Az együttműködésünk során a felső–ausztriai Prandegg gótikus várromjából származó habarcsok szövetét, mikroszerkezetét, fázis- és kémiai összetételét vizsgáltuk különféle módszerekkel (polarizációs és katódlumineszcens mikroszkópia, pásztázó elektronmikroszkópia, röntgen-pordiffrakció, nedveskémiai analízis). A kutatás célja volt, hogy a minták jellemzőinek megismerése után lehetőség legyen egy, az eredetivel mind megjelenésében, mind tulajdonságaiban a lehető legjobban megegyező restaurátorhabarcs elkészítésére. A habarcsminták nagy mennyiségű, gyengén osztályozott szilikátos adalékanyagot tartalmaznak, ami a helyi gránit mállási terméke. A kötőanyaguk porózus, de zsugorodási repedések szinte nincsenek, ami a folytonos szemcseeloszlású és nagy mennyiségű finomfrakciót tartalmazó adalékanyaggal magyarázható. Két mintában a kötőanyaggal összefogazódott és a határfelületeken Ca–Mg–kovagél és/vagy –szilikáthidrát zónákat mutató, látens hidraulikus tulajdonsággal bíró salaktörmelékeket azonosítottunk. Ezektől eltekintve viszont sem a mikro- és nedveskémiai analízis, sem a mikroszerkezeti megfigyelések nem támasztották alá a kötőanyagok feltételezett hidraulikus jellegét. Az inhomogén, magnéziummal, szilíciummal és alumíniummal szennyezett meszes kötőanyagok és mészcsomók arra utalnak, hogy a mészégetésre használt karbonátos kőzetek nem tiszta mészkövek lehettek és/vagy különböző összetételű karbonátos nyersanyagokat kevertek össze a mészoltás során. Az eredmények alapján alátámasztottuk azt a korábbi elképzelést, miszerint az Enns folyó Duna-torkolatában lerakott kavics- és görgetegösszletét - amely az Északi Mészkőalpokból származik és már a középkor óta a mészégetés alapanyaga a Dunától északra eső, mészben szegény területeken - a vár építése során szintén felhasználták.

A lumineszcens kormeghatározás legnagyobb előnye, hogy lehetővé teszi a kvarctartalmú üledékek korának megállapítását. Kezdetben Magyarországon ezt a módszert elsősorban löszös üledékek kormeghatározására használták, azonban néhány esetben kísérlet történt történeti korú üledékek vizsgálatára is, melynek célja a régészeti adatok kiegészítése volt. Az ember környezetre gyakorolt hatása a népességszám növekedése, a mezőgazdasági technika fejlődése, a táj használatának változása miatt a történelem során egyre jelentősebbé vált. Jó példákat találhatunk e folyamatra a Duna-Tisza köze félig kötött futóhomok területein, ahol a klíma változása és az emberi tevékenység együttes hatása többször mozgásba hozta a futóhomokot. A holocén homokmozgások következtében a terület geomorfológiai felépítése megváltozott, a pleisztocén formák átalakultak. Jelen tanulmány egy Kecelhez közeli régészeti lelőhely feltárása során vett minták feldolgozását és OSL korhatározásának eredményeit mutatja be.

A lelőhelyen Ilon Gábor vezetésével 2009 októbere és 2011 szeptembere között folyt megelőző régészeti feltárás. Ennek során 277.165 m²-en közel tizenegyezer jelenséget dokumentáltak. A legintenzívebb történeti időszakot – a jelenségek kb. 90 százalékát – a kelta és a római kor jelenti. Természettudományos vizsgálatok célból 145 db M30-as ládányi talajmintát szedtek fel. Ezek többsége „építménynek” nevezhető jelenségekből származik, de a kutak betöltéséből is gyűjtöttünk mintákat. Mivel a hazai régészeti irodalomból alig ismerünk példát rovarleletekre, ezért soron kívül közlünk most egy római kori ácsolt-faszerkezetes kútból (STR 10990: 1. és 3. ábra), vizes talajröggel kiemelt rovarmaradványt (4. ábra). A maradványt a közönséges álganéjtúró (Geotrupes spiniger) külső vázának részletei – az előtor, a bal szárnyfedő, a jobb elülső láb, valamint a fej egyes darabjai – képviselik. Ez a bogárfaj a Kárpát-medence alacsonyabb (500 méter alatti) fekvésű nyílt területein (a lelőhely átlagos magassága 112,5 méter) meglehetősen gyakori, és a nagyobb mérvű legeltetés időszakaiban még gyakoribb volt. Főleg a nagytestű patások (ló és szarvasmarha) trágyájában él. Feltételezhető, hogy a kútra itatni hordott állatok trágyájában telepedett meg.