
Az idei nyár egyik legizgalmasabb lelőhelye volt az a 17-18. századra keltezhető temetőrészlet, melyet az MNM RÖG munkatársai Szécsényben, a Kossuth út 4. szám alatt tártak fel. A mai városmaghoz igen közel elhelyezkedő kora újkori temetőrészlet, melyet már korábbi ásatások is érintettek, további bizonyíték a város régészeti gazdagságára. A viszonylag kis területet lefedő ásatás 286 sírt eredményezett. A sírokból páratlan leletek kerültek elő, úgymint különböző típusú párták, aranyozott hajtűk, gyűrűk, pénzérmék. Magyarországon ritkának számít, hogy szerves anyag (papír, bőr, textil) is konzerválódjon, hiszen a klimatikus viszonyok és talajadottságok nem teszik ezt lehetővé, de a szécsényi temetőben több sírban is megtaláltuk a ruházatok maradványait, például több típusba sorolható pártákat, de még csizmát is. Nemcsak a leletek különlegessége teszi jelentőssé ezt a lelőhelyet, hanem az is, hogy a 17-18. század régészeti anyag és az embertani arculat még igen kevéssé ismert és kutatott.
Szécsény 17-18. századi történetéhez több új információval is hozzájárulhattunk. A feltárások gyorsítása érdekében 3D fotogrammetriát alkalmaztunk a jelenségek dokumentálása során, amely alapján létrehozott virtuális modellek a későbbi feldolgozást is nagyban megkönnyítik. Ennek a 3D-s képalkotó eljárásnak köszönhetően az utókor számára is bármikor vizsgálhatók maradnak a temető legapróbb részletei is, melyről a közelgő Kutatók Éjszakáján is betekintést kaphatnak a Nemzeti Múzeumba látogató érdeklődők.
