2001-ben a Magyar Nemzeti Múzeumnak sikerült megvásárolni egy 18. századi, 9 babát tartalmazó betlehemes együttest. Az alakok Sipos Enikő és Fikó Katalin gondos restaurátori munkája nyomán születtek újjá. A Jézus Krisztus születését ünneplő karácsonyi betlehemes figurákból álló együttes – olaszul presepe vagy presepio, azaz jászol – felállítása az adventi készülődés fontos része Nápoly városában.  A jászolkultusz a nyugati egyházban a VII. századtól bontakozott ki, amikor a betlehemi jászolereklyét Rómába, a Szűz Mária Bazilikába  (Sta Maria Maggiore) menekítették. A karácsonyi betlehem-állítás szokását Assisi Szent Ferenc szerzetesközössége terjesztette el Itáliában a XIII. században, amely a XV–XVI. századra közkedveltté vált a keresztény világban. Nápolyban a XVII. századra a betlehem-készítés sajátos iparművészetté fejlődött. A Születéstörténet ábrázolását legtöbbször a Pásztorok és a Három királyok hódolata tette teljessé. A XVIII. században a Szent Család – Szűz Mária a kis Jézussal és Szent József – bibliai figurái körül, a sokszor 100-150 figurából álló betlehemekben megjelentek a korabeli Nápoly lakói is, megelevenedett az egész város élete.

Angyal, Nápoly, 18. sz. vége, MNM Ltsz.: 2001. 2. 5.

A XV. században terjedt el, hogy kifejezetten a karácsonyi este ünnepére állították fel a szobor-együtteseket, gyakran életnagyságú figurákkal. Hatalmas méret és stabilitás jellemezte a XV.-XVI. századi betlehemeket. Később kisebb méretű, szabadon álló figuracsoportokat kezdtek készíteni, háromdimenziósan megformált, mozdítható alakokkal az ünnepi kalendárium igényei szerint. Tulajdonképpen ekkortól beszélhetünk igazán a mai értelemben vett betlehemekről, melyeknek fontos jellemzője a figurák mobilitása. Nápolyban a cinquecento első felében a középkori hagyományok nyomán született meg az új típusú betlehem. A változások egyik elindítója Thienei Szent Kajetán (1480-1547), a theatinus szerzet képviselője volt, aki 1534 táján olyan betlehemet állíttatott, ahol a figurák a korabeli emberek egyszerű öltözetét viselték.  A XVII. században az alakokat fából vagy kőből faragták. 1620-ból van adat arról, hogy a szobrokat igazi ruhába öltöztetett bábuk váltották föl. A mozgatható figurák ötlete a hagyomány szerint Michele Perone nevéhez köthető. A kitűnő szobrász, Pietro Ceraso vezette be, hogy külön formálta meg fából a figura fejét és külön a többi testrészt. Az igazi virágzás az 1700-as években, III. Bourbon Károly uralkodása idején indult meg. A város az alkirályság fővárosa lett, felélénkült a kereskedelem, a diplomáciai kapcsolatok, fényes udvari élet zajlott spanyol minták nyomán. A késő XVIII. századig a kolostorok és a királyi udvar ösztönözték e műfaj fejlődését és az udvar hatására a nemesség körében is versengtek egymással, hogy ki tud szebb és művészibb betlehemmel büszkélkedni. A barokk presepiók világa látványos, miniatűr „teatrum sacrum”-ként bűvölte el nézőit.

Szent József, Nápoly, 18. sz. vége, MNM Ltsz.: 2001. 2.

1730 táján újításokat vezettek be a „pásztorok” – ahogy a nápolyi jászol alakjait nevezték általában – megformálásánál. A „terzina”, a 30-40 cm körüli méret lett a legkedveltebb. A rendkívül kifejező, karakteres fejek többnyire terrakottából készültek. A fejet kiégették, nagy műgonddal megfestették, majd újból égették. Gyakran üvegpaszta szemmel látták el, ami nagyon élethűvé tette a figurákat.

Szűz Mária, Nápoly, 18. sz. vége, MNM Ltsz.: 2001. 2. 1.

Egy másik műhely faragta fából térdtől a lábakat és könyöktől az expresszíven gesztikuláló kezeket a rendkívül hosszú ujjakkal. A fej és a végtagok kóccal körültekert dróttesthez illeszkedtek, így a beállítástól függően mozdulataik könnyen változtathatóak voltak.

Előkelő hölgy ruha nélkül restaurálás közben, Nápoly, 18. sz. vége, MNM. Ltsz. 2001. 2. 4.

Előkelő hölgy, Nápoly, 18. sz. vége, MNM. Ltsz. 2001. 2. 4. (röntgenfelvétel) és Előkelő hölgy, Nápoly, 18. sz. vége, MNM. Ltsz. 2001. 2. 4.

A figurákat különösen látványossá tette a drága kelmékből tökéletes szabással készült miniatűr öltözék. Külön manufaktúrák állították elő a ruhákhoz illő anyagokat, apró gombokat, paszományokat, flittereket.

Előkelő hölgy, 18. sz. vége, MNM. Ltsz. 2001. 2. 4.

A bibliai figurák hagyományos öltözetükben jelentek meg. Szűz Mária rózsaszín ruhában kék köpennyel, Szent József egyszerű lila, köpenyszerű hosszú ruhában.  

A három király vagyis  napkeleti bölcs és egzotikus kísérete annál több lehetőséget nyújtott a pompás textilek, csillogó ékességek felvonultatására. A miniatűr kiegészítők („finimenti”) – ötvöstárgyak, hangszerek, gyümölcsök stb. rendkívüli precizitása, műgonddal kivitelezett részletgazdagsága tovább növelte az életszerűség illúzióját. Valóságos betlehemkészítő kisipar jött létre Nápolyban.

Öreg király (restaurálás előtt), Nápoly, 18. sz. vége, MNM Ltsz.: 2001. 2. 3.

Jeles művészek – festők, szobrászok, ötvösök, építészek alkottak e műfajban. A presepiók művészete szoros kölcsönhatásban állt a korabeli képzőművészeti alkotások és a színházi szcenika látványvilágával, megoldásaival. A capodimontei királyi porcelánmanufaktúra számára is dolgozó híres mesterek -- Giuseppe Sammartino (1720-1793) és Francesco Celebrano (1729-1814) gyakran szignálták is munkáikat. Kitűnő művészi darabokat készített még többek között Lorenzo Mosca (1721-1789), Angelo Viva (1747-1837), Matteo és Felice Bottiglieri. A romos tájban elhelyezett kifinomult mozdulatú, átszellemült főalakok mellett nagy szerepet kapott a vidéki környezet „rusztikus” élete, a jellegzetes viselet, sőt a groteszk típusok bemutatása is. Nagy élvezettel, részletezően ábrázolták a fogadó profán világát.  A Szent Család bibliai figurái körül megjelentek Nápoly helyi viseletbe öltözött nemes férfiúi, dámái és az utca egyszerű emberei is. A betlehemeket egyedi megrendelésre, majd később gyakran előre gyártott darabokból készítették.

Pásztor, Nápoly, 18. sz. vége, MNM Ltsz.: 2001. 2. 6.

E hagyomány emlékét őrzi mai napig a város híres betlehemes utcája, a Via San Gregorio Armeno a kézművesek boltjaival. A nápolyi családok december 8-án – ekkor ünneplik Szűz Mária fogantatását édesanyjának, Szent Annának méhében – feldíszítik a karácsonyfát és megépítik a maguk presepioját. A Kisjézus alakja Szenteste éjjelén kerül a jászolba. Egészen január 6-ig gyönyörködhetnek benne.

Írta: Ridovics Anna - Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Tár

IRODALOM

FITTIPALDI, Teodoro
2001    l presepe napoletano del Settecento. Guida rapida. Sopraintendenza per i Beni Artistici e Storici di Napoli. Eelecta Napoli, Nápoly 7-95.

GOCKERELL, Nina
1998    Krippen. Nativity Scenes. Creches. Krippen in Bayerischen Nationalmuseum München.

IL PRESEPE.
2005    Le collezioni del museo di san martino. Quadreni di san martino 4. red. Maria Sapio. Electa Napoli, Nápoly. 5-64.

RIDOVICS Anna
2004    A játékgyűjtemény. Új Szerzemények a Magyar Nemzeti Múzeumban II. PINTÉR János (szerk.): Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2004. 53-68.

RIDOVICS Anna: Karácsony ünnepén. A nápolyi betlehemek művészete. In: Rítus és Ünnep. Szegedi Vallási Néprajzi Könyvtár 23. Szerk Barna Gábor – Gyöngyössy Orsolya. Szeged, 2010. 79-88, 380-386.

SIPOS Enikő
2004    Nápolyi betlehemes figurák. In: ÉRI István (szerk.): Restaurálási tanulmányok. Timár - Balázsy Ágnes emlékkönyv. Pulszky Társaság- Magyar Múzeumi Egyesület. Budapest, 2004. 153-158.