Az újkőkor és a rézkor idején (Kr. e. 6000 – Kr. e. 2800) a megélhetés alapját már a termelő gazdálkodás – földművelés, állattenyésztés képezte. Az emberek tartós, állandó településeken, falvakban vagy tanyaszerű kisebb telepeken éltek. A földművelés és a háztartás eszközei kőből, csontból, agancsból, égetett agyagból maradtak ránk: a szerves anyagú maradványokat csak közvetett úton rekonstruálhatjuk. A hitvilágról és a túlvilágról alkotott elképzelésekről a temetők és az idolok tanúskodnak.

A rézkor végére általánossá vált a réz, arany használata, a növekvő gazdagsággal együtt megjelentek az erődített települések is.

Érdekességek:

  • A kőből készült csiszolt balta hatékonysága vetekedett a mai fémbaltáéval. Ez a szerszám a vasgyártás feltalálásáig nemcsak nélkülözhetetlen munkaeszköz volt, hanem olykor jelképes szerepe is volt esküvőn, temetéskor, közösségi ünnepen.
  • Az Alföld település-sűrűsége az újkőkor idején elérte, sőt meghaladta a mai települések számát, és a lakóházak mérete gyakran jelentősen meghaladta mai átlagos lakásaink méretét.
  • Hogy melyek voltak az ember első mesterségei, megtudja, ha bepillant a kiállításon felépített ház ajtónyílásán.