Szalay Imre

A jeles jogtudós, Szalay Ágoston gyermekeként látta meg a napvilágot 1846. november 8-án Bécsben. Középiskolai tanulmányainak első négy évét a győri bencés gimnáziumban, majd a felsőbb osztályokat a bencés rend soproni főgimnáziumában végezte. Később jogot tanult a pesti egyetemen. Jogi tanulmányai befejezése után közügyvédi és váltóügyvédi oklevelet szerzett, de rövid ügyvédjelölti gyakorlatot követően végül is a köztisztviselői pályát választotta. 1869 júniusában a vallás- és közoktatásügyi minisztérium segédfogalmazójaként kezdte meg hosszúra nyúló, 47 éves közszolgálatát. Folyamatosan haladt előre a ranglétrán: 1871-ben fogalmazó, 1876-ban titkár, 1880-ban osztálytanácsos lett. Ezen a poszton ő volt a múzeumok ügyének minisztériumi referense, vezetője. Már ekkor nagyon sokat tett a magyar múzeumügyért, így például 1882-től, mint az iparmúzeum szervező bizottságának elnöke döntő szerepet játszott az új múzeum létrehozásában. 1885-től az országos kiállítási bizottság miniszteri képviselője volt, 1889-től pedig részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Archeológiai Bizottságának munkájában is. 1894-ben a kereskedelmi miniszter az 1896. évi ezredévi országos kiállítás történeti főcsoportjának igazgatójává nevezte ki. A hat nyelven beszélő Szalay az 1900. évi párizsi világkiállítás történeti csoportja végrehajtó bizottságának elnöki tisztét is betöltötte.

Minisztériumi működése alatt hivatalából következően jól megismerhette a Magyar Nemzeti Múzeumot (1888-ban ő szerkesztette például a múzeumról szóló háromnyelvű, szép fényképes albumot is), amelynek 1894 végén, Pulszky Ferenc nyugdíjazása után igazgatója lett. A múzeum élén eltöltött két évtizedéhez számos fontos eredmény fűződik. Ilyen volt a Herman Ottó nevéhez köthető Ornitológiai Központ felállítása, vagy az 1908-ban kezdeményezésére létrehozott Erzsébet Királyné Emlékmúzeum, mely a budai királyi palotában az ő tervei alapján nyílt meg. Igazgatósága alatt kaptak a Múzeum természettudományi osztályai laboratóriumokat, mentek át fontos átszervezésen, továbbá ekkor kapott új, nagyobb helyet (immár a Múzeumon kívül) a Néprajzi Osztály és a Növénytár. A Nemzeti Múzeum bővítése szívügye volt, erre komoly javaslatot is tett, amelyet aztán 1907-ben A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeinek méltó elhelyezése címmel meg is jelentetett. Ezt végül nem sikerült elérnie. Múzeumvezetése alatt történt meg a tisztviselők fizetésrendezése és az osztályigazgatói tisztségek bevezetése.

1897 decemberében a múzeumok és könyvtárak helyettes országos felügyelőjévé nevezték ki, mely tisztségében tevékeny szerepet játszott a magyarországi közgyűjtemények alapításában és irányításában.

Majd fél évszázados pályáján sokszor részesült kitüntetésben. Megkapta a Lipót Rend lovagkeresztjét, a Ferenc József Rend középkeresztjét a csillagos díszítménnyel és a Szent István Rend kiskeresztjét, ez utóbbit a Nemzeti Múzeum alapításának 100. évfordulóján, 1902-ben. A külföld is elismerte őt, amikor kitüntette a portugál Villa Vicosa Rend középkeresztjével, a sziámi Elefánt Rend középkeresztjével és a francia Becsületrend tiszti fokozatával. Sopron és Pécs városa pedig díszpolgárává választotta kultúrintézményeinek fejlesztéséért. 1912-ben az uralkodó bárósággal ismerte el a Nemzeti Múzeum igazgatójának akkor már több mint négy évtizedes munkásságát. A Néprajzi Társaságnak 1898-tól haláláig elnöke volt.

Felesége, Trefort Mariska (Trefort Ágoston kultuszminiszter leánya) volt, akitől két gyermeke született.

Egyik nekrológjában a következőket olvashatjuk: „Neve, pályája és egész működése a Magyar Nemzeti Múzeummal volt összeforrva, amely intézetből huszonkét évi igazgatósága alatt a maga nemében az ország első intézetét teremtette meg. (…) Báró Szalay Imre halálát az egész nemzet gyászolja, mert munkájával teljes életén át a nemzet közkincséért: a magyar kultúráért dolgozott.”