Hóman Bálint

Apja, Hóman Ottó klasszika-filológus, egyetemi tanár, a Philologiai Közlöny megindítója, anyja Darányi Borbála, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter nővére volt. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán 23 éves korában doktorált. Már egyetemi évei alatt az Egyetemi Könyvtár munkatársa, 1915-től könyvtárőre, a Kézirat- és Ritkaságtár vezetője lett. Tudományos munkásságát pénztörténettel kezdte, első, máig alapvető művei ebben a témában jelentek meg: A magyar királyság pénzügyei Károly Róbert korában (1912), valamint a Magyar pénztörténet 1000–1325 (1916). Munkáiban az addig leíró numizmatikát a gazdaságtörténet szerves részévé emelte, majd ezzel együtt az általános történetírásban használta fel és értelmezte. Történeti kutatásának fő területe a magyar őstörténet és méginkább az Árpád-kor volt. Tudományos munkáját a források sokoldalú felhasználása jellemzte; az írott források mellett a témától függően felhasználta a régészet, a nyelvészet és a néprajz eredményeit. Hóman a szellemtörténeti irányzat egyik létrehozója volt a magyar történetírásban. Legjelentősebb műve a Szekfű Gyulával együtt jegyzett hatkötetes Magyar történet, melynek első három kötetét ő írta. A csak „Hóman–Szekfű”-nek emlegetett munka a 20. század legjelentősebb magyar történeti összefoglalása lett.

1922-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került, ahol a Múzeum könyvtárának, az Országos Széchényi Könyvtárnak lett az  igazgatója. Nem sokáig, mert egykori egyetemi tanára, mentora, Fejérpataky László halála után néhány hónappal (mindössze 38 évesen) őt nevezték ki a Múzeum élére. Kilenc éves múzeumi főigazgatósága az intézmény egyik legvirágzóbb korszaka. Hóman alatt került sor a Nemzeti Múzeum palotájának első nagy rekonstrukciójára, melynek során elsősorban a tetőtér beépítésével a Múzeum hasznos területét 46 %-kal sikerült növelni. Igazgatása alatt számos fontos szervezeti átalakítás ment végbe. A tárak újrarendezésével modernebb, átláthatóbb állandó kiállítások jöttek létre. Ezen kívül számos sikeres időszaki kiállítást is rendeztek a Múzeum Hóman-korszakában, például a Kossuth- és Jókai emlékkiállításokat, nyomda-, valamint sporttörténeti kiállítást. A Trianon utáni nehéz anyagi helyzetben Hóman főigazgatósága idején jött létre (1926) a Magyar Nemzeti Múzeum Baráti Egyesülete a múzeum rendszeres anyagi és erkölcsi támogatása céljából. Az első hat évben az egyesület által szerzett összeg meghaladja a 100 000 pengőt, melyből tárgyakat, gyűjteményeket vásároltak a Múzeum számára és restaurálási munkákra is jutott belőle. Az 1920-as évektől vezető tisztviselője és meghatározó személyisége volt az Országos Magyar Gyűjteményegyetemnek, amely az országos közgyűjteményeket fogta össze és irányította. Ez a nagy egység később, 1934-től, az ő elképzelése szerint Magyar Nemzeti Múzeum néven működött tovább, melynek kultuszminiszterként elnöke volt. Több mint két évtizedig a Nemzeti Múzeum épületében lakott, először főigazgatóként, majd kultuszminiszterként is.

Főigazgatóként kapta meg az akadémiai tagságot (1929) és a Corvin-koszorút. 1932-ben lett vallás- és közoktatásügyi miniszter és a következő évtizedben tagja a különböző kormányoknak. Kormánytagsága mellett Székesfehérvár országgyűlési képviselője volt. Nagyrészt az ő érdeme az 1938. évi Szent István Emlékév nagyszabású megrendezése, amely az egykori koronázó székhelyen számos jelentős beruházással, építkezéssel járt. 1942-től a megalakult Teleki Pál Tudományos Intézet elnöke. Bár a 30-as években a németbarát politika híve volt, mégis Magyarország német megszállása ellen – egyedüliként – levélben tiltakozott. 1945-ben letartóztatták, majd koncepciós perben életfogytiglani fegyházra ítélték. Akadémiai tagságától is megfosztották. A váci fegyházban érte a halál 1951-ben. Ötven évvel később sikerült a jeltelen sírban fekvő Hóman Bálint földi maradványait azonosítani. Ezt követően a Darányi-család tassi sírkertjében helyezték örök nyugalomra szülei és testvére mellé.