Zichy István

Művelődéstörténész, festő, grafikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, egyetemi magántanár.

Képzőművészeti tanulmányokat a budapesti Mintarajziskolában, majd Hollósy Simon müncheni művészeti iskolájában folytatott. Később Nagybányán és Párizsban is tanult.

Gróf Zichy István az 1920-as években lett muzeológus: először a Magyar Történelmi Képcsarnok vezetője lett, majd 1934-ben a Magyar Nemzeti Múzeum (akkori hivatalos nevén Magyar Történeti Múzeum) élére került. Ezt követően tíz éven keresztül vezette a Múzeumot. Működése során 1937-ben állították fel a Múzeum új szemléletű állandó kiállítását. Főigazgatóként néhány kiállítás rendezését maga irányította, mint pl. 1935-ben a nagy, évfordulós Rákóczi-emlékkiállítást és még ugyanezen évben a kiemelkedő látogatószámot hozó Steppe-kiállítást.

Még főigazgatósága előtt lett az MTA levelező tagja és szerzett doktorátust a pécsi tudományegyetemen. Egyetemi magántanárként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen adott elő őstörténetet. Tudományos munkái közül kiemelkedik 1923-ban megjelent, A magyarság őstörténete és műveltsége a honfoglalásig című műve. Főigazgatói kinevezésével egy időben választották meg a Néprajzi Társaság elnökének.

1944. október 14-én, miután állásából már hónapokkal korábban felfüggesztették, elhagyta az intézményt, és családjához Divénybe (akkor: Csehszlovákia) utazott „a megváltozott viszonyok miatt”, majd az „utazási lehetetlenség miatt” nem tért vissza. Távozása után Fettich Nándor osztályigazgató látta el a főigazgatói teendőket. Nyugdíjügye végül elhúzódott, hiszen állásából hivatalosan csak 1945 végén nyugdíjazták miután már korábban elérte a nyugdíjkorhatárt jelentő 65 évet. Két hónappal később, 1946. március elsejével a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium állandó állami fizetéssel megbízta a magyar viselet történetének feldolgozásával. E fizetésből és nyugdíjából szerényen élt először a Győr megyei Kotrocón (Ménfőcsanak mellett), majd a Fejér megyei Abán. Miközben három gyermeke Európa három különböző pontján telepedett le, Zichy feleségével Magyarországon maradt. Hazája iránti szeretete mellett leginkább viselettörténeti kutatásai tarthatták itthon. Fő célja a magyar viselettörténet monografikus megírása volt. Életének ez a fő műve végül kéziratban maradt és halála után eltűnt (lappang valahol vagy megsemmisült).

1946 és 1948 között Abán rokona, gróf Zichy Rafael  „kisebb” kastélyában élt feleségével. Párja halálát követően, amikor a kastélyt államosították, és el kellett hagynia addigi otthonát. Az ott szakácskodó Szűcs Róza és vasutas férje fogadta be Abán, a Vörösmarty utcában található és ma is álló kis ház egyik, külön bejáratú szobájába. 1951. január 11-én bekövetkezett haláláig itt töltötte élete utolsó hónapjait, melynek emlékét ma egy, a ház falán elhelyezett emléktábla őrzi.