Kralovánszky Alán

Budapesten született Kralovánszky Gyula és Pekáry Katalin gyermekeként. A budapesti Érseki Katolikus Főgimnáziumban (Rákócziánumban) érettségizett, majd 1948-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem művészettörténet–régészet szakára iratkozott be. Egyetemi tanulmányait azonban egy fél év után megélhetési gondok miatt meg kellett szakítania.1950-ig szintezőként, nehézgép-kezelőként dolgozott, majd immár az Eötvös Loránd Tudományegyetem muzeológia szakos hallgatója lett. 1955-ben szerezte meg egyetemi diplomáját (László Gyula tanítványaként) muzeológiából és középkori régészetből. Régészeti gyakornoki évét a Budapesti Történeti Múzeumban töltötte. Pályáját az egyetem után  a debreceni Déri Múzeum régészeként kezdte meg 1955 júliusában. 1957-ben lett a tatai Kuny Domokos Múzeum igazgatója. Még ezen év októberében letartóztatták egy rozoga pisztoly rejtegetéséért, amiért 8 hónap börtönbüntetést kapott, amiből végül hatot kellett leülnie (1990-ben rehabilitálták).

1958 és 1962 között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum Embertani Tára, az MTA Régészeti Kutató Csoportja, a tatai Kuny Domokos Múzeum és a keszthelyi Balatoni Múzeum alkalmazta őt bérmunkás régészként. 1963-ban (a büntetett előélet törlése után) a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kinevezett tudományos munkatársa, régésze lett. 1965-ben innen került Székesfehérvárra, az István Király Múzeumba. Itt egy idő után tudományos titkárként, majd osztályvezetőként működött. Nevéhez fűződik a székesfehérvári Alba Regia Napok történész ülésszakainak megszervezése (1966–1972). Fehérvári ásatásait a városban való elhelyezkedése után kezdte és élete végéig folytatta, elévülhetetlen, korszakos érdemeket szerezve a királyi Bazilika feltárásában. 1974 és 1977 között Veszprémben folytatta munkásságát, előbb, mint megyei múzeumigazgató, majd tudományos főmunkatársként. A „királynék városában” is fontos ásatásokat végzett (székesegyház, Gizella kápolna, a vár különböző területei, Szent Miklós templom stb.).

Kralovánszky Alánnak a középkori régészet volt a szakterülete, de olykor az őskorral, az avarkorral és a tudományága elméleti, módszertani kérdéseivel is foglalkozott. A Rendszerváltoztatás idején, 1989-ben megbízást kapott a budapesti Új Köztemető 233., 235., 298. és 301. parcellájában nyugvók exhumálására. E munkája során ő tárta fel az 50-es évek és az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak – köztük Nagy Imre miniszterelnöknek – a sírját.

Életében mintegy 100 cikke, tanulmánya jelent meg. Tudományos eredményeit általában ismeretterjesztő formában is közreadta. Számos újságcikke mellett útikönyveket, várostörténeti kalauzokat is írt. Fehérvárott és Veszprémben egyaránt nagy súlyt fektetett a múzeum Baráti Körének szervezésére, ezzel is a helyi közművelődést segítve elő. Múzeumi pályája során 3 állandó és közel 50 időszakos kiállítás rendezésében működött közre. Az utóbbiak közül háromra külföldön (Krakkó, Varsó, Tartu) került sor.

Munkásságát számos kitüntetéssel elismerték: többek közt megkapta a Kuzsinszky Bálint emlékérmet és a Móra Ferenc emlékérmet.

Kralovánszky Alán 1983. január elsejével lépett be a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai közé, mint az Adattár osztályvezetője. Két évtized múlva Antall József miniszterelnök kérte fel a múzeum vezetésére. Főigazgatói pályázatának benyújtása és elfogadása után Mádl Ferenc művelődési és közoktatásügyi miniszter 1993. június elsejétől 1998. május 31-ig terjedő időre megbízta az intézmény főigazgatói teendőinek ellátásával. A rendelkezésére álló öt éves ciklusból azonban öt hónapot sem tölthetett ki, mert 1993. október 7-én a második szívinfarktusa után 4 nappal jött harmadik szívleállás már végzetes volt. Hetven évvel Fejérpataky László és hét évvel Fülep Ferenc halála után újra hivatalban lévő főigazgatót gyászolt a nemzet múzeuma.