rövidebb ideig tartó párhuzamos élete figyelhető meg. Ezért a magyarországi kora bronzkor korábbi mesterséges hármas felosztása helyett inkább a történelmi folyamatokhoz jobban igazodó két periódusú felosztását indokolják, amelyben a két periódus közötti határ a RBz A0-A1 időszakokhoz hasonlóan 2150 cal BC körül húzódott. A Kárpát-medencei kora bronzkor 1. a területet a radiokarbon adatok szerint 2600/2500 cal BC után elfoglaló Makó-Kosihy-Čaka-, Somogyvár-Vinkovci-, Proto-Nagyrév-, Harangedényes kultúrák korát, a Bóna István kora bronzkori rendszerének 1-2/A időszakát fogja át (Carpathian Early Bronze Age – CEBA 1: 2600/2500 cal BC – ~2150 cal BC) Kárpát-medencei kora bronzkor 2. pedig a Nagyrév, Korai-Maros, Nyírség, Hatvan, kultúrák és a késő zsinegdíszes hatásokra a Dunántúlon kialakuló Mészbetétes edények elterjedésének korai (Bonyhád I-III. fázis) időszakát érinti.