A bronztárgyak vizsgálata során a kutatás hosszú ideig csak a régészeti tárgyak anyagának összetételére, az ötvöző és szennyezőanyagok arányára, a különböző nyomelemek jelenlétére volt kíváncsi. Az 1960-as évektől széles körben elérhető spektrumanalízis (optikai emissziós spektrometria) elvégzéséhez tárgyak tízezreiből vettek mintát, de ehhez képest csak elenyésző esetben készítettek csiszolatokat, vizsgálták meg az anyagösszetétel mellett a szövetszerkezetet is. Ennek ellenére jellemzően a mérési eredmények közvetlen átvételével jelentős, történeti-régészeti szempontú következtetéseket vontak le pl. az európai bronzkori nyersanyaglelőhelyekkel, kohászati központokkal kapcsolatban. Az újabban vizsgált bronztárgyak csiszolati képéből látható, a régészeti bronztárgyak többségének szerkezete heterogén, sőt gyakran inhomogén is. Ezért a műszeres mérések adatait alapvetően a szövetszerkezet ismeretében lehet biztonsággal értelmezni, és a hitelesen vizsgált és értékelt adatokból lehet valós régészeti-történeti következtetéseket levonni.

A röntgendiffrakció (XRD) széles körben alkalmazott módszer régészeti leletek, pl. különböző berakások vagy korróziós termékek ásványos összetételének meghatározásában. Laboratóriumi mikro-XRD készülékek, mint a RIGAKU DMAX RAPID II mikro-röntgendiffraktométer (μ-XRD), jól használhatók a hagyományos, porpreparátumot igénylő röntgendiffraktométerek helyett, ha a mintavétel nem vagy csak korlátozott mértékben engedélyezett, például a régészeti tárgyak nagy értéke miatt. Ezekben az esetekben in situ roncsolásmentes méréseket részesítik előnyben közvetlenül a tárgyak felületén, vagy a kivett, kisméretű mintákon. A fent említett készülék régészeti fémtárgyak vizsgálatában való alkalmazhatóságát három esettanulmányban mutatjuk be. A római korban alkalmazott nielló (fekete fém-szulfid berakás) készítéstechnikájának rekonstrukciójához egy késő római ezüst augurbot niellóberakásait elemeztük. A jól datált és érintetlen állapotban talált tárgy egyedisége és nagy értéke miatt csak roncsolásmentes vizsgálati módszereket alkalmazhattunk. A SEM-EDS és μ-XRD eredmények alapján a tárgyat ötféle niellóberakás díszíti: tiszta ezüst-szulfid és különböző ezüst-rézszulfidok (ezüst/réz arány 3:1-től 1:1-ig). A tárgyat már a készítése során ezzel a változatos összetételű niellóberakással díszítették, ami arra utal, hogy már a római mesterek használták az ezüst-réz-szulfid niellót, még a stromeyeritet is (AgCuS), kétszáz évvel korábban (3. század utolsó harmada), mint ahogy a korábbi tanulmányok feltételezték (5. század vége). Egy nagyméretű, késő római rézüst korróziós termékeit vizsgáltuk az eltemetési környezet jellemzéséhez. Az üstből levett korrodált rézmintákat keresztmetszetben, rétegről rétegre elemeztük elektron-mikroszondával és mikro-röntgendiffraktométerrel. Különböző korróziós termékeket különítettünk el: a réz-oxid (kuprit) és rézkarbonát (malachit) passzív korróziós termékek, amelyek jól átszellőzött, meszes talajkörnyezetben való eltemetés során alakultak ki, míg a réz-klorid (nantokit), réz-hidroklorid (paratacamit/atacamit) és réz-szulfát (brochantit) aktív korróziós termékek, amelyek a megtalálás után képződtek. Hun kori arany- és aranyozott ezüsttárgyak anyagát és korróziós termékeit vizsgáltuk elektron-mikroszondával és mikro-röntgendiffraktométerrel. A nagy tisztaságú aranyból készült tárgyak felületét nagyon vékony vöröses bevonat borítja, ami korróziós termékek, arany-ezüst-szulfidok keverékéből álló réteg. Az ezüsttárgyak anyaga teljesen átalakult ezüst-szulfobromiddá és brómtartalmú ezüst-kloriddá (embolit), melyek (szerves anyagban gazdag) talajokban eltemetett ezüsttárgyak tipikus korróziós termékei. A rézkorróziós termékek hiánya arra utal, hogy a tárgyakat feltehetőleg nagy tisztaságú ezüstből készítették.

Ahhoz, hogy egyes földrajzi régiókban élő emberi közösségek életét megismerhessük, meg kell ismernünk magát a földrajzi környezetet, ami nagyban meghatározza a benne élők lehetőségeit. Orosháza tekintetében, annak kiváló úthálózatát kell elsősorban kiemelnünk, valamint azt, hogy a város környékén igen nagy számban kerültek elő fémleletek egy 12-13. századi, muszlim kereskedők lakta telepről.Az itt talált fémleletek többsége pénzérme, melyek között megtalálható pár tucat friesachi dénár is, amik többségüken korabeli hamisítványok a régészeti feltételezések szerint. Ezek a hamis érmék a legizgalmasabbak, melyek a korszakolás mellett kijelölik a pénzváltás helyét is számunkra, és rávilágítanak a korabeli pénzhamisítás sokszínűségére is. Hogy közelebb jussunk ehhez a kérdéskörhöz, archeometriai vizsgálatokat terveztünk a pénzérméken, amely során elvégeztük az érmék roncsolásmentes kémiai elemzését kézi hordozható röntgenfluoreszcens spektrométerrel (pXRF). Meghatároztuk a 25 darab pénzérme kémiai összetételét, amely azt mutatta, hogy a legtöbb érme anyaga bronz (ón-réz ötvözet) 1-4 tömeg % ólomtartalommal. Ezek közül volt egy pénzérme jellemzően magas (14 tömeg %) ólomtartalommal. Három érme esetében mutattunk ki kiemelkedően magas ezüsttartalmat (86–97 tömeg %), valamint eltérő nyomelem összetételt (Cu, Bi, Pb, Au), ami az ezüst alapanyag eltérő provenienciájára, így a három ezüst érme különböző eredetére utalhat. A 25 darab vizsgált pénzérméből 14 esetben mutattunk ki higanyt a felületeken, ami a tűzi ezüstözésre utal, amely technika a pénzhamisítás egyik lehetséges módszere. A pXRF technika mellett, ami alapvetően felületanalitikai módszer, egyéb mérési módszereket is tervezünk a még pontosabb és megbízhatóbb információk szerzése céljából.